NB I

Az OTP Bank Liga 33. fordulójának hat mérkőzéséből az M4 Sport egyet élőben, egyet felvételről és május 28-ig kettőt ismétlésben is sugárzott. A két mérkőzés valamelyikének első sugárzásába 971 ezer fő nézett bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 11,1 százaléka. Az ismétlésekkel együtt a 33. forduló valamelyik mérkőzésébe eddig 1 millió 35 ezer fő nézett bele – írja az MLSZ honlapja. A bajnoki címről döntő Honvéd–Videoton FC mérkőzés 340 ezer nézőt ültetett tartósan (AMR-adat) a tévé elé – ezzel ez lett a szezon legnézettebb bajnokija, a legalább egy percre bekapcsolódók száma 846 ezer fő volt, egy néző átlagosan 53 percet látott a mérkőzésből. A 21:33-kor felvételről közvetített FTC–Újpest is a tévé elé ültetett 136 ezer nézőt, ezzel a szezon felvételről közvetített mérkőzéseinek szintén a legnézettebbje lett. A mérkőzéseket a mediaklikk.hu és az m4sport.hu felületen is követhették élőben az érdeklődők, itt további 85 ezren figyelték a mérkőzéseket élőben. A Merkantil Bank Liga 37. fordulójából a Puskás Akadémia–Balmazújváros mérkőzést közvetítette május 28-án az M4 Sport, ekkor az élő adásnak 43 ezer nézője volt. Az online nézők száma megközelítette a négyezret. A fenti számokat összeadva elmondható, hogy a hétvégi bajnoki közvetítéseket több mint 600 ezren nézték tartósan a televízióban vagy az interneten, ami önmagában is kiemelkedő szám, és annak ellenére lett ilyen magas a nézettség, hogy az azonos kezdési időpontok miatt csak egy NB I-es bajnokit lehetett élőben sugározni.
2017. 05. 29. 15:31
Vasárnap este 19 órakor indul útjára a már szokásosnak mondható adásával a Semleges Térfél, amelyben minden héten az NB I-es klubok szurkolói mondják el véleményüket az adott élvonalbeli fordulóról. A Semleges Térfél egy független futballszurkolói közösség, ami a magyar foci fejlődéséért kíván tenni. Ezúttal is lesz miről beszélgetniük a szurkolóknak, hiszen az NB I utolsó fordulójában rengeteg nyitott kérdésre érkezett válasz. A Videoton legyőzésével bajnok lett a Budapest Honvéd, a Vasasnak pedig elég volt a döntetlen a Mezőkövesd ellen ahhoz, hogy megőrizzék a harmadik helyet - a Ferencváros így a negyedik pozíciót foglalta el. Óriási harcot folytatott a DVTK, Debrecen és MTK hármas a kiesés ellen, végül a fővárosi együttes került a vonal alá. A műsorban megszólaló szurkolók: - Kolárik József (Ferenczvárosi C-közép szurkolói portál szerkesztője) - Emődi Zoltán (amigeleken.hu, DVTK szurkolói portál szerkesztője) - Csirke József (lokiblog.eu) - Juhász Kristóf (Vasas-szurkoló) - Borsche Gábor (Újpest-szurkoló) - Lőwy András (MTK-szurkoló) A műsor moderátora: Bíró Dávid (Maxi Rádió, a Gólterápia műsorvezetője ) Az adás ide kattintva is nézhető.
2017. 05. 28. 18:53
nb1
Olvasói sztorik