NB I

DVSC: átalakítják a keretet, de vezetőedző még nincs

Nem kizárt, hogy a sikeredző folytatja a munkát.

A Debrecen vélhetően lényegesen kevesebb idegenlégióst foglalkoztat majd a következő szezontól. Három külföldi már hétfőn távozott, ugyanakkor edzője jelenleg nincs a gárdának.

Herczeg András és két segítője, Bücs Zsolt és Györky Gábor megbízatása csak a Diósgyőr elleni utolsó bajnoki mérkőzésre szólt, azaz nem lehet tudni, ki irányít a jövőben.

– Erről érdemben egyelőre nem tudok mondani semmit – nyilatkozta a haon.hu megkeresésére Róka Géza cégvezető. – Nyilván keressük az edzőt, de még nem tudok semmiről beszámolni. Szombaton lett vége a bajnokságnak, most azzal vagyunk elfoglalva, hogy átalakítsuk a keretet. Az egy dolog, hogy az új edző majd mit akar, de a klubnak is van az elmúlt szezon után egy markáns elképzelése, a trénernek ehhez kell alkalmazkodnia.

A regionális portál szerint az sem zárható ki, hogy továbbra is Herczeg András marad a kispadon.

Olvasói sztorik