NB I

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Szombat este edzőmérkőzést játszott a DVSC-TEVA, az ellenfél a Szigetszentmiklós volt. Először lépett pályára a Loki színeiben a szlovén csatár, Dalibor Volas, akit pár napja igazoltak. A találkozón természetesen azok kaptak szerepet, akik csütörtökön, Norvégiában nem játszottak. A Lokinál egy tesztelésen lévő 24 éves támadót is láthattak a szurkolók: Joel Tshibamba Kongóból érkezett, korábban volt a lengyel élvonalban szereplő Lech Poznan labdarúgója, gólt lőtt többek között a Manchester Citynek az Európa-ligában. Játszott az orosz élvonalban, a Krilja Szovjetov Szamara csapatában is, legutóbb Kínában futballozott. Az 5. percben már feljegyezhettük az első hazai helyzetet, Slimane Bouadla 20 méterről lőtt a jobb felső fölé, majd nem sokkal Dalibor Volas próbálkozott jó 17 méterről, a labda centikkel ment mellé. A DVSC-TEVA nagy fölényben futballozott, a vendégek ritkán jutottak el a kapu közelébe. Slimane Bouadla több ígéretes távoli lövése mellett Tshimbamba is helyzetbe került, de a befejezés nem sikerült. A 33. percen vezetést szerzett a Loki, a kongói próbajátékos jobbról Volashoz passzolt, aki 8 méterről a jobb alsóba lőtt. A 43. percben kellett Polekszicsnek először védenie, Eldár lövését kapusunk szögletre tolta - tudósít a dvsc.hu A második félidő elején egy távoli szigetszentmiklósi próbálkozás alig ment fölé, majd az 51. percben egyenlítettek a vendégek, Zsivóczky tekert a jobb felsőbe. Ezután a Loki visszavette az irányítást, volt is néhány lehetőségük, de a győztes gólt végül a Szigetszentmiklós szerezte meg a hajrában.
2013. 07. 20. 20:29
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Szombat délelőtt a másodosztályú Kozármisleny csapatát fogadta a Paks együttese felkészülési mérkőzésen. A tolnaiak már három góllal is vezettek, az NB II-es gárda azonban a hajrában kétszer is betalált, így a vége 3-2 lett a Paksnak. A kilencedik percben Simon passzolt kapura, a kapusról kipattanó labdát pedig Heffler Norbert bikázta a hálóba. 1:0 - tudósít a paksifc.hu. Hét perccel később ismét Simon került helyzetbe, és a kapus lába alatt kilenc méterről passzolt a kapuba. 2:0 Az 57. minutumban Bartha középen egyedül maradt, így egy igazítás után tizenhét méterről, gyönyörűen helyezett a jobb alsóba. 3:0 Két perccel a rendes játékidő vége előtt Könyves lökte fel Nagy Krisztiánt a tizenhatoson belül. A büntetőt Varga Bence értékesítette. 3:1 Már a hosszabbítás perceiben jártak a csapatok, amikor egy gyorsan elvégzett szabadrúgással Turi lépett meg, majd 20 méterről védhetetlenül a paksi kapu jobb oldalába bombázott. 3:2
2013. 07. 20. 14:24
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az NB I-ben szereplő Lombard FC Pápa 2016 nyaráig meghoszabbította a keresztszalag-szakadást szenvedő Goran Marics szerződését. Mint ismert, a kiváló csatár a pápaiak egyik felkészülési mérkőzésén sérült meg súlyosan, ami miatt félév kihagyás vár a spanyol-szerb támadóra. Ami azonban ez után történt, az nem mindennapi, főleg nem egy komoly műtétre váró 29 éves játékos esetében. A klub tulajdonosa, Biró Péter úgy döntött, hogy Marics jövő nyáron lejáró szerződését két évvel, egészen 2016 nyaráig meghosszabbítja, ezzel is jelezve, hogy számítanak a játékosra. A támadó egészen meglepődött, hiszen ilyen fordulatra ő sem számított és gondolkodás nélkül aláírta az új kontraktust, mielőtt kedden elrepült Madridba, ahol műteni fogják. Az aláírást követően jelezte, hogy januárban ismét munkába áll és bizonyítani szeretné, hogy jó döntést hoztak, amikor újabb három éves szerződést ajánlott neki a Lombard - írja a klub hivatalos honlapja.
2013. 07. 20. 13:22
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Az első- és másodosztályú csapatok szombati felkészülési mérkőzései: Gyirmót FC – Győri ETO 1-3 (1-2) Tudósításért kattints ide Gyirmót Gyirmót: Deli - Csizmadia, Kardos, Balog, Farkas - Erős, Papp - Fitos, Magasföldi, Cseri - Oross. Cserék: Holczer, Lázár, Hajba, Guttyán, Lengyel, Kovács, Kelemen, Beliczky, Fejes, Madarász. Edző: Sisa Tibor Győri ETO: Sztevanovics - Wolfe, Djordjevics, Takács Á., Dinjar - Mevongou - Varga R., Kamber, Kronaveter, Martínez - Strestík. Cserék: Nagy G., Kamenár, Tokody, Svec, Lang, Sztanisics, Andrics, Windecker, Nicorec, Koltai, Kink. Edző: Pintér Attila Gólszerzők: Magasföldi (13.), illetve Varga (18.), Kamber (26.), Koltai (85.) Kecskeméti TE – Békéscsabai Előre 2-0 (1-0) Tudósításért kattints ide Kecskemét, 1000 néző KTE: Németh V. (Verebélyi) – Mogyorósi (Koszó), Karan (Gyagya), Póti, Forró (Farkas A.) – Vukaszovics (Pekár), Bulajics – Szavics (Nagy P.), Balázs Zs. (Oussou), Leo (Gréczi) – Rajczi (Csillag). Edző: Bekő Balázs Békéscsaba: Scsekics (Póser) – Kalvin (Pantovics), Albert I., Szűcs I. (Horváth T.), Kiprich D. – Juhász Gy., Balog Zs., Lucas (Balogh M.), Tölgyesi (Pozsár) – Leucuta (Király P.), Masquera (Vojculet). Edző: Komjáti András Gólszerzők: Leo, Oussou Vasas FC – Újpest FC 0-4 (0-3) Tudósításért kattints ide Illovszky-stadion, 1500 néző Vasas: Németh G. – Horváth L. (Marcsek), Nagy II G., Schulz (Izing), Engel (Boda) – Gál M., Recklet – Szedlár (Háda), Cseke (Vida), Horia – Zamostny (Boka, Jákó). Edző: Dirk Berger Újpest: Balajcza – Molnár S., Vermes (Litauszki), Mihajlovics, Antón – Tshibuabua, Vasziljevics, Balogh B. (Erős R.), Simon K. – Kabát, Ahjupera (Lázár B.). Edző: Kozma István Gólszerzők: Ahjupera, Kabát, Simon K., Tshibuabua Debreceni VSC – Szigetszentmiklósi TK 1-2 (1-0) Tudósításért kattints ide Debrecen-Pallag, 300 néző DVSC: Polekszics – Lázár P., Mészáros N. (Dombi, 60.), Brkovics, Króner – Rezes (Kulcsár T., 55.), Spitzmüller, Slimane Bouadla (Pölöskey, 60.), Ferenczi (J. Horváth Z., a szünetben) - Volas (Bud, a szünetben), Tshibamba (Szécsi M., a szünetben). Edző: Kondás Elemér SzTK: Horváth L. – Stipe (Kornis, 72.), Jakovljevics, Ducsics (Puskás, 85.), Barna – Kvekveskiri, Kollega, Zsivóczky N. (Heinemann, 72.), Bonifert (Nagy J., a szünetben) – Takács T. (Balogh, 85.), Eldar Gólszerzők: Volas (33.), Zsivóczky (51.), Ducsics (84.) Lombard Pápa – FC Ajka 3-1 (0-1) Tudósításért kattints ide Pápa, 300 néző. V: Schnellbach Lombard: Szűcs L. – Tajthy (Nagy S.), Nagy T. (Mecinovics), Rodenbücher, Présinger (Németh M.) – Makszimovics (Tóth G.), Szabó O. (Supics) – Quintero (Király B.), Griffiths, (Arszics), Tóth B. (Eszlátyi) – Orosz M. (Kenesei K.). Edző: Tóth Bálint Ajka: Tulipán (Jánosa) – Köles (Domján), Pákai, Fodor M. (Péter), Gunther (Ambrus) – Hanzl (Lattenstein), Horváth A. (Meiczinger), Sipos N. (Horváth A.) – Varga T. (Dancsecs), Mihalecz P. (Sowunmi), Skriba (Major). Edző: ifj. Mihalecz István Gólszerzők: Eszlátyi (2, tizenegyesből), Orosz M., illetve Skriba MTK – FGSZ Siófok 3-1 (3-1) Tudósításért kattints ide MTK: Groppioni (Abu) - Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir (Hajdú Á.), Fejes - Pölöskei, Poór, Kanta - Vass (Bese), Tischler (Horváth P.), Horváth Zs. (Ayub) Gólszerzők: Pölöskei, Kanta (2) ill. Vólent. Pécsi MFC – Karabükspor (török) 1-0 (1-0) Tudósításért kattints ide Szlovénia PMFC: Dibusz - Fodor, Romic (Lantos 60.), Balogh, Uzoma - Mohl (Jocic 79.) - Szatmári, Koller, Márkvárt (Fröhlich 82.), Wittrédi (Rácz 79.) - Grumic (Városi 79.) Gólszerző: Szatmári (19.) Hapoel Ramat Gan (izraeli) – Soproni VSE-GYSEV 0-0 Videoton FC – Dunaújváros PASE 4-0 (2-0) Tudósításért kattints ide Székesfehérvár, 1000 néző. V: Rózsa Videoton, 1. félidő: Tujvel – Paraiba (Torghelle), Juhász, Szekeres A., Stopira – Vítor Gomes, Papp M. – F. Oliveira, Zsótér, Gyurcsó – Lupeta. 2. félidő: Calatayud – Szolnoki, Caneira, P. Vinicius, Mamadu (Paraiba) – Tóth B., Vítor Gomes (Kleinheisler) – Alvarez, Sándor Gy., Kovács I.– Nikolics N. DPASE: Milinte – Villám (Szauter), Beleuc, Farkas V., Lázár Zs., Csehi (Kocsis G.) – Ato (Perovic), Böőr (Birtalan B.), Szalai T., Godslove (Sitku) – Urbán G. (R. Thiago) Gólszerzők: Zsótér, Torghelle, Nikolics N., Kovács I. (11-esből) Szombathelyi Haladás – Zalaegerszeg 1-1 (1-1) Tudósításért kattints ide Haladás: Rózsa – Schimmer (Rajos, 59.), Fehér Z. (Kulcsár K., 60.), Devecseri (Tóth P., 46.), Bosnjak – Szakály A. (Simon Á., a szünetben), Iszlai (Németh M., a szünetben) – Gyurján (Jagodics, 59.), Nagy G., Halmosi – Ugrai (Andorka, a szünetben). Edző: Artner Tamás ZTE: Jahics - Simonfalvi, Nánási, Kovács G., Nagy Z. - Máté I P., Vágó L., Szegleti, Hajdú N. - Frizoni, Bíró. Cserék: Czirjék, Kocsárdi, Babati, Kocsis. Edző: Simon Antal Gólszerzők: Gyurján (16.), illetve Frizoni (4.) MVM Paks – Kozármisleny SE 3-2 (2-0) Tudósításért kattints ide Paks: Molnár P. – Fiola (Heffler T., 69.), Éger (Kovács G., 61.), Nyári, Szabó J. (Báló, a szünetben), Kecskés – Bori (Könyves, 69.), Bartha (Tököli, 69.), Heffler N. (Csorba, 61.) – Hullám (Kiss T., a szünetben), Simon A. (Eppel, 61.) Kozármisleny: Helesfay (Sólyom, a szünetben) – Végh B., Fellai (Szalontai, a szünetben), Vattai (Tóth I, a szünetben), Kiss M. (Fenyvesi, a szünetben) – Nagy K. (Zsdrál, a szünetben), Kovács T. (Bozsovics, a szünetben), Szabó B. (Vituska, a szünetben), Deszpotovics (Turi T., a szünetben) – Cziráki (Varga B.), Pap R. (Nagy K., 69.) Gólszerzők: Heffler N. (9.), Simon A. (16.), Bartha (57.), ill. Varga B. (tizenegyesből 88.), Turi (90.) FC Tatabánya – Dorog 0-2 (0-1) Tudósításért kattints ide Hamarosan következik: 18 óra: Kaposvári Rákóczi – Antalyaspor (török)
2013. 07. 20. 09:42
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a DVSC csütörtöki El-mérkőzésének több áldozata is volt. Egyikük Joel Damahou, aki az elsődleges orvosi vizsgálatok szerint részleges elülső kereszt- és oldalszalag-szakadás szenvedett. Mivel azonban a sérült területen felgyülemlett a vér, ezért azt le kell szívni, majd pár nap pihenő után ismét megvizsgálják a játékos térdét - írja a dvsc.hu Zsidai László jobban van, kezelésre jár, és sokat javult Szakály Péter állapota is, aki már biciklizhet. Igor Morozov egy rúgást kapott a vádlijára, de nem kell kihagynia edzést. Czvitkovics Péternek a veséjét ütötték meg, vizsgálaton járt, de szerencsére nincs semmi baj. A csütörtöki mérkőzésen megsérült játékosokon kívül van más maródi is a keretben. Bernáth Csaba részleges vádli izomszakadást szenvedett, így rehabilitációs munkát végez. Ludánszki Bence – akinek korábban megrepedt a szárkapocscsontja - jövő héten kezdheti a kocogást.
2013. 07. 20. 09:38
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Péntek délután lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését az OTP Bank Liga rajtjára készülő DVTK együttese. A Diósgyőr a másodosztályú Balmazújváros vendégeként lépett pályára, és 3-1-es győzelmet aratott. A miskolciak kapuját a próbajátékon lévő Milos Buchta őrízte, L'Imam Seydi pedig háromszor is eredményes volt. A nagy melegben kezdődő mérkőzést a DVTK kezdte jobban, de nagy fölényét csak a játékrész végén tudta gólra váltani. A csereként beálló Bacsa húzott el a bal szélen, jó beadását pedig Seydi lőtte közelről a kapuba. 0-1 A második félidőt is a vendégek kezdték jobban, de a hazaiknak nagy meglepetésre összejött az egyenlítő találat. Oláh tüzelt 20 méterről kapura, amit Buchta még védeni tudott, de a kipattanóra érkező Pintér lövésénél már tehetetlen volt a kapus. 1–1 Az egyenlítő gól után kiegyenlítettebbé vált az összecsapás, egészen a 82. percig, amikor a DVTK új igazolása, Barczi Dávid robogott el a jobb szélen, majd tökéletesen tálalt Seydi elé, aki ismét megszerezte a vezetést a Diósgyőr számára. 1-2 A 87.percben aztán bebiztosították győzelmüket a miskolciak. Ismét Bacsa iramodott meg a szélen, és középre tett labdájára ezúttal is Seydi érkezett a legjobban. 1-3 Felkészülési mérkőzés: Balmazújváros – DVTK 1–3 (0–1) Balmazújváros, Vezette: Karakó Balmazújváros: Szalma – Bokros, Papp, Kiss, Németh – Müller (Padalánszki, 80.), Kónya, Oláh (Sárközi, 73.), Demjén (Pintér, 55.) – Tóth (Murák, 76.), Belényesi (Urbin, a szünetben). DVTK: Buchta – Vági A., Alves, Kádár (Hanek, 62.), Husics (Barczi, 66.) – Kosztics (Csirszki, 75.), Takács P., Nikházi, Gallardo (Bacsa, 34.) – Tisza (Gohér, 66.), Seydi. Gólszerzők: Pintér (60.), ill. Seydi (43., 82., 87.)
2013. 07. 19. 19:07
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Pénteken délután az NB I-be frissen feljutó Mezőkövesd a harmadosztályú Budapest Honvéd II-vel csapot össze Tatán, felkészülési mérkőzésen. A találkozón az újonc matyóföldiek 4-1-re verték alacsonyabb osztályú ellenfelüket, Véber György csapatának egyébként ez volt az utolsó edzőmeccse a jövő hétvégi bajnoki rajt előtt. Felkészülési mérkőzés: Mezőkövesd – Budapest Honvéd-MFA 4–1 (2–1) Tata, 50 néző. Vezette: Oláh G. Mezőkövesd, 1. félidő: Horváth T. – Hegedűs Cs., Szalai, Gévay, Éles – Farkas B., Petneházi, Melczer, Bognár I. – George, Balajti. 2. félidő: Horváth T. – Búrány, Bagi, Szalai V. (Csirmaz), Lakatos B. – Sigér, Bogdány, Irhás, Dobos – Hamar Á., Olasz D. Gólszerzők: Melczer (11-esből), George, Hamar, Olasz D. ill. Feketics
2013. 07. 19. 18:12
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Továbbra is keres kapust a DVTK, pénteken egy közel kétméteres cseh hálóőr érkezett próbajátékra. Miloš Buchta Csehországban született, de pályafutásának jó részét Szlovákiában és Romániában töltötte. A majd kétméteres kapus próbajátékra érkezett Diósgyőrbe és várhatóan pályára lép a pénteki balmazújvárosi felkészülési mérkőzésen is - írja a dvtk.eu.
2013. 07. 19. 14:18
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A KTE-Phoenix Mecano és a Chainat FC pénteken megállapodott Yannick Mbengono klubváltásáról, aki aláírta szerződését is. A kameruni játékos tehát a thai ligában folytatja pályafutását, a Chainat FC labdarúgója lesz, mely együttes a legutóbbi idényben a 14. helyen zárta a bajnokság küzdelmeit. Yannick tagja volt a 2008-ban feljutást ünneplő csapatnak, majd 78 lila-fehérben lejátszott bajnoki meccs után a Debrecenhez igazolt 2010 telén. Télen visszatért, tavasszal egy alkalommal kezdőként, négyszer csereként kapott lehetőséget - írja a klub hivatalos honlapja.
2013. 07. 19. 13:13
Olvasói sztorik