NB I

A magas vörös már megint beszólt

A norvég Kovács Péter veszekedett az egyik debrecenivel az EL-selejtező után az öltözőfolyosón.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Debrecen csütörtök este 2-2-es döntetlent játszott a norvég Strömsgodset otthonában az Európa Liga-selejtező második körének első meccsén. A hazaiak egyenlítőgólját a 93. percben éppen a magyar, ám magát immár inkább norvégnak valló Kovács Péter szerezte, aki a dt.no oldalon megjelent cikkben elmondta, hogy a lefújás után a játékoskijáróban szóváltásba keveredett a DVSC egyik alkalmazottjával.

Kovács nem ismeri az illetőt, de azt elmondta, azt kérte rajta számon, miért okozott súlyos sérülést, amikor ütközött Joël Damahouval, a DVSC nyári szerzeményével.

„Nem tudom, ki volt az, de azzal vádolt, hogy szándékosan okoztam sérülést Joël Damahounak. A térdeink összeütköztek, ilyesmi előfordul. Ingerülten kérte számon rajtam az esetet, de nem érdekel a dolog. Tipikus magyar viselkedés volt, hogy így feltüzelte magát” – nyilatkozta az esetről Kovács Péter.

A csatár egyébként a debreceni klub honlapján úgy nyilatkozott, számít rá, hogy lesznek bekiabálások a nyíregyházi visszavágón a magyar szurkolók részéről.

Olvasói sztorik