NB I

„A futball nem megy a nyugdíjig”

Lelátódarabkákkal dobálták meg Király Gábort, aki most nemzetközi kapusiskolát indít Szombathelyen.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A magyar válogatottal Telkiben készülő Király Gábor az edzőtáborban sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a tavaszi szünet kezdetén, Szombathelyen nemzetközi kapusiskolát indít. A háromnapos tábor végén a szakmai stáb megválasztja a legtehetségesebb labdarúgót, aki néhány napot egy Bundesliga-csapatnál tölthet.

A napi két edzés mellett főleg célirányos feladatok – koordinációs, gátas, valamint bójás gyakorlatok – is szerepelnek a programban. A névadó-alapító tervei között szerepel, hogy ismert labdarúgókat is meghív Szombathelyre, akik előadásokat, bemutatóedzést tartanak. Király Gábor elmondta, hogy a táborba az egész országból, sőt Magyarország határain kívülről is várnak olyan fiatal labdarúgókat, akik jó társaságban, kiváló szakemberekkel és csodálatos környezetben szeretnék tovább képezni magukat.

A német 1860 München hálóőre a sajtótájékoztatón először a pénteki, Románia elleni világbajnoki selejtezőről beszélt.

– Milyen emlékei vannak a román válogatottról?
– Legelőször talán Hrutka János gólja jut eszembe: hátulról nagyon szépen lehetett látni, ahogy a labda betekeredik a fölső sarokba. Ez volt az egyik, a másik pedig egy idegenbeli mérkőzés, amikor a román stadionban az egész meccs alatt kövekkel, fóliába becsomagolt lelátódarabkákkal dobáltak a hazai szurkolók. Hirtelen ez a két dolog jut eszembe – mondta Király Gábor.

– Hogyan tud segíteni a válogatottnál a fiataloknak?
– Ez mindig a szituációtól függ. Lehet edzésen, az öltözőben, vagy akár csak egy szabadprogram keretein belül. Meg kell ragadni, minden lehetőséget, amivel a fiatalokat tudjuk segíteni, és valóban igénylik is az információkat, tapasztalatokat. Boldogság, ha nyitott fülekre talál az ember.

– Melyek a legfontosabb tudnivalók a kapusiskolával kapcsolatban? Miért pont most indul?
– Eljött az a pillanat, hogy megnyissam Szombathelyen a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolát, ami ebben az évben négy táborra koncentrálódik. A szakmai stábban volt NB I-es kapusok vesznek részt, ők foglalkoznak majd a gyerekekkel, de az elsőn én is ott tudok lenni személyesen. Ami a legfontosabb: minden táborban kiválasztunk gyerekeket, akik két napra a Bayer Leverkusenhez mehetnek edzeni.

– Hány éves korig várják a fiatalokat?
– Tíz és huszonkét éves kor közötti fiatalokra specializálódunk. Célirányos kapusedzések lesznek. A három-négynapos táborok első napján felmérik a gyerekeket, hogy milyen tehetségesek, illetve milyen szinten vannak, és onnantól kezdve folyamatosan speciális edzéseken vesznek részt, amelyeket természetesen én állítottam össze, de Hegedűs Péter vezetésével zajlik majd a szakmai munka. A stáb tagja Takács Tamás, a Haladás, a Debrecen, a Nyíregyháza és a Honvéd korábbi kapusa, valamint két egykori társam, Bíró István és Dombay Miklós, akik nem jutottak el az NB I-ig.

– Látszik, hogy tudatosan készül az aktív sportkarrierje utáni időszakra. Hogyan képzeli el magát tíz év múlva?
– Maholnap harminchét éves leszek, és a futball nem megy a nyugdíjig. Idén tízéves a Király Sportlétesítmény, amit Szombathelyen építettünk, ezzel is a pályafutásom utáni életemet szerettem volna előkészíteni. A kapusiskolával kapcsolatban már évekkel ezelőtt is volt sok érdeklődés, de most, ebben az évben csúcsosodott ki, hogy nem lehet tovább halogatni. Szükségesnek láttam, hogy elindítsuk a megfelelő felkészüléssel és hozzáértéssel.

Olvasói sztorik