Hírek

Király szerint hiányzott a határozottság

A válogatott kapusrekorder szerint leginkább a határozottság hiányzott a magyarokból.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Király Gábor, a magyar válogatott kapusa szerint a játékosokból leginkább a határozottság hiányzott szerda este a norvégokkal szemben 2-0-ra elveszített budapesti barátságos mérkőzésen.

– Úgy érzem, a mezőnyben uraltuk a játékot, az ellenfél azonban jóval veszélyesebb volt a kapura – nyilatkozta az MTI-nek az immár 87-szeres válogatott hálóőr a találkozó után. – Keményebben futballoztak, tőlünk ez hiányzott, néha egy-egy lecsorgó labdánál egymásra vártunk, ezen mindenképpen változtatnunk kell a jövőben.

Király hozzátette, ezzel együtt Egervári Sándor szövetségi kapitány különböző posztokon több játékost is kipróbált, így tisztább képet kapott arról, hogy az esetleges sérülések, vagy eltiltások esetén melyik futballistára milyen szerepkörben számíthat.

– Örülök, hogy nyolcvanhetedik alkalommal szerepelhettem a nemzeti csapatban, de hogy meddig jutok, az nem csak rajtam múlik – mondta a német 1860 München légiósa, aki ezzel a kapusok rangsorában megelőzte Grosics Gyulát, s nála többször csak Bozsik József (101) és Fazekas László (92) húzhatta magára a címeres mezt. – Nekem az a dolgom, hogy minden meccsre becsületesen felkészüljek, arról pedig, hogy ki védi a kaput, mindig a kapitány dönt. Úgy érzem, ebben az együttesben tiszta a kép, mindenkinek megvan a maga feladata, s igyekszik azt a legjobb tudása szerint ellátni.

Hajnal Tamás, a VfB Stuttgart és a válogatott irányítója úgy fogalmazott, nem találták az ellenszerét a norvégok játékának.

– Amikor megszerezték a labdát, általában nagyon hamar felívelték, ezzel széthúztak minket, a csapatrészeink között megnőtt a távolság – értékelt a középpályás. – Sok esetben sikerült ilyenkor elvennünk tőlük a labdát, de akkor már nagyon messze voltunk a kapujuktól, emiatt nem tudtunk igazán veszélyes helyzetet kialakítani.

Hajnal az egész évre visszatekintve azt mondta, a csapat – leginkább ősszel – jó teljesítményt nyújtott, remek eredményeket ért el, és változatlanul él a remény, hogy a 2014-es brazíliai világbajnokságon ott legyen.

– Tavasszal és ősz elején nagyon fontos meccsek várnak ránk, ezekre alaposan fel kell készülnünk, bízom benne, hogy a csapatszellemünk és a képességeink segítségével a nehezebb ellenfeleket is legyőzzük majd, s a végsőkig versenyben leszünk a vébérészvételért – tette hozzá.

Koman Vladimir, az orosz FK Krasznodar légiósa úgy értékelt, szokatlan volt a magyar csapattól, hogy nem tudott helyzeteket kialakítani, az eddigi mérkőzéseken ugyanis gólszerzési lehetőségekben nem volt hiány.

– Kevesebbet játszottunk a széleken, próbáltunk középen áttörni, ott azonban nagyon masszívak voltak a norvégok – mondta a középpályás. – Sajnos ezúttal semmi sem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, de köszönjük a szurkolóknak, hogy ismét ilyen sokan buzdítottak minket a helyszínen.

A magyar válogatott négy győzelemmel, három döntetlennel és két vereséggel zárta az idei évet, tétmeccsen pedig legközelebb március 22-én, a Puskás Ferenc Stadionban lép pályára a románok elleni vébéselejtezőn.

Egervári Sándor szerint a csapat nem azt játszotta a norvégok ellen, amire előzetesen készült. A szövetségi kapitány a mérkőzés után adott nyilatkozatában kiemelte: okosabb futballra lett volna szükség a jobb eredményhez, a középre ívelgetésekkel ugyanis éppen a norvégok malmára hajtottuk a vizet.

– Sajnáljuk, hogy nem sikerült sikeresen zárni az évet. El kell ismerni, hogy egy jobb csapat győzött le bennünket, nekünk csak felvillanásaink voltak ezen az estén, ezért a norvégok sikere teljesen megérdemelt – szögezte le a vezetőedző. – Nem azt játszottuk, amit elterveztünk. Ellenfelünk speciális csapatjátékot játszik, mi pedig ezúttal bután futballoztunk, ahelyett, hogy lapos passzokkal, a szélekre vittük volna ki a játékot, rendre a két toronymagas középső védő fejére íveltük a labdákat. Bízom benne, hogy tavasszal, jobb állapotban leszünk, és okosabb futballal rukkolunk elő a románok ellen.

Olvasói sztorik