Hírek

Az ETO táborozókat kedden Kalmár Zsolt, szerdán pedig Priskin Tamás lepte meg, a gyerekek nagyon örültek a meglepetésnek, rögtön megrohamozták a fiúkat autogramokért – olvasható a győri klub honlapján. Az eltelt három napban az edzés mellett szerepelt uszodai program és állatkerti látogatás is.
2016. 07. 06. 17:56
Gyagya Attila a Zalaegerszeg csapatától a Győri ETO-hoz igazolt. A rutinos, 108 NBI.-es bajnokival rendelkező védő tapasztalata nem csak a klubnak, hanem a fiatal játékosoknak is nagy segítség lehet - írja az eto.hu Gyagya Attila 9 szezont húzott le a Kecskemét csapatában, tagja volt a feljutó csapatnak. Emellett megfordult az Orosháza, Szolnok és a Kecskemét csapatában is. Bekő Balázs vezetőedző középhátvédként számíthat rá a szezonban.
2016. 07. 05. 14:55
A Vasas hivatalos honlapján közölte, hogy néhány játékosuknak június végén lejárt a szerződése, így elhagyták az együttest. Hermány Bencének, Grúz Tamásnak és Christián Müllernek a múlt hónap végéig szólt a szerződése, így ők távoztak az angyalföldiektől. A 26 éves kapus, Hermány az NB II-be idén felkerült Nyíregyházához igazolt. Milos Adamovics is elhagyta a piros-kékeket és a szerb Super Ligában játszó Surdulicához szerződött, valamint Danijel Romics sem marad a klubnál, iránta a Hapoel Katamon Jerusalem FC érdeklődik.
2016. 07. 04. 14:11
Limerick-UCD +3.5 Az ír másodosztály topcsapata rendesen megszórja ellenfeleit. Ma ugyan rangadó vár rá, de így sem lesz hiány találatokból... A Limerick jó időben eldöntötte a legfontosabb kérdést a ligában: 14 fordulót követően 40 egységgel, 16 pontos fórral vezeti a bajnokságot. Hazai környezetben igazi mészárszékké varázsolta a Markets Field-et, mérlegük 6-1-0, gólkülönbségük pedig 30-7! A formájuk parádés, bár egyetlen ikszüket épp a legutóbbi hazai fellépésükön érték el a Drogheda ellen (2-2). Azóta viszont egy idegenbeli sikerrel ismét rátértek a helyes útra. A keretbe visszatérhet a házi gólkirály, aki a múlt héten már padozott. Az UCD a rájátszásra hajt, 24 pontjával a 2. pozíciót foglalja el, de tömör a mezőny, így még bőven van motivációja a gárdának. Vendégségben is erős a brigád (4-1-2), és remek passzban érkezik a rangadóra: sorozatban négy bajnokit húzott be, közben pedig a kupában is továbblépett első osztályú ellenfelével szemben (Bray 4-3). A keretben egy középpályás sérült, vele nem kalkulálhat a szakmai stáb. Az elmúlt években rendre nagyon eseménydús kilencven percet játszott egymással a két alakulat. Ma sem várunk mást, mindkét háló megzörrenhet, és reményeink szerint lesz legalább négy találat. tippünk így: +3.5! Németország-Olaszország +9,5 szöglet Akár Eb-döntőnek is elmehetne a találkozó, amelyet Kassai Viktor vezet majd. Az alsó ágon gyűltek össze az igazi nagyágyúk, a spanyolok és az angolok már hazautaztak, de a házigazdák még tartják magukat. A németek játékára eddig különösebb panasz nem lehet, a védelem az első meccsen volt ingatag, de akkor is sikerült lehozni kapott gól nélkül a mérkőzést, csakúgy, mint a többit. A támadójáték rendben van, a helyzetkihasználás annyira nem. Tippünket erre is alapozzuk, ugyanis nagyon sok támadást fejeznek be lövéssel Özilék, és a szlovákok elleni mérkőzést leszámítva jött a kornerekből a +9.5-ös tipp. Azon a találkozón sem Mölleréken múlt a dolog, egyszerűen Hamsikék képtelenek voltak mit kezdeni Humelsékkel, no meg olykor a labdával is. Az olaszok három győzelem mellett egy olyan kilencven percet buktak el, amelyen totális cseresorral léptek pályára, és tét sem nehezedett a játékosok vállára. A spanyolok és a belgák ellen bizonyították Éderék, hogy tudnak kontrázni, és a Conte-csapatra is jellemző, hogy igyekeznek lövéssel befejezni az akciót. A taljánok is rúgtak szép számmal kornert az előző mérkőzéseken, és ma is biztosan többször eljutnak majd Neuer kapujáig. Mindkét fél rendelkezik gyors futballistákkal, akik szintén közrejátszhatnak a szögletekben. A német szélsők pedig egy az egyben szívesen mennek rá a védelemre. Nem ragozzuk tovább, 10 szögletet tuti, hogy összehoz a két világklasszis alakulat!
2016. 07. 02. 01:07
Július elsején Szekeres Tamás lett a Vasas Kubala Akadémiájának új ügyvezetője - jelentette be az akadémia hivatalos honlapja. Az elmúlt egy évben ideiglenesen megbízott ügyvezető, Csúri Csaba a tulajdonosi képviseletet fogja a jövőben ellátni. Ezzel egy időben a BFC Siófok bejelentette: mivel a klub szoros kapcsolat kialakítására törekszik a Vasas Akadémiával, és mivel a tulajdonosi kör is megegyezik, Szekeres a Siófok ügyvezetője is lett egyben. Szekeres játékos-pályafutása során többek közt a Ferencvárosban, az Újpestben, a Debrecenben, valamint külföldön és a magyar válogatottban is megfordult, az aktív labdarúgás befejeztével pedig az MLSZ technikai igazgatójaként, a Ferencváros fejlesztési igazgatójaként és a Groupama Aréna igazgatójaként is dolgozott.
2016. 07. 01. 20:12
A Diósgyőr hivatalos honlapján jelentett be, hogy leigazolta a Haladás 23 éves támadóját, Ugrai Rolandot. A csatár három éves szerződést kötött a klubbal, és már csatlakozott is a kerethez. A Szombathelyen nevelkedett, de a Ferencvárost is megjárt labdarúgó a korosztályos válogatott szereplések után Bernd Storck szövetségi kapitány figyelmét is felhívta magára, aki meghívta őt a felnőtt válogatott februári összetartására is. - Nagyon örültem a DVTK megkeresésnek, már decemberben megtörtént a kapcsolatfelvétel, sajnos akkor nem jött össze ez a transzfer. Hosszú idő telt el azóta, de most végre sikerült pontot tenni a végére. A DVTK nagyon jó benyomást tett rám, szép futballt játszó csapat, ami nekem kifejezetten tetszik. A Diósgyőr nem tűzhet ki maga elé kis célokat, konkrét helyezést nem szeretnék mondani, de minél előrébb szeretnénk végezni a tabellán. Egy-két további erősítéssel nagy céljaink lehetnek - mondta el Ugrai Roland, akivel kapcsolatban Benczés Tamás, a DVTK sportigazgatója megjegyezte, bár komoly anyagi áldozatokat hozott a klub, a fiatal, gólerős és kiválóan cselező csatár megszerzéséért ez megérte. DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép, 2016. Jún 30., 08:02 PDT
2016. 06. 30. 17:23
A Ferencváris Torna Club hivatalos honlapján közölte, hogy a 36 éves játékos, Vladan Csukics újabb egy évvvel meghosszabbította szerződését. A magát csak Fradi-katonaként jellemző közönség kedvenc futballista tehát a következő szezonban is játékosként erősíti a Ferencvárost. Cukic 2012-ben csatlakozott a Ferencvároshoz, ahol 2013-ban és 2015-ben a Ligakupát, 2015-ben és 2016-ban a Magyar Kupát, valamint a Szuperkupát, míg szintén 2016-ban a bajnoki címet is megnyerte.
2016. 06. 30. 13:12
Bűnvádi eljárás indult Romániában egy mentőorvos ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy nem részesítette megfelelő elsősegélynyújtásban Patrick Ekeng kameruni labdarúgót, aki május elején egy román bajnoki mérkőzésen lett rosszul, majd elhunyt. A 26 éves Ekeng a Dinamo Bucuresti játékosa volt, és a Viitorul Constanta elleni mérkőzés 69. percében lett rosszul. A labdarúgó hét perccel korábban állt be csereként. Mihaela Duta mentőorvost csütörtökön hívták be a bukaresti ügyészségre, ahol közölték vele, hogy gyanúsítottként bűnvádi eljárás indul ellene. Az ügyészek szerint a mentőorvos nem tartotta be az ilyen esetekre előírt eljárást, és nem kezdte el már a pályán a játékos újraélesztését. A vádhatóság szerint a mentőorvos mulasztása miatt nem volt esélye a kameruni labdarúgónak a túlélésre. Az orvos a tragédia után azt állította, a játékosnak még volt pulzusa, amikor rosszul lett, ezért nem végzett rajta újraélesztést a pályán. A boncolási eredmények szerint Ekeng egy afrikai emberekre jellemző szívbetegségben szenvedett, és ez okozta halálát.
2016. 06. 30. 12:12
Kongsvinger-Bryne +2.5! A norvég másodosztályban gyakoriak a gólgazdag meccsek. A házigazdákra különösen igaz ez... A Kongsvinger 18 pontjával a 9. helyen áll, otthon 4-0-3 a mérlege, a gólkülönbsége pedig 14-9. Luis Pimenta alakulata nagyon hullámzóan teljesít az idei kiírásban, most éppen gyengébb periódust futnak: három meccs óta képtelenek nyerni, egy iksz után kétszer kikaptak. A társulat over/under mérlege 12/2, ez abból is adódhat, hogy a portugál tréner a 4-3-3-as hadrendet alkalmazza, amely ugye rejteget veszélyt magában. Fontos hiányzó nincs a keretben. A Bryne 11 egységével az utolsó előtti helyen tanyázik. A gárda gyengén kezdte a bajnokságot, jött is az edzőváltás, ám Alf Ingve Berntsen is csak ideig óráig tudta felrázni a brigádot. AZ utolsó három fellépésükön kikaptak, kétszer be sem találtak. Vendégségben különösen sebezhető a védelem, mérlegük 0-3-4, gólkülönbségük 7-17 a túrákon. AZ over/undr mutatójuk 7/7. A zöldeknél egy középpályás sérült, ő alapembernek számít. Azt gondoljuk, hogy a két, gyenge formában lévő együttes meccs gólokban gazdag lesz. Három találatot tuti, hogy összehoznak a felek. Tippünk így: +2.5! Kristiansund - Ullensaker/Kisa 1 A listavezető a kiesőjelölttel szemben nem hibázik! A Kristiasund 33 pontjával vezeti a norvég másodosztályt. A kék-fehérek stabilan teljesítenek, odahaza mind a hat bajnokijukat megnyerték. Egy vereség áll a gárda neve mellett, de azt is a nyitó fordulóban szenvedték el Bambáék. A védelem ragyogóan teszi a dolgát, 14 bajnokin csak 10-szer kapituláltak. 279 perc óta nem zörrent meg a hálójuk. A formájuk tehát pazar, Christian Michelsen 4-4-1-1-es hadrendje eddig tökéletesen működik. A keretben nincs friss sérült és eltiltás sem nehezíti a szakvezetés dolgát. Az Ullensaker az alsóház tagja, 12 egységével csak a 14., kieső helyről várhatja a folytatást. A sárga-feketék vendégként gyámoltalanok, 0-3-3 a vonatkozó soruk. Mellettük szól viszont, hogy régóta nem szenvedtek vereséget, négy iksz után legutóbb győztek. A keretben lesz egy eltiltott bekk. A házigazda otthon nagyon erős, és noha a Kisa nem mutat rossz formát, ma pont nélkül marad. Tippünk így: 1-es!
2016. 06. 28. 22:02
Olvasói sztorik