Hírek

Egervári: kezünkben van a sorsunk

A szövetségi kapitány megerősítette: újabb gólszerzés helyett fontosabb volt a védekezés a törökök elleni meccs hajrájában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Négy fordulóval a világbajnoki selejtezősorozat vége előtt még mindig továbbjutást érő helyen áll a magyar válogatott, saját kezében van a sorsa, és ezt nem is akarja onnan kiadni – mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány az M1 televízió csütörtök reggeli műsorában.

A tréner arra a felvetésre, hogy az 1-1-es döntetlennel végződő keddi, törökországi mérkőzésen nagy rizikó lett volna, ha a románok elleni hazai meccshez hasonlóan egy helyett két csatárral játszik végig a csapat, vagy az egyenlítés után mindkét támadó fennmarad a pályán, úgy reagált, hogy több játékos kisebb-nagyobb problémával küszködött, emiatt volt óvatos.

– Amikor hátrányba kerültünk, rögtön beküldtük Böde Dánielt, az egyenlítésünk után pedig azért hoztuk le a két mérkőzés küzdelmeibe belefáradt Szalai Ádámot, és küldtük pályára helyette Elek Ákost, hogy megerősítsük a középpályát. Óvatos döntés volt, de meggyőződésünk volt, hogy csak így tudjuk kivédekezni az utolsó negyedórát – fogalmazott a tréner.

Egervári Sándor szerint a török válogatott valamivel erősebb, mint a román, amellyel pénteken, Budapesten játszott 2-2-es döntetlent az együttese.

– A török válogatottat az egyéni képességek terén jobb játékosok alkotják, a románok talán egységesebben tudnak játszani – árnyalta aztán a képet a kapitány. Szó esett arról is, hogy a magyar válogatott futballistáinak egy része nem kap rendszeres játéklehetőséget klubcsapatában. Ezzel kapcsolatban a szakvezető úgy fogalmazott, hogy nem lehet előre megmondani, mi lesz a helyzet az ősszel, mindenesetre szerencsés lenne, ha azok a játékosok, akik keveset játszanak, olyan csapatokhoz kerülnének a nyáron, amelyekben több lehetőséget kapnak – írja az MTI.

Olvasói sztorik