A DVSC játékosai június 18-án kezdik a felkészülést a következő szezonra.
Megnyílik a Puskás Ferenc Stadion június 16-án, a Múzeumok Éjszakáján.
A Rákóczinál a tavaszi idényre megfordult a szerencsefaktor, de Bank István szerint ennyi kell!
Az FTC küldöttsége meglátogatta Czibor Zoltán sírhelyét, gokartversenyen vett részt, majd 12-2-re nyert.
Pénteken a Zalacsányi SE megyehármas csapat meghívásának tesz eleget a ZTE.
A Koppánymonostori SE meghívásának tett eleget a Ferencvárosi TC. A gálamérkőzés célja, hogy a helyi csapat sportlétesítményét korszerűsítsék és felújítsák. Az élvonalbeli vendégek 12-2-es sikeréből Nyilasi Bálint négy, Oláh Lóránt és Varga Bence egyaránt három góllal vette ki a részét, de Antal Zsolt, valamint Peszmeg Viktor is betalált. A hetvenedik perc környékén egy nem mindennapi jelenet is lezajlott a pályán. A közönség legnagyobb örömére a két csapat kapust cserélt: ennek értelmében Gyenes Dávid a találkozó utolsó harmadában a vendéglátók kapuját őrizte.
A Sporting Braga nyerte az I. FTC Pünkösdi Nemzetközi Utánpótlás Tornát.
A svájci gárda elpáholhatja a románokat, a Varese a Veronát fogadja…
A Győr 2-0-ra nyert Pápán, talán mégis a bakonyiak boldogabbak. Véget ért ugyanis a bajnokság, és bár ígéretesen kezdték a szezont, később a veszélyes zónába sodródtak, ám végül sikerült kiharcolniuk a bennmaradást. A kisalföldieknél ugyanakkor az aranyérem volt a célkitűzés, de még az ezüstről is lemaradtak, az edzőváltás ellenére is, ráadásul a nemzetközi kupából is kitiltották őket. Két csereember lőtt az ETO góljait Pápán, de ezt a hazaiak most aligha különösebben bánják.
Hiába játszott időnként fölényben a Vasas a Diósgyőr otthonában, az Európa Liga-indulásért küzdő borsodiak kihasználták az angyalföldiek számtalan kihagyott helyzetét, és végül 3-2-re nyertek az utolsó bajnoki fordulóban. A Vasasnál már csak az önbecsülés volt a tét, amellyel az utolsó hazai meccsen, a Kaposvár ellen bizony voltak bajok… A záró játéknapon a fővárosiak egy évre biztosan búcsút mondtak az első osztálynak. Az angyalföldieknek most volt tartásuk, de nem sikerült pontot szerezniük, mert Bacsa Patrik duplázott, és Tisza Tibor is eredményes volt.
Juhász Roland kezén jókora rögzítőkötés éktelenkedik, ennek ellenére nem mond le a játékról.
A Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője a Zalaegerszeg elleni mérkőzést követően hivatalosan is elköszönt a somogyiaktól.
Két embert vettek őrizetbe hétfőn az olasz hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján a magyar rendőrség munkatársai.
A Szigetszentmiklós szombaton 2-1-re legyőzte a tartalékosan felálló MTK-t, így 29 forduló után az egyetlen csapat az egész mezőnyben, amely nem kapott ki a bajnokcsapattól. Az MTK ezúttal alaposan megfiatalított csapattal lépett pályára, a Hullám Attila duplájával nyerő SzTK azonban a győzelem ellenére sem lehet már jobb a végelszámolásnál, mint hetedik, bár a tavaszi tabellán pillanatnyilag a második helyen áll.
Az utánpótláscsapat pénteken a törököket fogadja, majd jövő héten Liechtensteinbe látogat.
Egervári Sándor komoly, meghatározó hozzáállást vár el játékosaitól a csehek és az írek ellen.
Arshavinék a litvánok ellen melegítenek, az íreknél pedig egy újrajátszásra figyeltünk fel…
A Rába ETO 6-1-re nyert a Berettyóújfalu ellen a teremlabdarúgó NB I döntőjének első mérkőzésén.
Visszatekintő a 30. fordulóra: rajt-cél győzelmet aratott a Debrecen…
A télen távoznia kellett Kecskemétről Simon Attilának, aki végül Siófokon kötött ki, és oroszlánrészt vállalt a balatoniak élvonalban maradásából. Az együttes remek tavaszt produkált, ehhez persze kellettek a 29 éves támadó fontos góljai. Az utolsó, immár tétnélküli fordulóban éppen a kecskemétieket fogadta a Siófok, és Simon szeretett volna egykori klubja ellen is eredményes lenni. Az első félidő gól nélkül zárult – volna, de érkezett Kassai Viktor játékvezető, és tizenegyes adott az alföldieknek. Lengyel Dániel saját bevallása szerint hozzá sem ért Lencse Lászlóhoz, mégis büntető és kiállítás lett a vége. Történt mindez a szünet előtt egy perccel, így egy teljes félidőt kellett emberhátrányban játszani a házigazdának. Kétgólos zakó lett a vége.
Ritkán látható gólparádéval köszönt el közönségétől a PMFC, ám a nézők végül ismét csalódottan távoztak, hiszen a pécsiek 4-3-as veresége a Honvéd ellen az jelenti, hogy megszakítás nélkül hétszer kaptak ki. Azt megelőzően két döntetlenjük és egy vereségük volt, legutóbb március közepén győztek. Az edzőváltás, Mészáros Ferenc menesztése tehát a lehető legrosszabbul sült el, a baranyaiak olyan mélyre (a 12. helyre) süllyedtek a tabellán, amilyen pozícióban az egész szezon során egyszer sem voltak. Merőben más a helyzet a Honvédnál, amely ennek a sikernek köszönhetően megőrizte negyedik helyét, és indulhat az Európa Liga-selejtezőben.
Sérülés miatt kiesett Lipták és Buzsáky, helyettük Debreceni és Koltai került be.
Németh Krisztián a következő szezonra is szeretne Hollandiában maradni.
Sztankó Gábor úgy érzi, néhány év múlva is jó érzéssel fogja eltölteni a siker részeseit a bajnoki cím!