Szerdai légiós-körképnkben a külföldön játszó magyarok teljesítményéről számoltunk be. Videóval
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Szerda este a Budapest Honvéd együttese játszotta az NB I-es mezőny utolsó felkészülési mérkőzését, a kispestiek az NB III Nyugati csoportjában szereplő Csepellel találkoztak.
Az ú vezetőedző, Pietro Vierchowod kérésére háromszor 30 percet játszottak a csapatok. Az első harmad végén Daud megsérült, helyére Holender állt be. A második harmad Kapacina félórája volt. A középpályás először egy távoli lövéssel veszélyeztette a vendégek kapuját, majd volt egy remek beadása, amit Portilla 5 méterről kapu mellé fejelt. A következő Kapacina megmozdulás már gólt eredményezett, pontos szögletét Hidi jutatta a csepeli hálóba (1-0.)
A harmadik harmadban egy régi ismerőst láthattak a pályára kilátogató nézők. Vadócz Krisztián újra piros-fekete mezben játszott Kispesten. Egykori játékosunk továbbra is külföldön szeretne futballozni, de amíg nem rendeződik a sorsa, addig a Honvédnál edz. A mérkőzés végeredményét egy szép akció után Ihrig-Farkas állította be – tudósított a honvedfc.hu
A DVSC védője, Korhut Mihály jobban örült volna, ha idegenben kezdenek a BATE Boriszov ellen.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Már éppen kezdett kikopni a köztudatból Suárez incidense, amikor itt az újabb hasonló eset. Az ír futballbajnokságban Dublin-Meath mérkőzést rendeztek. A hazaiak játékosa Eoghan O’Gara megharapta ellenfelét.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Manchester United labdarúgócsapata az amerikai turnéja során ellátogatott a Beverly Hills-i túzoltóságra. Wayne Rooney a csapat támadója kiskorában lehet tűzoltó akart lenni, annyira élvezte a pózolást a járműben.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Szerda délután a horvát Csáktornya ellen vívott felkészülési mérkőzést a másodosztályú ZTE együttese. Lőrincz Emil csapata frissen kezdte a horvátok elleni találkozót, és Délczeg egy remek egyéni akciót követően már a 12. percben a hálóba talált.
A 30. percben percben egyenlítettek a vendégek: egy hatalmas zalai védelmi hiba után a horvát játékos kilőtte a bal alsó sarkot. A második félidő elejét aztán megint megnyomta a ZTE, egy jobboldali beadás utáni kipattanót a csereként beálló Grbic bombázott a kapu jobb oldalába. A 67. percben aztán növelték előnyüket a zalaiak: Króner jól robbant be egy beadásra, és öt méterről a horvát kapus felett a hálóba lőtt.
A kétgólos vezetés birtokában kicsit kiengedett a ZTE, ennek következtében szépíteni tudott a Csáktornya, de összességében egy jó iramú meccsen megérdemelten nyertek a zalaiak – tudósított az onlajnok.com
Az AS Roma támadója elaludt a repülőn, valószínűleg megbánta…
A kispesti Hidi Patrik a Galatasaray helyett a Dunaújváros elleni bajnoki rajtra koncentrál.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Korán örült az egyenlítésnek és az egy pontnak a kínai első osztályban szereplő Csiangszu Saints együttese. A 95. percben egy fejessel egalizáltak, de sokáig nem lehettek boldogok, ugyanis az ellenfél rögtön a kezdésből átgázolt az örömmámorban úszó, rendezetlen védelmen, és berúgta a győztes gólt.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Már meeg sem lepődünk Mario Balotelli legújabb őrültségén. Az AC Milan és az olasz válogatott csatára táncolva és énekelve olvasgatta Zlatan Ibrahimovics önéletrajzi könyvét. Mindezt persze vasalás közben tette a botrányhős. Íme!
A Paks, a Kaposvár és a Zalaegerszeg társaságába került a Ferencváros a Ligakupa új idényében.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Két év után visszatér Sopronba Nagy Zoltán. A bal oldali védő korábban a 2011/2012. évi szezonban játszott már az egyesületnél.
A 22 éves labdarúgó a szintén másodosztályú Zalaegerszegi TE csapatától érkezett. Nagy Zoltán az ötödik új igazolása a nyáron Supka Attila szakmai igazgatónak – írja az svse.hu
A Manchester United új mezszponzora tiszteletreméltó dolgot tett.
Az élvonal első hat fordulójának lebonyolítása idén is nyári menetrend szerint történik.
Nagyon komoly mínuszt termeltek az élvonal futballcégei a 2013-as naptári évben.
A Dunakeszitől érkezhet a kupacímvédő győriek teremlabdarúgó-csapatának új trénere.
A Pápa 35 éves szlovákiai középpályása nem gondolta, hogy ismét pályára léphet az NB I-ben.
A 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra is Jogi Löw készíti fel a Nationalelfet.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Távozik a Videoton csapatától Lupeta, akivel közös megegyezéssel bontott szerződést a fehérvári klub – írja a vidi.hu
A 21 éves portugál támadó 2013 májusában érkezett a Vidihez, összesen két bajnokin, egy Magyar Kupa-meccsen és nyolc Ligakupa-találkozón lépett pályára, utóbbi sorozatban 5 gólt szerzett. A klub és a játékos szerdán közös megegyezéssel felbontották a tavaly kötött kontraktust.
A négyszeres aranylabdás közel volt a távozáshoz.
Lang Ádám elmondta, hogy a győriek nem feltartott kézzel utaznak a Göteborg elleni visszavágóra.
A Valenciától érkező védő négyéves szerződést írt alá a katalánokkal.
A rutinos középpályás még egy évig Luis Enrique és a Barca szolgálatában marad.