Néma főhajtással tisztelegetek a vasárnap elhunyt legendás jobbhátvéd emléke előtt.
A Mezőkövesdről távozó Szántai Levente az NB II újoncának hálóját védi tavasszal.
Az első edzésen labdás gyakorlatokat végeztek, keddtől pedig az alapozásé lesz a főszerep.
A középpályás két, a védő másfél évre szerződött Békéscsabára – céljuk az élvonalba jutás.
A 25 éves középpályás számított rá, hogy távoznia kell Győrből.
A szerb-spanyol csatár a Lombard Pápa után a Dunaújváros színeiben szerepel az élvonalban.
A 25 éves szerb Stefan Radoja személyében egy próbajátékos is részt vett az első edzésen.
A Győrből távozó balhátvédet az osztrák élvonalbeli Sturm Graz teszteli.
A kapus oldalvonalról kapott ausztrál segítséget.
Hétfő délután a centenáriumi emlékműnél tisztelegnek Buzánszky Jenő emléke előtt.
A Franciaországot ért súlyos terrortámadás után Ibrahimovic rezidenciáját is kiürítették.
Szasa Sztevanovics szerint neki van a legnehezebb dolga, mert több távozóval is együtt játszott.
Illés Gyula, Csorba Szabolcs és Demjén Gábor még nem írták alá a szerződésüket Ázsiában.
Mancini nem sérült meg, jót nevetett az eseten.
Csapatsikereket nézve is több elsősége van, mint vetélytársainak, de Neuer vébé-címe mindent visz.
Már be is jegyezték a Felvidéki Labdarúgó Egyesületet, akár idén megalakulhat a csapat.
Kabuli háza közelében késelték meg Mohammad Jaszf Kargart.
A Rangadó.hu információi szerint egyezségre jutott a fővárosi klub a Győri ETO-val.
Marad a többségi tulajdonos a komoly gondokkal küzdő NB II-es csapatnál.
Buzánszky Jenő előtt tiszteleg a német (DFB) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).
A Barca sztárja szerint a róla keringő pletykák hazugságok.