Hírek

Dudás másfél évre ír alá a Halihoz

A 25 éves középpályás számított rá, hogy távoznia kell Győrből.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A tervek szerint másfél évre ír alá a Haladáshoz a győrihez képest jóval több játéklehetőségre vágyó volt ETO-középpályás, Dudás Ádám. A 25 éves játékos múlt péntek óta készül a szombathelyiekkel, és noha még nem írta alá másfél évre szóló megállapodását, hamarosan erre is sor kerül – írja a Haladás hivatalos honlapja.

A Győri ETO-ban nevelkedett Dudás 2007 őszén fél évig kölcsönben az orosz Szpartak Moszkvában, majd három év múlva szintén kölcsönben, ugyancsak fél évig Pakson játszott. Ezt leszámítva azonban végig a kisalföldi megyeszékhelyen futballozott. A korábban valamennyi korosztályos válogatottban megforduló játékosnak annak idején nagy karriert jósoltak a szakemberek, ám sérülései miatt eddig ezt nem tudta teljesíteni. A 97 élvonalbeli meccsen 13 gólig jutó Dudás ősszel a Győri ETO-ban kétszer volt kezdő, háromszor csereként állt be, gólt nem szerzett. Télen az ETO szabadlistára tette a játékost, aki másfél évre érkezik a Haladáshoz.

– Tizennégy évet futballoztam Győrött, de valahol számítottam is rá, hogy távoznom kell, mert az utóbbi időben kevés lehetőséget kaptam – mondta a haladas.hu oldalon Dudás Ádám. – A Ligakupa- és a Magyar Kupa-mérkőzéseken rendszeres szerepeltem, tehát nincs játékhiányom és fizikálisan is egyre jobb állapotba kerülök. Már korábban is szeretett volna szerződtetni a Haladás, most télen is megkeresett a klub. Nem sokat gondolkodtam, mert mindenképpen játszani akarok, erre pedig Szombathelyen van esélyem. Sajnos korábban sokat szenvedtem sérüléssel, ami nagyban befolyásolta eddigi pályafutásom – nem ott tartok, ahol szeretnék. Remélem, ez az időszak végleg a múlté. Nem zavar, hogy a Haladás kiesőhelyen van, minden csapat életében előfordul rossz időszak, bízom benne, hogy tavasszal a lehetőségeinkhez mérten minél előbbre zárunk. Jómagam ehhez minél jobb teljesítménnyel szeretnék hozzájárulni. A mostani csapatból Fehér Zoltán régóta jó barátom, de Halmosi Pétert is személyesen ismerem, a többiekkel pedig ellenfélként találkoztam. Alapvetően szélső középpályás vagyok, de miután mindkét lábammal jól lövök, a jobb és bal oldalon is megállom a helyem. Talán utóbbi pozíció fekszik leginkább számomra. De bárhol eljátszom, a legfontosabb, hogy minél több lehetőséget kapjak.

Olvasói sztorik