A német Bernd Storck helyett Anghel Iordanescu neve került a belfasti meccs műsorfüzetébe.
A magyar válogatott sérült középhátvédje különösen örül Guzmics Richárd remek teljesítményének.
Paul Scholes veheti át a Manchester United U19-es együttesét.
A katalánok az angol Leicester City algériai szélsőjét szemelték ki Pedro pótlására.
„És egyébként, hogy élsz?” címmel készített interjút Lang Ádámmal a Videoton hivatalos honlapja. A védőtől azt is megkérdezték, hogy mi az első gyerekkori élménye.
– A legelső emlékem egy csúnya baleset. Négy-öt éves lehettem, lakótelepen laktunk és azt játszottuk a srácokkal a parkban, hogy a padról bele kell ugrani a homokozóba. Nekem az egyik ilyen ugrásnál kicsúszott a lábam és betörött a fejem. Azért él bennem annyira élénken ez a kép, mert a kötés olyan volt, mint egy turbán és úgy néztem ki, mint Aladdin. De persze ez az eset nem szegte kedvem, mint ahogy az sem, amikor hintából estem ki, vagy fáról estem le. Izgága gyerek voltam, soha nem tudtam nyugton maradni – mondta a www.vidi.hu-nak Lang Ádám.
Az interjúból az kiderül, hogy Lang Ádám nem romantikus alkat, pedig igény lenne rá.
VIDEÓ: fantasztikus játékvezetői döntés volt az északír piros lap.
Megnéztük, valójában hány sorsdöntő gólt kapott a magyar válogatott a meccsek végén az elmúlt harminc évben.
A Rába ETO 13-1-re győzött a futsal NB I alapszakaszának második fordulójában.
„Már megint miért velünk történt mindez?” – tette fel a költői kérdést Dzsudzsák Balázs.
A Rangadó.hu szakértője, Nagy László az északír meccsen sok játékosunktól többet kapott, mint amennyit várt.
Portugália a 92. percben szerzett góllal győzött Albániában az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Már a Feröer elleni meccsre koncentrál a kapitány.
Ők nem a pénteki, népligeti harcosok, hanem a csütörtök éjszakai, belvárosi huligánok.
A magyar gólszerző csalódott, mert győztes meccset buktunk el.
Egyelőre 1500 példányban jelent meg a mű, de ez a szám később emelkedhet.
Budapest legnagyobb építészeti dobásának nevezik a Groupama Aréna mellé épülő irodaházat.
Guzmics Richárd szerzett vezetést, de a 93. percben egyenlített Észak-Írország az Európa-bajnoki selejtezőn.
Ételmérgezést kapott a luxemburgi válogatott nagy része Fehéroroszországban.
Az olasz támadó a megengedett sebesség kétszeresével száguldozott.
Több bejárati ajtót betörtek, az épület tetejére és párkányára felmászva randalíroztak.
Az Újpest rutinos csatára öt év együttélés után feleségül veszi Róka Adrienne-t.