Amikor a magyar válogatott 6-0-ra kikapott a Szovjetuniótól az 1986-os világbajnokságon, a legenda szerint idehaza számos csalódott szurkoló nemes egyszerűséggel kidobta a televízióját az ablakon. Bár rendkívül bosszantó, hogy a mieink a 93. percben, emberelőnyben nem tudnak kivédekezni egy szögletet, valószínűleg hétfőn este, az Észak-Írország elleni 1-1-et követően nem röpködtek a tévék országszerte.
Hogy itthon a készülékek előtt ülve hogy élték meg a drukkerek a belfasti Európa-bajnoki selejtező pontvesztését, azt tudjuk, hiszen átéltük, viszont abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a meccset a helyszínen megtekintő egyik magyar szurkoló (a korábbi kiváló sportújságíró, Vass János) megosztotta a Rangadó.hu-val az érzéseit, a gondolatait, a meglátásait.
„Mit is mondhatnék egy ilyen meccs után? Rengeteg érzés munkálkodik bennem a dühtől a közönyön át a sajnálkozásig. Kezdem a pozitívummal: mindenképpen nagy élmény volt úgy összességében a hangulat, a körítés, és egyáltalán az egész.
És egy-két szót a meccsről (persze, hosszasan lehetne beszélni róla): bosszantó, egyben elkeserítő volt látni az első félidei játékunkat, főleg egy olyan csapat ellen, amelyik az égvilágon semmi extrát nem játszik (és ők vezetik a csoportot!). Tényleg nem tudom, mi lehet a háttérben: Szalainak valóban játszania kell, vagy Bernd Storck ilyen fogalmatlan a focihoz?
A második félidőben már egész jól felpörögtünk (önmagunkhoz képest), és például Kalmár is mutatott valamit, aki addig – Szalaihoz hasonlóan – lényegében csak hibát hibára halmozott. Az már külön pech, hogy – szerintem – az amúgy addig kitűnően védő és irányító Király rossz helyre ütötte ki a végén a labdát. De ha máshogy nézzük, talán nem is érdemeltünk győzelmet. Kíváncsi leszek, mi lesz ennek az egésznek a vége…”
