Válogatott

Juhász nem mondott le a második helyről

A magyar válogatott sérült középhátvédje különösen örül Guzmics Richárd remek teljesítményének.

Kapcsolódó cikkek

Juhász Roland szerint még van esély arra, hogy a magyar válogatott elérje az automatikus Európa-bajnoki részvételt jelentő második helyet a selejtezőcsoportjában.

„Megtanultunk védekezni, de ennek a támadásban fizettük meg az árát. Nehéz leírni, milyen állapotban voltam az északír meccs végén – nyilatkozta a Digi Sport televízió kedd reggeli műsorában a Videoton védője, aki sérülés miatt hiányzott a belfasti találkozóról (1-1). – Hiába mondják, hogy magyaros gólt kaptunk, ez egyszerűen egy fegyelmezetlenség és figyelmetlenség eredménye volt. Tudni lehetett, hogy az északírek erőssége a pontrúgás, mégis az utolsó pillanatokban zavar volt az emberek elosztásánál.

„Igen nagy árat fizettünk a hibáért. Kézben tartottuk a második félidőt, pedig előtte a védekezés nagyon sokat kivett a játékosokból” – értékelt a 88-szoros válogatott hátvéd, és hozzátette, a fáradtság ellenére a csapat tudott váltani, ám a kimerültség végül a késői góllal megbosszulta magát.

„Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, innentől hat pontra lesz szükségünk, hogy ne a pótselejtezős sorsoláson izguljunk. Én még nem mondtam le a második helyről” – elemezte a továbbjutási esélyeket a 32 éves játékos, aki kitért a pénteki, románok elleni mérkőzésen összeszedett sérülésére is.

„Megrázó volt pályafutásom egyik legnagyobb hangulatú mérkőzésén lesántikálni a pályáról. A sérülésem fél éve húzódik a térdműtétem után, túl hamar szálltam be, itt lesz az ideje kipihenni a kisebb-nagyobb rásérüléseket, hogy a Videotonban és a válogatottban is százszázalékos legyek, már lehetőleg a feröeriek ellen is.”

Juhász dicsérte a pénteki találkozón őt váltó, az északírek ellen pedig gólt szerző Guzmics Richárd remek játékát.

„Különösen örülök a két mérkőzésen mutatott kiváló teljesítményének, megérdemelte a korábbi, románok elleni hibája után.”

Olvasói sztorik