Kleinheisler László mellett Lang Ádám a pótselejtező másik nyertese.
Börtön várhat a Real Madrid sztárjára.
Bernd Storck szerint nem lehet az első perctől kezdve védekezni; Stieber is a kezdőben kap helyet?
Kiütéses sikert aratott az ETO az NB III 16. fordulójának szombati játéknapján. Az összes eredmény egy helyen!
A Debreceni VSC-TEVA felkészülési mérkőzést vívott a másodosztályban szereplő Balmazújváros ellen a Debreceni Labdarúgó Akadémián szombat kora délután – számolt be a DVSC honlapja.
A Loki végig irányította a játékot, több lehetőséget is kidolgozott, amelyből kettőt az első félidőben gólra is váltott. Először Bódi Ádám zörgette meg a hálót, a Kulcsár Tamástól kapott labdát lőtte a kapuba (1-0), majd Szatmári indította Kulcsárt, aki középre adott, Szakály Péter pedig 15 méterről talált a hálóba (2-0). Egyszer a vendégek előtt is adódott helyzet, de a lécet találták el.
A második félidőben pályára lépett a két év után Debrecenbe visszatérő Adamo Coulibaly is. A folytatásban tovább növelte előnyét a hazai együttes, amikor a vendégek szabálytalankodtak a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Horváth Zsolt értékesítette (3-0). A Loki mezőnyfölénye megmaradt, de szépíteni tudott a Balmazújváros Kónya Márk révén (3-1). A debreceniek ezután is támadtak, helyzeteket dolgoztak ki. A végeredményt Castillion állította be, aki közelről lőtte a hálóba az alapvonal közeléből kapott labdát (4-1).
Egy brit szaklap állította sorba az arénákat.
A szövetség főtitkára megnyugtatta az otthoniakat: biztonságban vannak Magyarországon.
Antoine Griezmann lánytestvére szerencsésen megúszta a párizsi merényletet.
Felkészülési mérkőzésen 4-1-re győzött az élvonalbeli Vasas a harmadosztályú Cegléd ellen az Illovszky-stadionban megrendezett találkozón, szombat délelőtt.
A héten esedékes mátraházi edzőtábor után játszotta újabb edzőmeccsét az angyalföldi együttes: az osztálykülönbség az eredményben is tükröződött, Remiliék háromgólos különbséggel győztek – számolt be a Vasas honlapja.
Felkészülési mérkőzés
Vasas FC – Ceglédi VSE 4-1 (2-1)
Illovszky-stadion
Vasas gólszerzők: Remili (2), Grúz, Ubiparip
Egy külföldi lap szerint a válogatottba berobbanó támadó is szóba kerülhet az angol sztárcsapatnál.
A pénteki franciaországi terrortámadások miatt már tárgyal az MLSZ és a Belügyminisztérium.
A két aranylabdás után Memphis Depay és Bastian Schweinsteiger mezéből adnak el a legtöbbet
Kereken száz meccsen nem kapott már gólt a nemzeti csapat kapujában a hálóőr.
Harald Brattbakk volt a magángép pilótája.
Nagyot fordult a szakértők véleménye a norvégok elleni idegenbeli sikert követően.
A madridiak korábbi vezetője, Ramón Calderón szerint a mostani elnöknek a portugál a kedvenc edzője.
Thomas Müller átigazolása ismét aktuális az angoloknál.
A rossz időjárás miatt egy nappal később rendezték meg az argentin–brazil csúcsrangadót a dél-amerikai vébé-selejtezőcsoport harmadik fordulójában.
A hazai csapatnál Lionel Messi sérült, csak úgy, mint Sergio Agüero, nélkülük volt kénytelen harcolni a három pontért az együttes.
A találkozó 34. percében meg is szerezte a vezetést Argentína, Ezequiel Lavezzi vette be a vendégek kapuját Híguain passza után. Az 58. percben azonban Lima révén egyenlítettek a brazilok, akik David Luiz villámgyorsan (87. és 88. perc) begyűjtött két sárga lapja után emberhátrányba kerültek a meccs végére. Az egy pontot azonban sikerült megmenteni – 1-1-gyel zárult a rangadó.
Argentína továbbra is nyeretlen, ez volt a második döntetlenje az egy veresége mellett, míg a brazil csapat negyedik pontját gyűjtötte be.
VIDEÓ! 150 hallottja van a párizsi terrorcselekmények, a francia köztársasági elnököt kimenekítették a meccsről. Frissítve
Meleg szavakkal emlékezett meg pénteken Fülöp Mártonról, a magyar válogatott előző nap, 32 esztendős korában elhunyt volt kapusáról Roy Hodgson, az angol válogatott szakvezetője.
Hodgson, aki a West Bromnál dolgozott együtt Fülöppel a 2011–2012-es szezonban, a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: teljesen megdöbbent, amikor meghallotta a hírt.
– Nagyon-nagyon kellemes személyiség és jó profi játékos volt (…) Őszintén szólva fel sem merült bennem, hogy bármilyen egészségi problémája lehetett – tette hozzá.
Hodgson „a futball szomorú napjának” nevezte Fülöp Márton halálának napját, és kifejezte együttérzését a családnak.
Roy Keane, az ír válogatott másodedzője – aki a korábbi években a Sunderland, majd az Ipswich Town menedzsereként is leigazolta Fülöpöt – pénteken a BBC-nek szintén azt mondta, hogy megdöbbentette és lesújtotta a halálhír.
– Nagyszerű profit ismerhettem meg személyében, de ennél is fontosabb, hogy remek srác volt (…) A legmélyebb részvétemet küldöm Márton családjának és barátainak – tette hozzá.
A BBC adatai szerint Fülöp a Sunderland színeiben 47-szer lépett pályára; az Ipswich Town kapuját 38 meccsen védte.
Shay Given, az ír válogatott és az angol Stoke City kapusa pénteken azt mondta a BBC-nek, hogy egyszerűen nem akarta elhinni a hírt.
– Amikor a Manchester Citynél voltam, és vállsérülést szenvedtem, akkor (Fülöp) a Sunderlandtől átjött kölcsönjátékosként (…) Csak néhány hetet töltött ott, de sokakra nagy benyomást tett – mondta Given.
Fülöp a West Brom, az Ipswich Town, a Sunderland, a Stoke City és a Manchester City mellett játszott a Chesterfield, a Coventry és a Leicester színeiben is.
A továbbjutás szempontjából tét nélküli mérkőzést játszott a Rába ETO a kazah Kajrati Almaty ellen az UEFA Futsal Cup Elitkör harmadik fordulójában. A C-csoport zárómeccse a csoport második, továbbjutást nem érő helyéről döntött, ugyanis az orosz Jugra Jugorszk már két forduló után biztosította első helyét – és az utolsó fordulóban is nyert, így hibátlan teljesítménnyel jutott tovább.
Nem kezdődött jól a meccs a házigazdának: Moraes révén már a második percben vezetést szereztek a kazahok. Álex egyenlítőgóljára alig öt percet kellett várni, de szintén öt perc elteltével ismét a vendégek vezettek (1-2). A győri támadásoknak a 19. perc végén lett meg az eredménye: Dróth Zoltán talált a kapuba – 2-2-re hozta az első félidőt az ETO.
A második játékrész elején Tomás Drahovsky volt eredményes, de a kazahoknak erre Jé révén volt válaszuk (3-3). A meccs hajrájában ismét gólváltásba kezdett a két együttes: a 36. percben Michal Seidler góljával szerzett ismét vezetést az ETO, de alig egy perccel később Divanei is betalált a másik oldalon. A döntés a 38. percre maradt: Higuita vette be az ETO kapuját, ezzel nyert csapata 5-4-re.
A csoport másik mérkőzésén:
Jugra Jugorszk (orosz) – FK EP Chrudim (cseh) 6-0
A csoport végeredménye: 1. Jugra Jugorszk 9 pont, 2. Kajrati Almaty 6 pont, 3. Rába ETO 1 pont, 4. FK EP Chrudim 1 pont
Számos komoly bakit vétettek a norvég hálóőrök az elmúlt években, a tegnapi is egy volt közülük.
Az Európa-bajnoki pótselejtezők miatt nem csak a magyar bajnokságban, hanem a legtöbb külföldi ligában is szünet van ezen a hétvégén.
Ezt kihasználva Gulácsi Péter és Kalmár Zsolt együttese, a német másodosztályú RB Leipzig edzőmeccset játszott a lengyel Pogon Szczecin ellen. Az együttes kapuját Gulácsi védte, hibátlanul: 1-0-ra nyert a Leipzig. Kalmár Zsolt az U21-válogatottal készül, így ő nem volt keretben.