Válogatott

A norvégok szerint szó sincs meccshalasztásról

A szövetség főtitkára megnyugtatta az otthoniakat: biztonságban vannak Magyarországon.

Kapcsolódó cikkek

Terrortámadás érte péntek este Párizst a Franciaország–Németország válogatott barátságos mérkőzés ideje alatt. A szörnyű eseményeknek több mint száz halálos áldozata van.

Európát is foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon biztonságos-e most sporteseményeket rendezni. Ahogy arról honlapunk is beszámolt, a Belügyminisztérium is folyamatosan egyeztet az MLSZ-szel a vasárnapi magyar–norvég Európa-bajnoki pótselejtező visszavágója kapcsán – az UEFA elrendelte, hogy minden találkozó gyászszünettel kezdődjön, arról azonban nem esett szó a közleményben, hogy halasztani akarják a meccseket.

Erről számolt be a norvég Vg.no portál is, mely többek között Kjetil Person Siemet, a norvég szövetség főtitkárát is megszólaltatta a budapesti vendégjátékkal kapcsolatban.

– Szó sincs arról, hogy elhalasztanák a vasárnapi meccset – kezdte a szövetség első embere. – Folyamatosan egyeztetünk a nemzetközi-, illetve a magyar szövetséggel. Vasárnap még szigorúbb biztonsági intézkedések közepette lesz megrendezve a pótselejtező visszavágója. A játékosokat is tájékoztattuk a kialakult helyzetről, illetve arról, hogy milyen óvintézkedések folynak Budapesten. Nekik is tudniuk kell, hogy még nagyobb biztonságban vannak.

Szigorú beléptetés lesz

A párizsi terrortámadás árnyékában a megszokottnál szigorúbb biztonsági intézkedésekre kell számítani a vasárnap esti magyar-norvég mérkőzésen. A Groupama Aréna kapui a meghirdetettnél korábban, 18.15 órakor nyitnak ki, a nézők biztonsága érdekében, a beléptetésnél a jegyeket minden esetben összevetik a személyi azonosító okmányokkal (ez a hivatalos okmányok mellett szurkolói kártya is lehet) – áll az MLSZ közleményében.

A fentiek miatt lényegesen megnövekszik a beléptetés ideje, ezért arra kérjük a szurkolókat, érkezzenek időben a stadionhoz. Fontos, hogy senki se próbálkozzon más jegyével belépni, mert azokat, akik nem saját névre szóló belépővel próbálnak a stadionba bejutni, a biztonsági személyzet átadja a rendőrségnek.

Olvasói sztorik