Rangadó

Rangadó

A Crystal Palace-ban folytatja pályafutását Emmanuel Adebayor, a togóiak 31 éves csatára.

A londoni klub keddi bejelentése szerint az afrikai játékos szerződése a mostani idény végéig szól. Ezt megelőzően a Tottenham Hotspur együttesét erősítette, ahol kegyvesztetté vált. Szeptemberben felbontották a megállapodását, de a fizetését – az angol sajtó értesülései szerint heti 100 ezer fontot (41 millió forint) – továbbra is folyósítaniuk kellett.

Mivel klubnélkülinek számított, a Crystal Palace ingyen igazolta le.

Új csapata jól kezdte a bajnokságot, majd fokozatosan visszaesett a teljesítménye, és a 11. helyre csúszott vissza a tabellán. Alan Pardew vezetőedző szerint mindez a sérülések, formahanyatlás és a gyenge támadójáték számlájára írható.

Adebayor korábban az Arsenal, a Manchester City, a Real Madrid és a Monaco csapatában is megfordult. A Premier League-ben eddig 230 meccsen 96 gólt szerzett, nyolccal kevesebbet, mint a liga történetének legeredményesebb afrikai labdarúgója, az elefántcsontparti Didier Drogba.

2016. 01. 26. 23:24

Újabb két, az élvonalból érkező játékossal erősítette meg keretét a Mezőkövesd Zsóry FC – számolt be a másodosztályú klub honlapja.

Szatmári Lóránd az MTK-tól érkezik kölcsönbe a tavaszi szezon végéig, a támadó középpályás korábban Pécsett, Pakson és Olaszországban is szerepelt, legutóbb az MTK-ban játszott. Vági András ugyancsak júniusig lesz kölcsönben, a védő ősszel még a Paks színeiben játszott, de megfordult az MTK-nál, Diósgyőrben, illetve a svájci Aaraunál.

A csapathoz kapcsolódó hír, hogy Ribánszki László kölcsönbe ment Kisvárdára, Izing Martin pedig végleg a szabolcsi együtteshez igazolt. Szalai Vilmos a Nyíregyháza együtteséhez szerződött.

2016. 01. 26. 20:01

Keretet hirdetett Sito Rivera szövetségi kapitány a február eleji, belgrádi teremlabdarúgó Európa-bajnokságra.

Mint ismert, a magyar csapat a spanyolok ellen kezd február 2-án, majd 4-én az ukránok ellen játszik a háromcsapatos csoportban.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Tóth Gyula (Rába ETO Futsal Club), Tihanyi Csaba (MVFC Berettyóújfalu)
Mezőnyjátékosok: Németh Péter (Futsal Club Veszprém), Harnisch Ákos (Rába ETO Futsal Club), Dróth Zoltán (Kairat Almaty – kazah), Dávid Richárd (MVFC Berettyóújfalu), Gál István (MVFC Berettyóújfalu), Öreglaki Norbert (Swietelsky-Haladás VSE), Rábl János (MVFC Berettyóújfalu), Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu), Hosszú Ádám (DF Renaplin FC Dunaújváros), Klacsák Bence (DF Renaplin FC Dunaújváros), Horváth Norbert DF Renaplin FC Dunaújváros), Szeghy Szabolcs (Aramis SE)

Szövetségi kapitány: Sito Rivera

2016. 01. 26. 16:28
Olvasói sztorik