Nemzetközi foci

Adebayorral erősít a Crystal Palace

A Crystal Palace-ban folytatja pályafutását Emmanuel Adebayor, a togóiak 31 éves csatára.

A londoni klub keddi bejelentése szerint az afrikai játékos szerződése a mostani idény végéig szól. Ezt megelőzően a Tottenham Hotspur együttesét erősítette, ahol kegyvesztetté vált. Szeptemberben felbontották a megállapodását, de a fizetését – az angol sajtó értesülései szerint heti 100 ezer fontot (41 millió forint) – továbbra is folyósítaniuk kellett.

Mivel klubnélkülinek számított, a Crystal Palace ingyen igazolta le.

Új csapata jól kezdte a bajnokságot, majd fokozatosan visszaesett a teljesítménye, és a 11. helyre csúszott vissza a tabellán. Alan Pardew vezetőedző szerint mindez a sérülések, formahanyatlás és a gyenge támadójáték számlájára írható.

Adebayor korábban az Arsenal, a Manchester City, a Real Madrid és a Monaco csapatában is megfordult. A Premier League-ben eddig 230 meccsen 96 gólt szerzett, nyolccal kevesebbet, mint a liga történetének legeredményesebb afrikai labdarúgója, az elefántcsontparti Didier Drogba.

Olvasói sztorik