Rangadó

Rangadó

Mészáros Lőrinc lett az eszéki NK Osijek labdarúgócsapatának többségi tulajdonosa.

A pénteki ünnepélyes bejelentésre a városba érkezett a Horvát Labdarúgó Szövetség elnöke, a klub korábbi játékosa, a világbajnoki bronzérmes Davor Suker, valamint volt válogatott csapattársa, a Puskás Akadémia vezetőedzője, Robert Jarni is.

A FourFourTwo magazin Facebook-oldalának helyszíni beszámolója szerint a többségi tulajdonjog átruházásáról szóló megállapodást Ivica Vrkic polgármesterrel írta alá Mészáros Lőrinc.

Ivan Mestrovic, az új klubelnök és kisebbségi tulajdonos arról beszélt, hogy magyar partnerével nem maguknak, hanem az eszékieknek vásárolták meg a klubot.

Mészáros Lőrinc horvátul köszöntötte a mintegy kétszáz vendéget, majd elmondta, hogy Felcsúton maga is klubelnök és polgármester. A magyar üzletember erősítést, bennmaradást és az utánpótlásképzés fejlesztését ígérte a jelenleg a bajnokság utolsó előtti helyén álló, nagy múltú csapat szurkolóinak. Középtávú célként a stadionfelújítást, a nemzetközi kupaszereplést és a saját nevelésű játékosokból álló csapatot jelölte meg Mészáros Lőrinc. Ahogy fogalmazott: „ehhez az anyagi hátteret biztosítjuk, a szakmai hátteret helyben kell megteremteni”.

Davor Suker köszöntőjében többek között beszélt a márciusi magyar-horvát válogatott meccsről és köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek is a labdarúgás támogatásáért.

2016. 02. 12. 12:51

Mint ismert, a nyártól a jelenleg Bayern Münchent irányító Pep Guardiola veszi át az angol Manchester City irányítását. Az angol lapok biztosak benne, hogy a spanyol szakember nagy takarítást fog végrehajtani a manchesteri csapat keretében, az olasz Corriere dello Sport pedig úgy tudja, hogy a korábbi Barca-tréner a kapus poszton is változást tervez.

Az olasz lap szerint Guardiola az Inter 81-szeres szlovén válogatott hálóőrét, Samir Handanovicot nézte ki magának. A 31 éves kapus 2012 óta erősíti a milánóiakat, ahol eddig 128 tétmérkőzésen védte a kaput. Guardiolának állítólag kétségei vannak az angol válogatott Joe Hartot illetően, ezért szeretné a nyáron megerősíteni a Manchester City kapusposztját.

2016. 02. 12. 12:38

A Sunderland együttese hivatalos honlapján jelentette be, hogy megvált Adam Johnsontól, aki kiskorúval folytatott szexuális kapcsolatot, és a minap bűnösnek vallotta magát a bíróságon.

A Sunderland közleménye szerint azonnali hatállyal felbontották a Manchestet Cityt is megjárt, 12-szeres angol válogatott szélső szerződését, miután az bevallotta, hogy egy 15 éves lánnyal létesített szexuális kapcsolatot.

Johnsont márciusban vették őrizetbe, és hallgatták ki először az ügyben, de klubja akkor még úgy döntött, továbbra is számít a sztár szolgálataira.

2016. 02. 12. 10:53

Karim Benzema azt mondta, hazudott válogatottbeli csapattársának, Mathieu Valbuenának azzal kapcsolatban, hogy látta-e azt a szexvideót, amellyel utóbbit zsarolni próbálták.

– Azt kellett volna mondanom, hogy nem láttam, de úgy viselkedtem, mintha megnéztem volna, mint amikor egy moziról úgy beszél az ember, hogy sosem látta – idézte a Le Parisien című napilap a Real Madrid csatárának szavait az ügy bírósági meghallgatásáról.

Benzemát november elején hallgatta ki és vette rövid időre őrizetbe a francia rendőrség, majd a versailles-i bíróság vád alá helyezte, és további nyomozást rendelt el. A játékos egy éjszakát töltött őrizetben, s bár később visszatérhetett Madridba, folyamatosan ellenőrzik, például nem léphet kapcsolatba Valbuenával, illetve az ügy további szereplőivel.

A sértett Valbuena – aki korábban elmondta, Benzema a lánya életére esküdött neki, hogy látta felvételt – november végén Benzema ellen vallott, s egyértelműen megvádolta a Real Madrid csatárát, aki viszont tagadta, hogy bármilyen törvénybe ütközőt elkövetett volna.

Az még mindig nem teljesen tisztázott, hogy a csatár pontosan milyen szerepet játszott a zsarolásban, de a nyomozók úgy vélik, Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, egyszersmind érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. Amennyiben a 81-szeres válogatott, Bajnokok Ligája-győztes támadót bűnösnek találják és elítélik, öt év börtönbüntetést is kaphat.

Valbuena már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt. A zsaroló azzal fenyegetőzött, hogy a franciaországi Európa-bajnokság előtt nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.

A nyomozás során őrizetbe vettek négy embert, köztük Djibril Cissét, a visszavonulását októberben bejelentő korábbi válogatott csatárt, akit azonban kihallgatását követően szabadon engedtek.

A Francia Labdarúgó-szövetség elnöke decemberben bejelentette, hogy az ügy lezárásáig Benzema nem léphet pályára a válogatottban, amely idén nyáron házigazdaként szerepel az Európa-bajnokságon.

2016. 02. 12. 10:32

A Bp. Honvéd a jövőben nem árul semmi olyat, amin Puskás Ferenc neve látható, s amiből az Öcsi bácsi hagyatékát kezelő cég profitál.

Mindezt a Borsnak megerősítette George F. Hemingway kispesti klubtulaj.

Amióta kiderült, hogy a Puskás-értékek Felcsútra kerülnek, holott az életében sosem járt ott, s nem pedig Kispestre, miközben soha más magyar csapatban nem szerepelt, éles ellentét alakult ki a Honvéd és Felcsút között. Ennek része volt például, hogy a Puskás FC sajtófőnöke, Szöllősi György levetetett egy molinót a két csapat meccsén, mivel azon a fővárosi drukkerek Puskás, Kispest, Hungary felirattal jelezték, mit gondolnak a felcsúti birtoklási őrületről. Aztán azzal folytatódott az ügy, hogy Szöllősi az általa szerkesztett FourFourTwo magazinban megjelentetett egy publicisztikát, ami arról szólt, hogy épp a Honvéd akarja kisajátítani Puskást.

Emiatt Hemingway pert indított, de a minap elbukta. Ekkor tudta meg, hogy a Puskas.com Kft. 47 száza­lékos tulajdonosa Szöllősi, aki tehát maga is érdekelt abban, hogy a Puskás név minél inkább jövedelmezzen.

– Azokat a termékeket, amelyeknek a hasznából Szöllősi is részesül, a Honvéd ellen intézett gyalázatos támadása miatt a Honvéd ezentúl nem forgalmazza. Miután a Puskás-védjegyet levédette ez a kft., a Honvéd egy fillért nem kap az eladott termékekből – rögzítette a klubtulaj.

A lap kereste Szöllősi Györgyöt is, de a Magyar Sportújságíró Szövetség elnökeként külföldön tartózkodik.

2016. 02. 12. 10:00
Olvasói sztorik