NB I

Feczesin: nekem ez így tökéletesen megfelel

A Fradi ellen győztes gólt szerző Videoton-csatár az Újpest ellen is győzelemben bízik, azt mondja, lépésről lépésre kell haladniuk a céljaik felé.

Kapcsolódó cikkek

– Nem én szóltam rá Pintérre, hogy engedje el a labdát – cáfolta meg a Rangadó.hu kérdésére a meccset közvetítő Hajdú B. István feltételezését a Ferencváros ellen győztes gólt szerző Feczesin Róbert. A Vidi csatára igazi lesipuskás gólt fejelt, kihasználva a védő és kapus közötti meg nem értést, de ő csak értékesítette, nem „előidézte” a helyzetet.
– Mindenképpen elindultam volna a labdára, hiszen ez a dolgom, de ha nincs közöttük a kommunikációs hiba, nem lett volna esélyem elérni – ismeri el Feczesin – Persze, azért nem köszöntem meg Pintér Ádámnak a „gólpasszt”, ezt nekik kell megbeszélniük egymás között.
A Vidi csatára szerint megérdemelték a győzelmet a Groupama Arénában, mert a meccs egészét tekintve az ő akaratuk érvényesült. Hiába volt többet a labda a Ferencvárosnál, a Vidit korábban egymás után többször legyőző zöld-fehérek ezúttal nem találtak fogást ellenfelükön.
– Nem tudtak mit kezdeni velünk, hiába voltak mezőnyfölényben. Még így is nekünk volt több helyzetünk. Tudtuk, hogy lesz olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor nagyobb figyelmet kell fordítanunk a védekezésre, mint a támadásra. Meddő mezőnyfölényben volt a Fradi, a második félidőben még egy lesgólom is volt, nem sokon múlott, hogy ne lógjak be, le lehetett fújni – eleveníti fel a történteket a győztes gól szerzője.

A hét végi tavaszi rajt előtt úgy tűnik, a formaidőzítése jó volt a tavalyi bajnoknak, hiszen utolsó előkészületi meccsei egyikén a Debrecent, a kupameccsen pedig a Ferencvárost is legyőzte. Feczesin Róbert bízik benne, a sorozat folytatódik Újpesten is.
– Végül is a felkészülésünk arról szólt, hogy mostanra legyünk formában. Kemény és nagyon fontos mérkőzésekkel kezdődik az idény a számunkra, az első volt ezek közül a Fradi elleni, amelyen nyertünk, de a továbbjutás ezzel még nincs meg a kupában. Szombaton pedig megyünk az Újpesthez az első tavaszi bajnoki fordulóban, ahhoz a csapathoz, amelyik előttünk áll a táblázaton, szóval, ott is nyernünk kellene – jelenti ki a Vidi csatára.
A piros-kékek egycsatáros felállásában a felkészülés alapján továbbra is Feczesin lesz az alapember, akinek a mezőnymunkából is ki kell vennie a részét, visszajönnie a labdákért – és várhatóan a meccsenként adódó néhány helyzetet minél jobb százalékban kihasználnia.
– Nekem tökéletesen megfelel ez a szerep és felállás, ha 2-3 helyzetem van, az már jó, most a Fradi ellen is adódott még lehetőség a gól előtt, amikor Dibusz bravúrral védett. Így kell folytatnunk a szereplést, a bajnokságban is. Persze, a Fradi előnye hatalmas, de amíg matematikai esély van, megyünk utánuk, a kupában pedig nagyon fontos lenne a döntőbe jutás. Kis lépést tettünk az irányába. Most a bajnokságban is az a cél, hogy lépésről lépésre haladjunk, aztán meglátjuk, meddig jutunk a végén – tette hozzá Feczesin Róbert.

Olvasói sztorik