NB I

VIDEÓ: ez a gól okozta a Fradi vesztét a Videoton ellen

Feczesin kifigyelte a ferencvárosi védelem zavarát; Trinks szerint veszélyesebben kell futballozniuk.

Kapcsolódó cikkek

Mint beszámoltunk róla, a Videoton 1-0-ra nyert a Ferencváros vendégeként a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A mindent eldöntő találatot Feczesin Róbert szerezte.

– Örülök, hogy az én gólommal tudtunk nyerni. Meg nem értés volt a védő és a kapus között, ezt láttam már akkor, amikor felívelték a labdát, azért startoltam így. Szerencsés gól volt, de gól volt. Ez az eredmény bármire elég lehet, de elbízni nem szeretnénk magunkat, innen ki lehet esni, de tovább is lehet jutni – mondta a vidi.hu-nak Feczesin Róbert.

Florian Trinks első tétmérkőzésén lépett pályára a Fradi mezében. A német játékos elsősorban az ütközések számát emelte ki, és pontosan tudja, hogy a jövőben veszélyesebb játék kell a győzelemhez.

– Lendületes mérkőzés volt, sok ütközéssel, első benyomásra is láttam, hogy két jó csapat találkozott egymással – nyilatkozta Trinks a fradi.hu-nak. – Továbbra is úgy gondolom, hogy a Fradi fantasztikus klub, a csapatba sikerült teljesen beilleszkednem. Sajnos, egy szerencsétlen góllal ma vereséget szenvedtünk, de hiszem, hogy ennél sokkal jobbak leszünk a jövőben. A visszavágón két gólra szükségünk van a biztos továbbjutáshoz, ezért veszélyesebben kell futballoznunk. Remélem, minél hamarabb sikerül kijavítani a hibát.

Olvasói sztorik