NB I

Batik Bencével hosszabbított a Fradi

Május óta nem játszott bajnokin, de a Ferencváros hisz benne.

Kapcsolódó cikkek

2016 nyárig élt a 22 éves Fradi-védő, Batik Bence szerződése csapatával. A hátvéd 2015 májusa óta nem játszott bajnokin, akkor a Videoton elleni utolsó 2014-15-ös fordulóban lépett pályára, azóta bal térdsérüléséből lábadozik, vagyis idén még nem dobhatta be Thomas Doll vezetőedző, nemrég újabb műtéten esett át. A bajnoki éllovas klub szakvezetését azonban a jelek szerint meggyőzte, hiszen csütörtök délután két évvel, 2018 nyaráig meghosszabbították Batik kontraktusát.

– Lelkileg nagyon sok erőt ad ez a szerződéshosszabbítás. Sajnos egy sérülésből lábadozom, nem kívánom senkinek ezt a helyzetet, de rengeteget segítenek a többiek. Mindenkinek ilyen klubot és ilyen csapattársakat kívánok. A kitartásomat próbára teszi ez az időszak. Sokan talán abban sem hittek, hogy a Fradiban helyt tudok állni, ezt azonban bizonyítottam. Minden erőmmel azon leszek, hogy minél hamarabb visszatérjek – mondta a Ferencváros honlapjának Batik.

Olvasói sztorik