Rangadó

Rangadó

A Juventus középpályása, Sami Khedira szerint honfitársa, Bastian Schweinsteiger nem érdemli meg azt a bánásmódot, ahogy a Manchester Unitednél kezelik jelenlegi helyzetét. Mint ismert, a német világbajnokkal nem számol az új szezonban Jose Mourinho, aki nemrégiben úgy fogalmazott: „Schweinsteiger helyzete nagyon nehéz.”

– El kell fogadni, ha Mourinhónak más tervei vannak – nyilatkozta Khedira a Die Weltnek. Maga a helyzet viszont nagyon szégyenteljes. Bastian pont az a játékos, akire mindig is felnéztem. Tudom, hogy a futball az üzletről szól, ezért másik oldalról a klubomat is részben meg tudom érteni.

Tavaly nyáron a Real Madrid új szerződést kínált Khedirának, de a 29 éves játékos úgy érezte, távoznia kell, végül a Juve mellett tette le voksát. A német középpályás elárulta, Schweinsteiger jelenlegi helyzete számára is figyelmeztető jel.

– Nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy a klubom kér meg a távozásra. Egy játékos, aki nagyszerű karriert tudhat maga mögött nem érdemli meg, hogy egyszerűen csak elküldjék – nyilatkozta Khedira.

2016. 09. 05. 13:13

Több klub is pályázott a nyáron Antoine Griezmannra, aki azonban többször is hangoztatta, az Atlético Madridban akar maradni, és valóban, egy pillanatig sem tűnt elmozdíthatónak.

A francia világsztár most azonban a Telefootnak elmondta, egyetlen olyan eset áll fenn, ami miatt távozna Madridból, és annak komoly ára van: új klubjának az Atléti vezetőedzőjét, Diego Simonét is meg kell szereznie, ugyanis csakis az argentin tréner kedvéért váltana csapatot.

– Az egyetlen kétség akkor lenne, ha Simeone távozna a PSG-hez vagy valahova. Felhívtam a hosszabbításom előtt, és megerősítette, hogy marad. Rengeteget tanulhatok tőle – nyilatkozta Griezmann

2016. 09. 05. 08:41

Óriási lehetőséghez jutott Románia a Montenegró elleni vasárnapi Vb-selejtező összecsapásán. A mérkőzés 96. percében, 1-1-es állásnál tizenegyest kaptak a hazaiak, a labda mögé pedig a támadó, Nicolae Stanciu állt. Valószínűleg nemzeti hőssé vált volna a csatár, amennyiben gólra váltja a büntetőt, ám ő nem tudott élni ezzel a lehetőséggel, kicsinek találtatott a kapu, fölé rúgta a labdát a Steaua játékosa. Ezzel pedig maradt az 1-1-es végeredmény, az elhullajtott két pont valószínűleg sokat érhetne még Romániának a következő fordulókban.

2016. 09. 04. 22:54

Az olasz másodosztály második fordulójában a Novara a Pisa otthonába látogatott. A vendégeknél a cserepadon kezdte a mérkőzést a magyar játékos, Adorján Krisztián. A hazai együttes már a 11. percben megszerezte a vezetést a középhátvéd, Andrea Lisuzzo révén, ezt az előnyt pedig a meccs végéig meg is tartották.

Adorján Krisztiánt a 61. percben küldte be vezetőedzője a gyepre, ám az ex-liverpooli sem tudta legalább pontszerzéshez segíteni a csapatát. A támadó a 76. percben sárga lapot kapott. A Novara ezzel a vereséggel a 17. helyen áll a Serie B-ben, miután két forduló után 1 döntetlen és 1 vereség a mérlegük.

2016. 09. 04. 22:24

Szinte egy birkózó jelenetnek lehettünk a szemtanúi a brazil válogatott edzésén, miután több szurkoló berohant a pályára, és célba vették Neymart. A Barcelona klasszisát természetesen nem akarták bántani, csupán meg akarták ölelni őt, de mivel ezt többen is tették egyszerre, a földön kötött ki a focista. A brazil válogatott körülbelül 15 ezer néző előtt tartott nyílt edzést a szerdai, Kolumbia elleni vb-selejtező előtt.

2016. 09. 04. 20:54
Olvasói sztorik