Légiósok

Bogdán még mindig sokat tanul rutinos riválisától

A Wigan magyar kapusa a társakat is egyre jobban kiismeri.

Nyáron csatlakozott az angol másodosztályban szereplő Wigan Athletic keretéhez a Liverpool kölcsönjátékosaként Bogdán Ádám. A magyar kapusnak nem volt sok ideje a beilleszkedésre, de a rövid felkészülés alatt is sikerült kivívnia a kezdő kapus pozícióját. Egykori csapattársával, Jussi Jaaskelainennel együtt alkotják a csapat kapusgerincét, és mint azt a Wigan Todaynek elmondta, továbbra is kiváló a kapcsolat köztük.

– Sokat dolgoztunk együtt korábban is, akkor is sokat tanultam tőle, és ez most is így van. Nagy a játéktapasztalata, nagyon jó, hogy itt van a csapatnál, hiszen téged is képes ösztönözni a tudásával – mondta Jussi Jaaskelainenről Bogdán Ádám. – Négy vagy öt éve játszottunk együtt utoljára, azóta nagyon lenyugodott – negyvenegy éves már, most higgadt le.

Bogdán remek védésekkel vétette észre magát az első fordulókban, és, mint mondta, csapattársait is egyre jobban megismerte ez idő alatt.

– Nyilvánvaló, hogy minél több meccset játszol együtt a társaiddal, annál jobban megismered őket. Nem a csapattal kezdtem a felkészülést, ez nehezítette ezt a folyamatot, nehezebb volt, mintha itt kezdtem volna az idényt. Néhány mérkőzést viszont már lejátszottunk, és jobban meg is értjük egymást a társakkal. Mindenkit ismerek már, az erősségüket és talán a gyengepontjaikat is.

Olvasói sztorik