Nemzetközi foci

Hoppá! Messi nem a Barcelonából akar visszavonulni

Az argentin zseni már azt is tudja, hova igazol a Barca után.

Lionel Messi 13 évesen került a Barcelona csapatához, amellyel azóta minden létező címet bezsebelt, és amelynek színeiben ötször nyerte meg az Aranylabdát. A 29 éves klasszis korábban úgy nyilatkozott, hogy a katalán csapatban akarja befejezni pályafutását Telefe’s Polemica en el Barnak adott interjújában elárulta, nevelőegyesületében, a Newell’s Old Boysban szeretné befejezni karrierjét.

– Szeretnék visszatérni a Newell’s-be egy nap. Ezt mindig észben tartottam, így terveztem. Bár megváltozott az életem, és más utakon folytattam, de nem bántam meg semmit – mondta Messi.

Olvasói sztorik