A Bournemouth hatot vágott, a Tottenhamnek csak döntetlenre futotta.
Diallo kihasználta a két középhátvéd kapitális hibáját és megszerezte a három pontot csapatának.
Először kapott ki hazai pályán a Napoli a bajnokságban.
Cikkünkben megtalálható az NB III-as szombat összes eredménye.
Az újpesti vezető apja Angliában „kapja az ívet”.
Azonban emberhátrányban is megállította a Frankfurt a bajorokat. Szalai nem játszott, csapata nyert a Bundesligában.
Nemtetszését fejezte ki a Kínai Népköztársaság, amiért a magyar válogatott a dalai lámával készített közös fényképet – erősítette meg az MNO értesüléseit a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
A találkozóra hétfőn, a Lettország ellen vívott selejtezőmérkőzés előtt került sor, s a magyar csapat egy dedikált mezzel is megajándékozta a Kína-ellenességéről ismert buddhista szerzetest. Az örömteli pillanatokról készült felvételeket először Szalai Ádám, a válogatott csatára, majd a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) is posztolta a közösségi oldalakon. Ezt követően a fotók bejárták a magyar sajtót, de az eseményről a dalai láma hivatalos honlapja is hírt adott. S bár a szerzetes jókívánságait fogadó magyar csapat fényes győzelmet aratott a lett válogatott felett, sportdiplomáciai szempontból a lépés nem volt szerencsés. Kína ugyanis a tibeti buddhista szerzetes személyét illetően különösen érzékeny. A dalai láma Kína tibeti tartományának függetlenségéért kampányol, s nem tartózkodik a szélsőséges, szeparatista megnyilvánulásokra felbujtó nyilatkozatoktól sem – írja a Magyar Nemzet.
– A csapat úgy gondolta, hogy a dalai láma szerencsét hozhat, és igazuk volt – válaszolta a lap megkeresésére az MLSZ sajtóosztálya. A szövetség közölte, tisztában vannak azzal, hogy Peking érzékeny a dalai láma személyére, a magyar válogatott tagjai azonban spontán, egy szálloda halljában futottak össze a vallási vezetővel.
Courtois-nak nem akadt védenivalója a meccsen.
Először volt kezdő Bajner a Modenában, Németh gólpasszt adott.
Steer Bence több alkalommal készült már a norvég élcsapattal; a szezon végén távozik a harmadosztályú Nardótól.
A brazil válogatott Anderson Luís de Abreu Oliveira, azaz ismertebb nevén Anderson 2015 óta erősíti a hazája bajnokságában szereplő Internacionált. Most viszont egy rövid időre nélkülözi őt a csapat, ugyanis a pénteki edzésen összeverekedett csapattársával, az U23-válogatottból is ismert Williammel.
A fiatal játékost társai húzták el a korábban (2007 és 2015 között) a Manchester Unitedben is játszó középpályás pofonjai elől – azonban őt sem kellett félteni, utána alig lehetett lefogni. Az incidensért mindkét játékos felfüggesztést kapott a klubtól.
A világ legdrágább játékos panaszkodott egy sort.
Mindkét sztárjával tárgyalásokat folytat a Real Madrid.
Kapott egy kötényt, ezért kezdték szekálni.
Több légiósunk is rangadón léphet pályára szombat délután.
A korábbi szövetségi kapitányt a mai napig is megviseli lelkileg az amszterdami mérkőzés.
Oroszlán, sas és cápa is szerepelne az MTK csatárának címerén.
Abramovics is érzi: a londoniak védelme erősítésekre szorul.
A Novara játékosa elmesélte, Hollandia helyett miért Olaszországot választotta.
Yannick Carrasco kivásárlási ára jelentősen megugrana az új kontraktus értelmében.
Kiderült, mennyit kaszálnak a csapatok a központi pénzekből.
Csak a harmadik helyért lesz versenyben csapatunk.
Az olasz csapat Sergio Agüero, James Rodriguez és Luis Suárez megszerzésével is bepróbálkozna a nyáron.
Az aranylabdás brazil világsztár a magyar találmányú teqballt népszerűsíti hazánkban.