Légiósok

Bogdánnak ezúttal sem lehetett gólt lőni; Dzsudzsák egy percet sem kapott – Légióskörkép

Először volt kezdő Bajner a Modenában, Németh gólpasszt adott.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Nagyon csúnyán kikapott otthon a DAC Dunaszerdahely a szlovák bajnokság tizenkettedik fordulójában. A hazaiak 6-0-s vereséget szenvedtek a Zilina együttesétől. Vida Kristopher négygólos hátránynál, a 61. percben lépett pályára.

Köteles László eszén ugyan kétszer is túljártak az Eupen játékosai a belga bajnokság tizedik fordulójában, de a Waasland-Beveren így is 4-2-re nyert a ligautolsó ellen, így egy helyet feljebb lépve már 14. a gárda a tizenhat-csapatos pontvadászatban.

Németh Krisztián a kezdőben kapott szerepet az al-Garafa Al Muaidar elleni 2-1-re megnyert mérkőzésén a katari Premier League harmadik fordulójában. A magyar csatár passza előzte meg Razaq győztes találatát a 83. percben, három perccel később pedig lecserélték légiósunkat.

Koman Vladimir végig a pályán volt a török bajnokság hetedik fordulójában, de csapata, az Adanaspor már az ötödik percben hátrányba került, és végül 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Karabukspor együttesétől.

A Rapid Wien Szántó Tamással a soraiban játszott 1-1-es döntetlent az Altach ellen az osztrák bajnokság 11. fordulójában – a magyar középpályás végigjátszotta a találkozót.

Huszti Szabolcs Frankfurtja óriási bravúrt aratva döntetlent játszott a Bayern Münchennel. A 2-2-re végződő találkozón Huszti előbb egalizált, majd második sárgával kiállították, de az Eintracht ezt követően ismét egyenlíteni tudott. Erről a találkozóról bővebben ITT olvashat.

Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim ugyan 2-1-re győzött a Freiburg ellenében, de a jó formában lévő magyar csatár a kispadról nézte végig, ahogy Wagner és Kramaric találataival a gárda nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyre ér.

Kapott gól nélkül hozta le szombati bajnokiját a Wigan Athletic és annak magyar kapusa, Bogdán Ádám. A 0-0-s, Burton Albion elleni mérkőzéssel a korábban Premier League-szereplő együttes ideiglenesen kiverekedte magát a kiesőzónából.

Ismét Megyeri Balázs védte a Greuther Fürth kapuját, mely szombat kora délután a Heidenheimet fogadta a német másodosztály kilencedik fordulójában. A vendégek két gyors góllal el is vitték a három pontot: a 14. és a 18. percben szerzett találatokkal 2-0-ra nyertek. Megyeriék ezzel lecsúsztak a kilencedik helyre, míg a Heidenhem az esti mérkőzések előtt a második pozícióba lépett fel.

Otigba Kenneth is helyet kapott a Kasimpasa kezdőjében a török bajnokság hetedik fordulójában. A magyar hátvéd jól végezte munkáját, hiszen a védelem kapott gól nélkül hozta le a meccset, de mivel a támadósor nem volt eredményes, ezért 0-0-s végeredményt könyvelhettek el a Gaziantepspor ellen.

Olaszországba igazolása óta először volt kezdő Bajner Bálint a Modenában, amely a Lumezzane gárdájához látogatott. Gólt egyik csapatnak sem sikerült szerezni, a magyar csatár végig a pályán volt a harmadosztály kilencedik fordulójában.

Megszerezte első idénybeli győzelmét Dzsudzsák Balázs csapata, az al-Vahda, amely idegenben 3-0-ra múlta felül az Al Dhafra együttesét – de a magyar válogatott csapatkapitánya a kispadon ülve nézte végig a találkozót.

Cikkünk a délután folyamán többször frissül!

Olvasói sztorik