NB I

„Nem tudtam és nem is fogom megemészteni” – Egervári a 8-1-ről

A korábbi szövetségi kapitányt a mai napig is megviseli lelkileg az amszterdami mérkőzés.

Derűlátó a magyar válogatottat illetően Egervári Sándor. A korábbi szövetségi kapitánnyal egy közelmúltbeli marosvásárhelyi közönségtalálkozón készített interjút az erdélyi Krónikaportál. Az edző azt is bevallotta: képtelen kiheverni a kapitányi pályafutása végét jelentő holland–magyar mérkőzést, ráadásul úgy véli, a bukaresti kudarc után kilövési parancsot adtak rá.

– Visszatekintve a nyárra: volt-e ok az Európa-bajnokság utáni hosszas és hangos ünneplésre?
– Ünnepelhettünk, hiszen volt ok erre, elvégre az Európa-bajnokságon elért eredményekkel a játékosok örömet szereztek a szurkolóknak és az egész nemzetnek. Jó volt ezt megélni mind Magyarországon, mind Erdélyben, mind a nagyvilágban. Minden elismerésem a játékosoknak és a stáb tagjainak. Ez egy olyan siker volt, amely bizakodásra ad okot a közeljövőben. A gyengébb őszi rajt ellenére én derűlátó maradok. Nem könnyű néhány meghatározó, kulcsfontosságú ember nélkül nekivágni. Olyan emberek estek ki a csapatból, hogy csak Király vagy Juhász nevét említsem, akik nem csak a pályán, de az öltözőben is meghatározó szerepet vállaltak – vélekedett Egervári Sándor.

– Dárdai Pál érkezése, majd Bernd Stock megállapodása miként válthatott ki ekkora sokkhatást? Tudván azt, hogy szinte azonos csapat vívta ki az Európa-bajnoki részvételt a selejtezők elején és a selejtezők végén is.
– Dárdai egy igazi karizmatikus egyéniség, aki szerintem lendületbe hozta ezt a csapatot, közel került a játékosokhoz, akik nagyon jól viszonyultak hozzá, így biztonságosabb csapatjáték felé terelte a gárdát. Az Európa-bajnokság alatt a jelenlegi kapitánynak, Bernd Storcknak is voltak nagyon jó, meglepő döntései, amelyek bejöttek. A német szakembernek volt ideje is, hogy felkészítse a magyar válogatottat a francia kontinenstornára, elvégre a játékosok három-négy hétig együtt voltak. Korábban, azaz az én időmben egy hasonló felkészítésre négy, legfeljebb öt nap állt rendelkezésünkre, holott technikai, taktikai és akár fizikai szempontból is hosszabb időre lenne szükség.

– Storck immár bő húszfős stábbal dolgozik. Jó ez a magyar focinak? Hiszen ha egy szép napon a szövetségi kapitányt menesztik, egyből húsz edző és segéd távozik.
– Ez jó kérdés, én is feltettem magamnak. De mindenre van megoldás: ha elmegy vagy elküldik Storckot, leszerződtetnek egy újabb Storckot és húszfős stábját. Azonban tisztázni szeretnék egy tévhitet: Dárdai Pali nem szövetségi kapitánynak javasolta a maga helyébe német kollégáját. Felelős beosztású személynek, de nem a válogatott főedzőjének.

– Fáj, vagy örömre ad okot, hogy lényegében az ön által elképzelt fiatal csapat gerincére épült a Storck-nemzedék?
– Egy edző mindig tudatában kell legyen annak, hogy munkája gyümölcsét más fogja learatni. Hangsúlyozom, Dárdai Pali is, Storck is sokat hozzátett az elődök munkájához. Természetesen örültem, hogy azok a focisták, akiket az egyiptomi világbajnokság után felhoztam a nagy csapathoz, most meghatározó játékosai lettek a magyar válogatottnak. Csak egy példát említsek, a Guzmics Ricsiét: ugye 2013 őszén Bukarestben, a román válogatott ellen zöldfülűként már a mérkőzés elején akkorát hibázott, hogy azzal el is ásta a csapatot. Én mégis bíztam benne, és bíztak benne az utánam érkezők is. Mára a védelem meghatározó emberévé nőtte ki magát. És még voltak szép számmal olyan ifjú tehetségek abban a bronzérmes U20-as csapatban, akik a nagy válogatottban is bizonyítottak.

– Ha már a 2014-es világbajnoki selejtezőre kanyarodtunk vissza, muszáj megkérdeznem: sikerült feldolgoznia pályafutása és egyben a magyar futball legnagyobb kudarcát, a holland–magyar 8-1-et?
– Sajnos a mai napig is megvisel lelkileg az a mérkőzés, nem tudtam és nem is fogom megemészteni. A mai napig sem tudtam igazán feldolgozni azt a mérkőzést, négy évtizedes pályafutásom legmeghatározóbb momentumának tekintem. A púpot a mai napig is hordom a hátamon, de ettől még nyugodtan tudok a tükörbe nézni. Három és fél évig voltam szövetségi kapitány, az első három esztendő a sikerekről szólt, aztán következtek a kudarcok. A hollandiai mérkőzésen a hatodik gól után odaszóltam Adrusch Józsi kapusedzőnek, hogy ha mi most ökölvívóedzők lennénk, bedobhatnánk a törülközőt. A futballban ez nem lehetséges, így végig kellett szenvednünk még két kegyelemdöfést. Ez végérvényesen meghatározta a pályafutásomat.

– Ennyire össze kellett dőlnie a világnak?
– Nálunk, Magyarországon igen. A brazilok otthon kaptak egy hetest a 2014-es világbajnokságon, és nem állt meg az élet. De ki kell mondanom, hogy ellenem azon a már említett bukaresti mérkőzésen, amelyet 3-0-ra elveszítettünk, kiadták a „kilövési parancsot”.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik