Légiósok

Megszerezheti első győzelmét Dzsudzsák csapata

Több légiósunk is rangadón léphet pályára szombat délután.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Szombat – Javítanak Dzsudzsákék?

Bogdán Ádám csapata, az angol másodosztályban szereplő Wigan Athletic a Burton Albiont fogadja a bajnokság 12. fordulójában.

A Szántó Tamást is foglalkoztató Rapid Wien ismét rangadót játszik az osztrák első osztályban: a negyedik helyezett együttes a 11. fordulóban a második Altach ellen készül.

Kiesési rangadót játszik Köteles László klubja, a Waasland-Beveren a belga élvonalban. Az utolsó helyezett együttes az utolsó előtti Eupent fogadja a tizedik körben.

Dzsudzsák Balázs csapata két fordulót követően két döntetlennel áll az Egyesült Arab Emirátusok bajnokságában. Az al-Vahda a harmadik fordulóban a két vereséggel kezdő al-Darfával csap össze idegenben.

A Korhut Mihályt is soraiban tudó izraeli bajnok Hapoel Beér-Seva a harmadik helyről várja a hatodik forduló rangadóját: az ellenfél odahaza a még veretlen, második helyezett Maccabi Petah-Tikva lesz.

Németh Krisztián, az al-Garafa támadója az al-Muajdar ellen bizonyíthat a katari élvonal harmadik fordulójában – mindkét együttes nullapontos két meccset követően.

A Bayern Münchent fogadja Huszti Szabolcs klubja, az Eintracht Frankfurt a német Bundesliga hetedik fordulójában, míg a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim a Freiburggal találkozik saját közönsége előtt. A másodosztályban Megyeri Balázs együttese bizonyíthat: a Greuther Fürth a Heidenheimmel csap össze a kilencedik körben.

Az olasz másodosztály kilencedik fordulójában a Tamás Krisztiánt is foglalkoztató Spezia az Avellino vendége lesz. Bajner Bálint csapata, a Modena a Lumezzane otthonában lép pályára a harmadosztály B-csoportjának kilencedik fordulójában, míg a Forgács Dávidot foglalkoztató Ancona a Fanónál vendégeskedik.

Vida Kristopher együttese, a dunaszerdahelyi DAC 1904 a listavezető Zilinát fogadja a szlovák élvonal 12. fordulójában. A tervek szerint a csapatnak ez lesz az utolsó „idegenbeli hazai” mérkőzése: öt hét múlva már az új DAC-stadionban léphet pályára, így szombaton búcsúzik Szenctől.

A török első osztály hetedik fordulójában Koman Vladimir csapata, az Adanaspor a Karabükspor ellen lép pályára.

Vasárnap – Magyar derbi Lengyelországban

Az osztrák első osztály kilencedik fordulójában a Varga Barnabást is soraiban tudó Mattersburg az Austria Wien ellen folytatja a válogatott szünet után.

Lang Ádám együttese, a Dijon FCO a Saint-Étienne vendégeként bizonyíthat a francia élvonal kilencedik fordulójában.

A horvát első osztályban Futács Márkó juthat szóhoz: az elmúlt hetekben rendre gólokat jegyző támadó csapata, a Hajduk az RNK ellen játszik spliti városi derbit.

A lengyel élvonal 12. fordulójában magyar érdekeltségű csapatok találkoznak: a Kádár Tamást is soraiban tudó Lech Poznan a Guzmics Richárd-féle Wisla Kraków ellen lép pályára odahaza – a hazaiak a nyolcadik, a vendégek az utolsó, 16. helyről várják a folytatást.

Kleinheisler László együttese, az SV Darmstadt 98 az FSV Mainz 05 otthonában vendégeskedik a német Bundesliga hetedik fordulójában. A hat kört követően még mindig veretlen újonc, a Gulácsi Pétert és Kalmár Zsoltot is foglalkoztató RB Leipzig a VfL Wolfsburggal csap össze idegenben.

Nagy Ádám a Lazio otthonában csillogtathatja meg tudását a Bologna színeiben az olasz Serie A nyolcadik fordulójában.

Nehéz meccs vár Vécsei Bálint klubjára, a Luganóra a svájci első osztály 11. fordulójában: a csapat a harmadik Young Boys-t fogadja.

Priskin Tamás együttese, a Slovan Bratislava az augusztus óta nyeretlen Senicát látja vendégül a szlovák élvonal 12. fordulójában.

Olvasói sztorik