Csütörtök délelőtt orvosi vizsgálat, délután már edzés szerepelt a programban.
Csütörtökön megkezdte a felkészülést az NB I tavaszi szezonjára az újonc Gyirmót FC Győr együttese. Az OTP Bank Ligában sereghajtó csapat hivatalos honlapjának beszámolója szerint Csütörtökön és pénteken különböző orvosi vizsgálatok, valamint fizikai felmérések várnak a játékosokra, és hétfőtől már teljes intenzitással készül a keret.
Az első edzőmérkőzésre január 14-én kerül sor, amikor 11 órától Dorogon lépnek pályára. Majd január 18-án a Credobus Mosonmagyaróvár érkezik Gyirmótra. Az újonc ezt követően, január 25-én a Honvédhoz látogat, majd Horvátországba utazik a csapat, ahol az Istria Winter Cup elnevezésű téli felkészülési tornán fog részt venni, mint címvédő.
A Gyirmót FC Győr felkészülési programja:
2017.01.14. 11:00 Dorogi FC (NB II) – Gyirmót FC Győr
2017.01.18. 14:30 Gyirmót FC Győr – Credobus Mosonmagyaróvár (NB II)
2017.01.21-22. Alcufer Kupa, Horváth Ferenc Emléktorna (Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok)
2017.01.25. 13.00. ESMTK pálya (zárt kapus) Budapest Honvéd – Gyirmót FC Győr
2017.01.28-02.05. Edzőtábor, Novigrad (Istria Witer Cup)
Közel a megállapodás Fülöp Istvánnal, de az aláírásra még nem került sor.
A költségek akár kétharmadát állnák; Orbán Viktor miniszterelnök 3,3 millió eurót adományozott az NK Osijeknek.
A Bielefeld futballistái érkeztek próbajátékra.
A keddi, Bournemouth elleni bajnokin combsérülést szenvedett az Arsenal középpályása, Francis Coquelin, aki várhatóan három-négy hétig nem léphet pályára.
A 25 éves francia védekező középpályást a találkozó első félidejében le is kellett cserélni. Rossz hír ez az Ágyúsok számára, hiszen a középpályások közül Santi Cazorla sem bevethető, Mohamaed Elneny-re pedig az Afrika Kupa miatt nem számíthat januárban Arséne Wenger menedzser.
Mindenki teljesítette az előírt gyakorlatokat Nyíregyházán.
A terrorveszély ellenére sok együttes megy idén is oda edzőtáborozni, igaz, a magyarok kevesebben, mint máskor. A hazai menedzser nem aggódik a biztonság miatt.
Szerbiából érkezhet gólerős csatár.
Micsoda póz, micsoda ezüstkabát. Mindez 2002-ből!
Olasz sajtóhírek szerint a Juventus nyáron 80 millió eurós összeg ellenében készül ajánlatot tenni a PSG-t erősítő Marco Verrattiért. A klub igazgatója, Beppe Marotta megerősítette: a 2017-2018-as szezonra mindenképpen szeretnének egy nagy névvel erősíteni. A Corriere dello Sport legfrissebb beszámolója szerint a Zebrák nem sajnálják a 80 millió eurót sem kiszemeltjükért, és azt várják tőle, hogy Gonzálo Higuaínhoz hasonlóan a „befektetés” biztosan megtérül.
Az olasz klub malmára hajthatja a vizet, hogy Verratti köztudottan nagy Juve-fan. Szerződése egyébként 2021 nyaráig él Párizsban, de lehetséges távozása már ősszel több ízben szóba került a nemzetközi sajtóban.
Van der Wiellel erősít tovább az al-Vahda.
A magyar kormány 2017 júniusának végéig kapta meg az engedélyt az Európai Uniótól a TAO-ra, de már változatlan formában megkérte a hosszabbítást.
Giuseppe Rossi tulajdonképpen hazájába térhetne vissza.
Krzysztof Stanowski lengyel sportújságíró Twitter posztjára hivatkozva az all.true-news.info is arról ír, hogy az ukrán Dinamo Kijev ajánlatot tett a Lech Poznannak magyar válogatott védőjéért, Kádár Tamásért.
Mint ismert, Kádár biztosan elhagyja a Lech együttesét, ezt korábban a vezetőedző és a klub elnöke is megerősítette. A 30-szoros magyar válogatott balbekk iránt hatalmas az érdeklődés, a minap az angol bajnok Leicester City-vel is szóba hozták, de a korábbi hírek szerint a Newcastle, francia élvonalbeli klubok, valamint az olasz Sampdoria és Pescara is vinné a játékost.
Kádár Tamásért korábban a német másodosztályú 1860 München kétmillió eurós ajánlatot tett, de azt a Lech Poznan visszautasította.
Saláta Kornél szerződést hosszabbított a Slovan Bratislava együttesével.
A szerződést hosszabbító Vida Máté szerint magyar csapat nem tudna olyat ígérni, amely elfogadható lenne.
A csütörtöki élő futballközvetítések a hazai televíziókban.
Hosszú kihagyás előtt áll az Everton kongói DK-beli válogatott játékosára, aki december elején szenvedett súlyos térdsérülést, és akinek felépülése akár egy évig is eltarthat.
A nyáron a Crystal Palace-tól 30 millió fontért igazolt 27 éves szélső utoljára december 4-én, a Manchester United ellen lépett pályára, azóta pihent, de nem javult a térde, ezért újabb vizsgálatoknak vetették alá, melyek után kiderült, nagy a baj. Ronald Koeman, az Everton menedzsere elmondta, hogy Bolasie elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, és tizenegy-tizenkét hónap, amire teljesen felépül a műtét után.
Több tucatnyi NB I-es játékosnak jár le nyáron a szerződése, az idő a klubokat is sürgeti!
Háromgólos előnyben várhatja a Sevilla elleni visszavágót Zinedine Zidane csapata.
Szerda este londoni csúcsrangadót rendeztek a Premier League 20. fordulójában: a listavezető, 13 meccses győzelmi sorozatot magáénak tudó Chelsea a mérkőzés előtt ötödik helyen álló, szintén remek formában lévő Tottenham Hotspur vendégeként lépett pályára.
Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, de fogást nem igazán találtak egymáson a csapatok. Helyzet nélkül zajlott az első játékrész, melynek hosszabbításában Dele Alli gyönyrű fejesével a hazaiak szereztek vezetést. Érdekesség, hogy a 20 éves angol támadó középpályás gólja volt a mérkőzés első kaput találó próbálkozása.
A második játékrész elején aktívan kezdte a Chelsea, nagy nyomás alá helyezték a hazaiakat, de az 54. percben a Tottenham szinte lekopírozta az első gólt, és Dele Alli fejesével kettőre növelte előnyét. Az éllovast teljesen megfogta a Spurs második találata, Hazardék helyzetig sem nagyon jutottak, a hazaiak magabiztosan őrizték előnyüket. Az eredmény már nem változott, így a Tottenham megszakította a Chelsea 13 meccses győzelmi szériáját, és feljött a tabella harmadik helyére. A két gólt szerző Dele Alli zsinórban harmadik meccsén tudott duplázni, erre középpályás még sosem volt képes a Premier League történetében.
Platanias-Panathinaikos -2.5
Mindkét fél aPlataniasz óvatos futball híve, ma sem rendeznek gólfesztivált a csapatok…
A Platanias klasszikus középcsapat, a 10. helyről várja a folytatást a hellén élvonalban, 12 fellépésen 14 egységig jutva. Otthon 2-2-1-es mutatója átlagosnak nevezhető, gólkülönbsége saját közönsége előtt 7-4, tehát nem feltétlenül szaggatják szét a hálót a gárdák a Perivolia Municipal Stadium-ban. Over/under statisztikája 4/8. A formája a leállás előtt biztató volt, nyert a bajnokságban és a kupában is. A keret nem lesz teljes, egy védekező középpályása eltiltását tölti, egy támadó pedig huzamosabb ideje sérült.
A nagy hagyományokkal rendelkező Pana jelenleg a 3. pozíciót foglalja el az élvonalban, az Olyt esélye sincs befogni, ugyanakkor jó eséllyel tagja lesz a play offnak. Jelenleg 22 pontos, idegenben 2-4-1-es sorral. A találatokkal ők is fukarkodnak, kimozdulásaik alkalmával a gólkülönbségük 6-5. Over/under mutatójuk 5/7. A gyengébb szereplés miatt december elején váltás történt a padon, ám egyelőre Marinos Ouzounidis mester sem tudott csodát tenni. A karácsonyi szünet előtt a gyengécske Larisza vendégeként remiztek a zöld-fehérek, ráadásul két alapemberüket is elveszítették: a csapatkapitány és egy bekk is eltiltott lesz, tehát alapemberek dőltek ki a gárdából. Ladesma, Leto, Marcus Berg – azért vannak ismert futballisták az athéniaknál, ugyanakkor ők azért nem feltétlenül klasszis focisták.
A csapatoktól nem várunk nyílt játékot, sokkal inkább óvatoskodást. Az az érzésünk, hogy három találatig ezúttal sem jutnak el a felek. Tippünk így: -2.5
Brutálisan elbántak a rendőrök a Hoffenheimben focizó Eduardo Vargas testvérével. A chilei futballista a napokban a közösségi oldalára töltött fel egy fotót, amelyen valakit úgy megvertek, hogy a száján sebtapaszt visel. A Bild úgy tudja, hogy a képen a focista egyik rokona lehet, akit állítólag a rendőrök ütlegelték a közelmúltban.
– Mindannyian követünk el hibát, azonban akkor sem szabad idegesnek lennünk. A quinteroi emberek látták és videóra vették az esetet és kérem küldjétek el nekem a felvételt, amíg csak lehetséges. Nagyon hálás lennék érte! – írta a kép mellé Vargas.
Eduardo Vargas lanza fuerte acusación contra Carabineros de Chile pic.twitter.com/yyUdz6QX0m— Felipe Escobillana (@lacuarta_felesc) 2017. január 3.
A chilei sajtóértesülések szerint a játékos öccse, Camillo és az unokatestvére összeszólalkozott a rendőrséggel, majd ezután szabadultak el az indulatok. Camillo édesapja elmondta, hogy a fia arcán három helyen véraláfutás keletkezett. A rendőrség egyelőre csak védekezik és tagadja a vádakat – adta hírül a blikk.hu