Rangadó

Rangadó

A legfrissebb szigetországi sajtóhírek szerint könnyen elképzelhető, hogy Memphis Depay januárban még sem vált klubot és szezon végéig a Manchester United játékosa marad. Mint ismert, a holland szélső az idény első felében a bajnokságban négy mérkőzésen csupán húsz percnyi játéklehetőséget kapott, ezért elvágyódik. Az elmúlt hetekben a Fenerbache, az Everton és a Nice érdeklődésére is lehetett hallani.

A Daily Telegraph péntek reggeli beszámolója szerint pénzügyi akadálya lehet a holland szélső távozásának. Mint ismert, Depay 2015 nyarán 25 millió font ellenében lett a Manchester United játékosa, miután remek formát mutatott a PSV Eindhovenben.

Éppen ezért a játékos 20 millió fontos kivásárlási ára és heti, 90 000 fontos fizetése elriasztja a kérőket, ugyanis megfizethetetlennek tartják a szélsőt – legalábbis erről számolt be a Telegraph.

2017. 01. 06. 08:29

Monaco-Ajaccio +2,5
A kupameccsen – amelyen a továbbjutás egy mérkőzésen dől el – gólokkal számolunk!
A Monaco kellemes emlékekkel búcsúzott a 2016-os esztendőtől. Leonardo Jardim alakulata 2-1-re verte a Caen együttesét, így a 2. helyen karácsonyozott. Előtte ugyan kikaptak hazai környezetben a Lyontól, de a hercegségbeliek a Rennest kiütve bejutottak a Ligakupa negyeddöntőjébe. A piros-fehérek megnyerték BL-csoportjukat, februárban majd a Manchester Cityvel találkoznak majd.
Lemarék az idén elképesztő támadófutballt mutatnak be, a bajnokságban 19 fellépésen 56 találatot jegyeztek, hazai pályán a 8-1-1-es mérlegükhöz 34-10-es gólkülönbség társult. Egy belső védő eltiltás miatt nem lehet ott a mai ütközetben, a keret azonban mély, így, ha kissé felforgatott összetételben is, de erős csapat fut ki a Stade Louis II gyepére.
Az Ajaccio a második vonal egyik alsóházi alakulata. A korzikaiak 21 pontosak, idegenben azonban nem megy a piros-fehéreknek: négy remi mellett ötször kikaptak, gólkülönbségük 5-14, tehát a védelem meglehetősen ingatag a túrákon. Olivier Pantaloni együttese gyenge formában zárta a tavalyi esztendőt, előbb a helyi derbin égett be (1-4), majd a Nimes is elvitte tőle mindhárom egységet. A kupában eddig két kört már túléltek Nouriék, de eddig csak alacsonyabb osztályú riválissal találkoztak. A keretben mindenki egészséges, és várhatóan erős kerettel utaznak a hercegségbe a szigetlakók.
A Monaco még kicsit felforgatott összetételben is képes gólokkal legyőzni az Ajacciót. A mérkőzéstől éppen ezért gólokat várunk, hármat biztosan, de akár négyet is!

Espanyol-Deportivo La Coruna 1! DNB 1!
A spanyol ütközetben a házigazdát érezzük esélyesebbnek…
Az Espanyol keserű szájízzel zárta a 2016-os esztendőt, ugyanis kiesett a kupából, ráadásul alacsonyabb osztályú riválisával szemben: az Alcoron büntetőkkel vívta ki a továbbjutást a RCDE Stadionban. A barcelonai alakulat a 9. pozícióban telelt, 16 fellépésen 22 egységet zsebelt be. Odahaza 2-4-2-es, átlagosnak minősíthető sort hoztak össze Quique Flores tanítványai, akik remek szériát futottak egészen december közepéig: jött a helyi derbi, amelyen 4-1-re kaptak ki a Barcától, majd ugye az említett kupameccs. A keretben lesznek hiányzók, egy kapus, egy bekk, két középpályás és egy támadó bajlódik sérüléssel.
A Depor már pályára lépett 2016-ban tétmeccsen: a La Coruna-i alakulat a Király Kupában a Riazorban hajrázott nagyot, így mentve 2-2 az Alaves elleni nyolcaddöntő első felvonását. A csíkosak egészen jól zárták a 2016-os évet, a kupában a Betist búcsúztatták, a La Ligában hozták a Sociedad és az Osasuna elleni hazai meccseiket, a Real ellen idegenben pedig csak a ráadásban kapituláltak (3-2). Jelenleg 16 ponttal a 15. helyen tanyáznak, a gyengébb pozíció egyértelműen halovány vendégmérlegüknek köszönhető: 0-3-5-ös mutatóhoz 7-17-es gólkülönbség társul. Jó hír, hogy a keretben csak egy bekk sérült, és a hétköri kupameccsen is néhány alapember pihenőt kapott, így ma ők pihentebben léphetnek pályára.
Az Espanyol keretét a több hiányzó ellenére is erősebbnek érezzük, az idegenben gyengécske Depor ellen ma jó eséllyel behúzzák Piattiék a három pontot. Tippünk így: 1-es!

2017. 01. 06. 07:44

A Nice elnöke, Jean-Pierre Rivere elárulta: a francia élvonalbeli klubnál gyakorlatilag lemondtak Memphis Depay megszerzéséről.

– Kinéztük magunknak Memphist, ahogy sok más klub is, de a helyzete rendkívül bonyolult. A jelenlegi pénzügyi helyzetünkben nem engedhetünk meg egy Depay-szintű játékost. Néhány évvel ezelőtt a Manchester United nagyon komoly összegért vásárolta meg a PSV-től, most el akarják adni, de nem tudunk versenyezni az ajánlatokkal – árulta el a klub első embere.

2017. 01. 05. 15:33

Megkezdtük a téli felkészülést az NB II-es Zslaegerszeg is. A klub honlapja így tudósít:

– Csapatunk csütörtök 10 órakor elkezdte a felkészülést a 2016/2017-es bajnoki év tavaszi szezonjára. Hamar formába kell lendülni, hiszen az első tétmérkőzésünkre bő egy hónap múlva, február 11-én kerül sor, amikor Magyar Kupa mérkőzésen az Újpest FC csapatát fogadjuk. Ma, holnap és holnapután elsősorban a különböző fizikai felméréseké a főszerep, hétfőtől pedig már gőzerővel zajlik a munka. A felkészülési programunk is elkészült, többek között az NK Maribor csapatát fogadjuk Zalaegerszegen, valamint január 23-tól egy hetet töltünk a lipóti edzőtáborban.

– A lehetséges érkezőkről Ágoston Zoltán ügyvezető elmondta, hogy biztosan lesz mozgás a keretben, egyenlőre zajlanak a tárgyalások a kiszemeltekkel. Az biztos, hogy a felnőtt kerethez csatlakozott újra Fujsz Richárd illetve hétfőtől Csóka Dániel. Nagy Tamás szombaton csatlakozik a kerethez, a kölcsönben lévő Jakab Dávid pedig január 20-ig az MTK-val készül (Tamási Zsolt edző szeretné megnézni a teljes MTK keretet). Szakály Attila és Szalkai Róbert elköszön csapatunktól, a klubvezetés nem gördít akadályt a távozásuk elé. Daru Bence sérülése miatt külön edzéseket végez, Hegedűs Tamás műtét után lábadozik, sajnos rá hosszabb pihenő vár.

– A csütörtökön edzésbe állt keret: Szappanos Péter, Fadgyas Tamás, Króner Martin, Villám Balázs, Bedi Bence, Deutsch Bence, Patvaros Zsolt, Forgács András, Daru Bence, Sundas Alexis, Kretz Bálint, Fujsz Richárd, Végh Gábor, Babati Benjámin, Ekker Milán, Ágoston Donát, Bailo Dávid, Gottfried Dániel, Bobál Gergely.

2017. 01. 05. 14:13
Olvasói sztorik