Magyar foci

Ezer futballpálya épült TAO-ból az elmúlt öt évben Magyarországon

A magyar kormány 2017 júniusának végéig kapta meg az engedélyt az Európai Uniótól a TAO-ra, de már változatlan formában megkérte a hosszabbítást.

Nagyjából ezer pálya épült társaságiadó-kedvezményből (TAO) az elmúlt öt évben, a versenyengedéllyel rendelkező játékosok száma pedig megduplázódott – mondta Gudra Tamás, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) gazdasági igazgatója csütörtökön, az M4 Sport Sportreggeli című műsorában.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy 2011 őszén indult el Magyarországon a TAO-támogatási forma, amelynek keretében a vállalkozások dönthetnek úgy, hogy nyereségadójuk egy részét nem az adóhatóságnak fizetik be, hanem abból az öt látványsportágban – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong és vízilabda – működő valamelyik sportszervezetet, vagy a sportági szakszövetséget támogatják az utánpótlás-nevelés, vagy a sportlétesítmények fejlesztése területén.

– A labdarúgásban évente 25-35 milliárd forintnyi támogatás érkezett a TAO-ból, a többi négy sportágban pedig összesen nagyjából ugyanennyi – fogalmazott Gudra Tamás, aki úgy látja, sok hasznos fejlesztés történt az elmúlt öt évben, és a pályaépítések jelentős része az iskolák és az önkormányzatok segítésével, illetve használatára valósult meg. A gazdasági igazgató szerint ez a világon egyedülálló sporttámogatási forma azért különösen fontos, mert „Magyarországon a sportlétesítmény-fejlesztésben az elmúlt 20-25 évben nem történt semmi, s a TAO ezt a hiányt igyekszik pótolni”.

A TAO-rendszerben az országos szakszövetségek feladata, hogy sportágukban ellenőrizzék a pénzek szabályszerű felhasználását, az MLSZ gazdasági vezetője szerint: „jó úton járunk, de azért elég sok szabálytalanságot is találtunk”.

Hozzátette, hogy a szankciók a támogatás kamatostól való visszafizetetésétől akár a TAO-rendszerből való kizárásig terjedtek.

– Több ilyen döntést is hozhattunk volna, ha mindenhová eljutnánk kellő mélységben, ezért azon vagyunk, hogy folyamatosan szigorítsuk az ellenőrzést – ígérte az igazgató. A TAO jövőjével kapcsolatban utalt arra, hogy a magyar kormány 2017 júniusának végéig kapta meg az engedélyt az Európai Uniótól a TAO-ra, de már változatlan formában megkérte a hosszabbítást, és véleménye szerint valószínűleg meg is kapja majd az engedélyt.

– Ha mégsem, akkor egy másfajta támogatási formát kell találni – állapította meg Gudra Tamás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.