Széles, őszinte mosoly az MLS-sztár arcán.
Puskás Ferenc is dobogós az európai góllövőlistán.
Az utódját is megnevezte a másodosztályú klub.
Uwe Scherr személyében német szakmai igazgató irányítja a jövőben a Bp. Honvéd akadémiáját.
A lábközépcsontja eltört, de ezt hagyományos módon is lehet kezelni.
Szigetországi sajtóhírek szerint a Bayern Münchenből erősíthet nyáron a Tottenham Hotspur, miután készek 30 millió fontos ajánlatot tenni Douglas Costáért. A brazil játékos az elmúlt időszakban rendre kiszorult Carlo Ancelotti kezdő tizenegyéből.
A Spurs az új szezonban minden valószínűség szerint a Bajnokok Ligájában is megmutathatja magát, ezért mindenképpen erősítésre készül. Costa az idei szezonban tizenhét mérkőzésen volt kezdő a bajoroknál, ám mivel több játékidőre vágyik, nyitott a váltásra. A 26 éves játékost ugyanakkor 2020-ig köt szerződés a német rekordbajnokhoz.
A játékos lehetséges távozásáról így nyilatkozott.
– Több csapatnevet is bedobtak már velem kapcsolatban, de ezeket nem szeretném kommentálni. Igaz, hogy érdeklődnek irántam Angliából, Spanyolországból és Franciaországból, de addig is minden tisztelet a Bayern Münchent illeti, ide köt szerződés. Előbb a bajorokkal szeretnék tárgyalni, számítanak-e rám a jövőben, miközben a klubhoz további három évig köt szerződés. Persze a foci az üzletről is szól, meglátjuk, hogyan alakul a jövőm – így a brazil.
Korábban egyébként Douglas Costát a Juventusszal is szóba hozták már.
Ausztráliában léphet pályára a korábbi kedvenc.
U17-es válogatottunk a hazai Eb-selejtező elitkör megnyerésével tizenegy év után jutott ki újra a korosztály Európa-bajnokságára, és tizenöt másik válogatottal együtt készülhet a májusi, horvátországi tornára. A magyar csapat május 3-án, 14.00 órától Nagygoricán, a franciák ellen játssza le első mérkőzését, három nappal később, május 6-án 16.00 órától a zágrábi Lučko Stadionban a skótok, majd május 9-én 16.00 órától, szintén a Lučko Stadionban a feröeriek lesznek a mieink ellenfelei.
A mérkőzésekre szóló jegyeket interneten már most meg lehet vásárolni, személyesen pedig a meccsek helyszínén felállított jegyeladási pontokon, amelyek a találkozók előtt három órával nyitnak ki – írja az MLSZ hivatalos honlapja.
A mérkőzésekre a belépők két kategóriában állnak rendelkezésre, elhelyezkedéstől függően 5 vagy 10 horvát kunába (aktuális árfolyamon átszámolva 210 vagy 420 forintba) kerülnek. A jegyvásárláshoz – interneten és személyesen vásárolva is – meg kell adni a személyes adatokat (név, születési idő, születési hely, személyi igazolvány vagy útlevél száma). Egy vásárló legfeljebb 10 jegyet igényelhet. A nagygoricai stadion befogadóképessége 8000 fő, a zágrábi Lučko-stadionba viszont csak 1500 szurkoló fér be.
További részleteket itt olvashat a jegyvásárlásról.
Életének 60. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt az FTC egykori játékosa, Kelemen Gusztáv – adta hírül a tempofradi.hu.
Rendkívül sikeres és eredményes öt évet húzott le zöld-fehérben. Magyar bajnok, háromszoros kupagyőztes, és a KEK döntős Dalnoki-csapat tagja volt. Minden idényben bajnoki érmet szerzett a kilencedik kerületi együttesben.
Kapós lett a spanyol tehetség.
Noha fantasztikusan szerepel a francia meglepetéscsapat, még mindig ragyogóan fizet, hogy megnyeri a Bajnokok Ligáját.
A magyar középpályás tudja, milyen sokat ér az Elnök-kupa fináléjának kivívása.
A Newcastle, a Stuttgart és a Levante is visszaszerezheti élvonalbeli tagságát. A Girona fennállása során először szerepelhet a LaLigában.
Besiktas-Lyon Mindkét csapat szerez gólt
A törökök a hajrát rontották el az odavágón, ma ismét gólos meccset vívhatnak a gallokkal…
Az első felvonás 2-1-es francia győzelemmel zárult.
Senol Günes alakulata közel áll a bajnoki címvédéshez, a fekete sasok ugyanis ötpontos előnnyel vághatnak neki a pontvadászat hajrájának. A nemzetközi porondon is jól menetel az alakulat, a BL-ből való búcsú után előbb a Hapoel Beer-Shevát, majd az Olympiacost ejtették ki a második számú kupasorozatban. Az első mérkőzésen nagyon sokáig Babeléknek állt a zászló, ám a hajrában kétszer is csődöt mondott a hátsó alakzat, így a franciák minimális előnnyel várhatják a visszavágót. Adrianóék formája ennek ellenére jó, és a Vodafone Arénába nem nyerni járnak az ellenfelek. A keret nem lesz teljes, egy támadó és egy belső bekk eltiltását tölti majd, Quaresma ugyan kihagyott edzéseket, de talán már ott lehet a társakkal.
A Lyon a BL után előbb az AZ Alkmaart mészárolta le, majd izgalmas párharcon a Rómát is búcsúztatta a sorozattól. Bruno Génésio fiai a bajnokságban a 4. hely megtartására gyúrnak, ez nem lesz egyszerű feladat, mert a Bordeaux és a Marseille is erre a pozícióra hajtanak. Lacazette-ék vegyes előjelekkel érkeznek a mai ütközetre: a korábban kiegyensúlyozott formájuk már a múlté, a kiesőjelölt Lorienttől például otthon kaptak egy négyest nem is olyan régen. A hétvégén Korzikára voltak hivatalosak a fehérek, de szurkolói rendbontás miatt nem lehetett lejátszani a második játékrészt. Fekirék idegenben azért sebezhetőnek tűnnek, ugyanakkor egy gól mindig van az alakulatban. A jobb bekk eltiltott lesz, Depay pedig nem léphet pályára a Lyon színeiben ebben a kiírásban.
A törököknek támadniuk kell, hiszen gólt kell szerezniük a továbbjutáshoz. A lyoni kontrák pedig ülhetnek, egy legalábbis tuti. A találatváltás jól hangzik erre a párharcra, mi erre fogadunk!
Genk-Celta Vigo Mindkét csapat szerez gólt!
Az első meccsen 3-2-re végeztek a felek, ma ismét gólváltást, no és összességében hispán továbbjutást várunk.
A decemberben kinevezett Albert Stuivenberg eddig jól teszi a dolgát a Genknél, a dobogóért folytatott rájátszásba ugyan nem tudtak becsúszni a kékek, de az EL-ért folyó play offban eddig remekül teljesítenek: csoportjukban megnyerték mindhárom meccsüket, ás még gólt sem kaptak ebben a szakaszban. Az Európa Ligában az F csoportot a Bilbao, Rapid, Sassuolo trió előtt megnyerte a társulat, az egyenes kieséses szakaszban pedig a román Astrát aztán az ugyancsak belga Gentet ejtették ki Samattáék. A támadósor erős, viszont a védelem azért hajlamos a hibára – Vígóban gyorsan vezetést szereztek Boetiusék, viszont után hármat bevertek a hazaiak. A csereként beszálló Buffel találata viszont sokat érhet. Otthonában bárki ellen képes lehet betalálni… A keretben egy kapus, egy támadó-középpályás és egy csatár sérült.
A vígóiak a La Ligában egyelőre nem állnak valami fényesen, 44 egységgel csak a középmezőnyben tanyáznak. A formájuk felfelé ívelő, a negyeddöntő első felvonását ugye behúzták Aspasék, majd a hévégi bajnokin is könnyedén győztek a Granada vendégeként. A sorozatban a G csoportban az Ajax mögött jutott tovább, majd előbb a Sahtart, aztán a Krasznodart is búcsúztatta Berizzo mester alakulata. A vasárnapi bajnokin a tréner kissé tartalékos összetételben vezényelte pályára a halványkékeket, így többen is pihenőt kaptak az alapcsapatból. A keretben vannak hiányzók, egy kapus, egy középpályás és egy támadó sérült.
Mindkét alakulat hajlamos felvállalni a nyílt játékot, és az a határozott érzésünk, hogy találatokból ezúttal sem lesz hiány. Mindkét háló megzörren majd – legalább egyszer! Mi erre fogadunk!
Chelsea-Tottenham 4-4 – no de miben zártak döntetlenre?
Kapustka mellett egy City-játékos is az olasz fővárosban köthet ki.
A magyar játékvezetők minden lépését figyelte a német sajtó.
Óriási lehetőség előtt a Hoffenheim. Csak remélni merjük, hogy érkezik az újabb gól a magyar válogatott csatártól, amely Bundesliga-rekordot ér…
Carlo Ancelotti felesége, Mariann Barrena is beállt a sorba és keményen nekiment Kassai Viktor játékvezetőnek. A Bayern vezetőedzőjének párja is kritikusan beszélt a Real Madrid elleni BL-visszavágón történtekről és a videóbíró bevezetését sürgeti.
– A találkozó eredményét egyértelműen befolyásolta a bíró ténykedése, itt az ideje a videóbíró használatára, hiszen az egyértelműen az igazat mutatja. A játékvezetés kedden szégyenletes volt, ez nem történhetne meg, hiszen elrontja ezt a gyönyörű játékot. Sokkal többet érdemeltünk. Ez a meccs elrettentő példaként fog bevonulni a történelembe, aminek nem szabad újra megtörténnie – írta Instagram-oldalán Mariann Barrena.
Ketten is akadnak ilyenek, pedig együttvéve 31 bajnokin szerepeltek.
Nem elég a BL-kudarc, még egy szörnyű esést is át kellett élnie a Barcelona csillagának.
Külön csata zajlott a gyepen szerda este a Barcelona-Juventus BL-negyeddöntő visszavágóján. A torinóiak két védője, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini ugyanis a meccs folyamán többször is vitatkozott egymással azon, hogy kié legyen Lionel Messi meze a lefújás után. Az olasz hátvédek többször is próbálták meggyőzni az argentin klasszist a találkozó közben, végül Bonucci kapta meg a hőn áhított mezt.
– Nagy örömömre szolgált, hogy végül megkaphattam a világ legjobb játékosának a mezét, nagyszerű emlék lesz ez a személyes gyűjteményemben – mondta Bonucci a találkozó után.
Erről saját maga készített felvételt.