Hírek

Besiktas-Lyon

Besiktas-Lyon Mindkét csapat szerez gólt!

A törökök a hajrát rontották el az odavágón, ma ismét gólos meccset vívhatnak a gallokkal…
Az első felvonás 2-1-es francia győzelemmel zárult.
Senol Günes alakulata közel áll a bajnoki címvédéshez, a fekete sasok ugyanis ötpontos előnnyel vághatnak neki a pontvadászat hajrájának. A nemzetközi porondon is jól menetel az alakulat, a BL-ből való búcsú után előbb a Hapoel Beer-Shevát, majd az Olympiacost ejtették ki a második számú kupasorozatban. Az első mérkőzésen nagyon sokáig Babeléknek állt a zászló, ám a hajrában kétszer is csődöt mondott a hátsó alakzat, így a franciák minimális előnnyel várhatják a visszavágót. Adrianóék formája ennek ellenére jó, és a Vodafone Arénába nem nyerni járnak az ellenfelek. A keret nem lesz teljes, egy támadó és egy belső bekk eltiltását tölti majd, Quaresma ugyan kihagyott edzéseket, de talán már ott lehet a társakkal.
A Lyon a BL után előbb az AZ Alkmaart mészárolta le, majd izgalmas párharcon a Rómát is búcsúztatta a sorozattól. Bruno Génésio fiai a bajnokságban a 4. hely megtartására gyúrnak, ez nem lesz egyszerű feladat, mert a Bordeaux és a Marseille is erre a pozícióra hajtanak. Lacazette-ék vegyes előjelekkel érkeznek a mai ütközetre: a korábban kiegyensúlyozott formájuk már a múlté, a kiesőjelölt Lorienttől például otthon kaptak egy négyest nem is olyan régen. A hétvégén Korzikára voltak hivatalosak a fehérek, de szurkolói rendbontás miatt nem lehetett lejátszani a második játékrészt. Fekirék idegenben azért sebezhetőnek tűnnek, ugyanakkor egy gól mindig van az alakulatban. A jobb bekk eltiltott lesz, Depay pedig nem léphet pályára a Lyon színeiben ebben a kiírásban.
A törököknek támadniuk kell, hiszen gólt kell szerezniük a továbbjutáshoz. A lyoni kontrák pedig ülhetnek, egy legalábbis tuti. A találatváltás jól hangzik erre a párharcra, mi erre fogadunk!

Genk-Celta Vigo Mindkét csapat szerez gólt!

Az első meccsen 3-2-re végeztek a felek, ma ismét gólváltást, no és összességében hispán továbbjutást várunk.
A decemberben kinevezett Albert Stuivenberg eddig jól teszi a dolgát a Genknél, a dobogóért folytatott rájátszásba ugyan nem tudtak becsúszni a kékek, de az EL-ért folyó play offban eddig remekül teljesítenek: csoportjukban megnyerték mindhárom meccsüket, ás még gólt sem kaptak ebben a szakaszban. Az Európa Ligában az F csoportot a Bilbao, Rapid, Sassuolo trió előtt megnyerte a társulat, az egyenes kieséses szakaszban pedig a román Astrát aztán az ugyancsak belga Gentet ejtették ki Samattáék. A támadósor erős, viszont a védelem azért hajlamos a hibára – Vígóban gyorsan vezetést szereztek Boetiusék, viszont után hármat bevertek a hazaiak. A csereként beszálló Buffel találata viszont sokat érhet. Otthonában bárki ellen képes lehet betalálni… A keretben egy kapus, egy támadó-középpályás és egy csatár sérült.
A vígóiak a La Ligában egyelőre nem állnak valami fényesen, 44 egységgel csak a középmezőnyben tanyáznak. A formájuk felfelé ívelő, a negyeddöntő első felvonását ugye behúzták Aspasék, majd a hévégi bajnokin is könnyedén győztek a Granada vendégeként. A sorozatban a G csoportban az Ajax mögött jutott tovább, majd előbb a Sahtart, aztán a Krasznodart is búcsúztatta Berizzo mester alakulata. A vasárnapi bajnokin a tréner kissé tartalékos összetételben vezényelte pályára a halványkékeket, így többen is pihenőt kaptak az alapcsapatból. A keretben vannak hiányzók, egy kapus, egy középpályás és egy támadó sérült.
Mindkét alakulat hajlamos felvállalni a nyílt játékot, és az a határozott érzésünk, hogy találatokból ezúttal sem lesz hiány. Mindkét háló megzörren majd – legalább egyszer! Mi erre fogadunk!

Olvasói sztorik