NB II

Már nem Véber György a Nyíregyháza vezetőedzője – hivatalos

Az utódját is megnevezte a másodosztályú klub.

Közös megegyezéssel ma szerződést bontott a Nyíregyháza Spartacus Véber György vezetőedzővel. A tréner tavaly októberben vette át a csapatot. Utódja Dajka László lesz, aki péntektől irányítja a felkészülést – adta hírül a Nyíregyháza hivatalos oldala.

A jelenlegi szezont Mátyus Jánossal kezdte el a nyírségi együttes, őt követte Véber György a tizenötödik fordulótól. A szókimondó tréner tizenhat bajnoki meccsen ült a kispadon, mérlege négy győzelem, három döntetlen és kilenc vereség, valamint búcsú a Magyar Kupa második köréből.

Dajka László játékosként ötször nyert bajnokságot a Budapest Honvéddal, valamint tagja volt az 1986-ban Mexikóba kijutott válogatottnak is. Edzőként számos helyen tevékenykedett már, többek között a DVSC, a Zalaegerszeg, a Békéscsaba és a Tatabánya csapatait is vezette, legutóbb az FC Dabas trénere volt.

A szon.hu érdeklődésére Szűcs Mihály sportigazgató megerősítette a hírt, ám közölte, hogy az edzőváltásról csak a jövő hét elején adnak részteles tájékoztatást.

– Abból már kinőttem, hogy látványos felkérésekre várjak. Viszont ez egy nehéz él szép feladat, amit megpróbálok megoldani – nyilatkozta röviden Dajka László.

Olvasói sztorik