Rangadó

Rangadó

Már az első félidőben cserére szorult a DVSC játékosa, Takács Tamás a Mezőkövesd Zsóry elleni NB I-es bajnokin szombat este. A Loki támadója Kuti Krisztiánnal együtt startolt a tizenhatoson belülre érkező labdára, miközben pedig egymást zavarták, Takács a földbe rúgott és megsérült.

Ezután percekig ápolták, majd pedig nem tudta folytatni a játékot, helyét Könyves Nobert vette át. A mérkőzést végül 2-1-re nyerte a tíz emberrel játszó borsodi csapat.

Ritkán látható jelenet

2017. 07. 16. 11:18

A Juventusnál bíznak benne, hogy Wojciech Szczesny a jövő heti amerikai túrán már csatlakozhat a csapathoz.

A lengyel kapus a legutóbbi két szezont az olasz élvonalban töltötte kölcsönben, és az AS Romát erősítette, mert az Arsenal menedzsere, Arséne Wenger nem számított rá.

A londoniak 15 millió eurót kérnek érte, a BL-ezüstérmes torinóiak ajánlata viszont csupán nyolcmillióról szól.

A La Gazzetta dello Sport szerint a Juventusnál biztosak benne, hogy kilencmillióért megkaphatják Szczesnyt, aki így már a jövő héten csatlakozhatna hozzájuk.

2017. 07. 16. 10:26

Négy évvel ezelőtt Kaposvárról igazolt Mezőkövesdre Hegedűs Dávid, aki rögtön alapemberré vált a borsodiaknál és az első NB I-es szezon után két idényen keresztül az NB II-ben is maradt a csapatnál. Az előző évadban azonban már kevés lehetőséget kapott a vezetőedzőitől, összesen nyolc bajnokin és három kupameccsen lépett pályára. Ezután hiába csinálta végig a nyári felkészülést, a szombaton rajtoló szezonban nem szerepelt a keretben, a heol.hu-nak adott interjújában pedig az is kiderül, hogy miért.

– Szabadon igazolhatóvá váltam miután sikerült megállapodni a klubvezetéssel, így már „csak” arra kell összpontosítanom, hogy a folytatást illetően rendeződjenek a dolgaim – fejtette ki Hegedűs Dávid a heol-hu-nak.

– A szerződésemből még hátra volt egy év, de korrekt módon tisztáztuk az elválás feltételeit, így semmi nincs, ami gondot okozna a jövőt illetően. Egy valami persze még kérdést jelent, ez pedig a leendő klubom kiléte, ám azon vagyok, hogy rövid időn belül sikerüljön pontot tenni az ügy végére – fogalmazott a 32 éves focista.

2017. 07. 16. 09:10

Hat arab ország az öböl-menti válság miatt azzal fenyegetőzik, hogy bojkottálja a 2022-es világbajnokságot, ha a nemzetközi szövetség (FIFA) nem veszi el a rendezési jogot Katartól.

Gianni Infantino, a FIFA elnöke a svájci The Local portálnak elmondta, hogy Szaúd-Arábia, Jemen, Mauritius, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom közösen levelet írtak a szövetségnek, amiben a FIFA Kódex 85. cikkére hivatkozva kérték, hogy ne Katar adjon otthont a tornának.

„Az országok figyelmeztették a FIFA-t, hogy a szurkolók és a játékosok biztonságát veszély fenyegeti egy olyan országban, amely a terrorizmus alapja és fellegvára” ‒ közölte Infantino, aki hozzátette, az országok kilátásba helyezték, hogy bojkottálják a vébét, ha a kérésüket nem teljesítik.

Június elején nyolc ország, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Líbia, Jemen, Mauritius és a Maldív-szigetek jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral. Arra hivatkoztak, hogy Doha terroristákat támogat és beavatkozik a belügyeikbe. Közülük több állam további intézkedésként megszakította a tengeri és a légi közlekedést is Katarral, egyúttal kiutasították az öböl nyugati felén fekvő állam diplomatáit és állampolgárait is.

A FIFA 2010 decemberében ítélte az öt év múlva esedékes világbajnokság rendezési jogát Katarnak.

2017. 07. 16. 08:41
Olvasói sztorik