NB II

Ha nem vigyáznak, bajnokok lesznek

Minden adott a feljutáshoz, egyedül a várható alacsony nézőszám miatt aggályos a PFLA élvonalbeli szereplése.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szinte hihetetlen, de továbbra is veretlen a Puskás Akadémia FC az NB II Nyugati-csoportjában. A felcsútiak a 21. fordulóban ismét rangadót nyertek, hiszen 1-0-ra győztek a Gyirmót otthonában. A szinte kizárólag egykori élvonalbeli játékosokból álló győrieket tartották a legesélyesebbnek a feljutásra a szezon előtt, de a hátrányuk immár húsz pont az éllovassal szemben. Érdekesség, hogy a csapat a téli felkészülés során sem kapott ki első osztályú riválisaitól.

Ami a PFLA együttesét illeti, nem titok, hogy a Videoton FC másodikszámú csapatáról van szó. Bár papíron már nincs kapcsolatuk egymással, hogy adott esetben az egycsoportos NB II-ben is szerepelhessenek a felcsútiak, de a téli szünet is igazolta, hogy továbbra is van átjárás az első osztályú székesfehérváriak, a másodvonalbeli felcsútiak, illetve az NB III-as Videoton FC II keretei között. Igen ám, de a Puskás FC esetében egy ideje már senki nem a másodosztályról, sokkal inkább az élvonalról beszél!

Sokan, sokféle megközelítésből próbálták már kideríteni, pedzegetni, vajon vállalná-e a klub az NB I-es szereplést, erre azonban az akadémia részéről még senki nem mondott határozott igent vagy nemet. Az anyagi háttér adott, a játékoskeret adott, a jelenleg is épülő modern stadion adott, ráadásul a közismerten focikedvelő és Videoton-szurkoló Orbán Viktor miniszterelnök hiúságát is legyezné, ha az általa alapított akadémia csapata a legjobbak között játszhatna. Kérdés, mit szólnak ehhez a Videoton tulajdonosai és vezetői, illetve kérdés, hogy van-e beleszólásuk?!

Csodastadiont építenek

A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia centerpályája helyén tavaly tavasszal kezdődött a FIFA-színvonalú, 3500 fős, négy oldalról fedett stadion építése, az átadás 2014-re várható. A nemzetközi szövetség legmagasabb igényeinek is megfelelő létesítmény nemzetközi mérkőzések rendezésére is tökéletesen alkalmas lesz. Ahogy az akadémia épületeit, úgy az új Aranycsapat Stadion vázlatát is Makovecz Imre készítette még el, s a tanítványai fejezték be a munkát, amely magán viseli az elhunyt építész stílusjegyeit.

„Nem az a kérdés, kell-e stadion Felcsútra, hanem hogy ki a f…sz fog oda járni?” – tette fel a költői kérdést tavaly novemberben Fehér György, a mifocink.blog.hu szerzője. Tény, hogy az NB I nézőszámai drasztikusan zuhantak a mostani idényben. A hontalan Eger, valamint a Siófok, sőt olykor a Pápa, a Paks és az MTK hazai látogatottsága sem éri el az ezer főt egy meccsen. Feljutása esetén valószínűleg a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia is ezt a sort bővítené, hiszen mostanság a jóindulatú becslések szerint is maximum öt-hatszáz ember kíváncsi a mérkőzéseire a Fejér megyei településen.

Magyar, külföldi, idős, fiatal

Ami a játékoskeretet illeti, nem lehet oka panaszra Benczés Miklós vezetőedzőnek, aki előző csapatával, a Diósgyőrrel a közelmúltban egyszer már megnyerte NB II-es csoportját és feljutott az élvonalba. Most jó úton halad az ismétlés felé. Bár a kettőből kétszer legyőzött Gyirmót pusztán a nevek alapján jobb erőkből áll, de úgy látszik, ez mit sem ér… Már kérdés, hogy elvileg akadémiai csapatról van szó, de egyre inkább jellemzőek a klubra az oldalági igazolások. A görög Vaszilejosz Aposztolopulosz, a japán Yuki Nakamura, a brazil Fabio Nascimento de Oliveira, a spanyol Luque Santiago Miguel Angel, valamint a portugál Moreira De Souza Altair is a PFLA-t erősíti, de ősszel a szerb Filip Pajovics is ide tartozott, de őt télen elkérte a Videoton.

A rutinos magyarok között mindenképpen meg kell említeni a 33 éves védőt, Tóth Balázst, aki az Újpest, a Honvéd, a Vasas és a Siófok színeiben összesen 103 élvonalbeli meccset játszott korábban. A 29 éves Videoton-középpályás, Nagy Dániel is a felcsútiak keretéhez került a szombathelyi kölcsönjáték után, s azóta ő is alapembere a sikercsapatnak. A rangidős csapatkapitány, a 33 éves középpályás, Polonkai Attila háromszoros válogatottnak mondhatja magát, annak idején 252 alkalommal szerepelt az NB I-ben, hiszen a BVSC, a Vasas, a REAC, az Újpest és a Videoton labdarúgója is volt. Szakály Dénes a Kaposvár, a Videoton és a Zalaegerszeg együttesét erősítette korábban, a Gyirmót ellen győztes gólt szerző 30 éves csatár, Zsolnai Róbert pedig a Kaposvár, a Debrecen, a Honvéd, és a Szolnok színeiben tudhat maga mögött 143 első osztályú meccset.

Vannak természetesen fiatal, részben saját nevelésű tehetségek is. Az utánpótlás-válogatottban is remek teljesítményt nyújtó Kleinheisler László nevét érdemes megjegyezni, de Baracskai Roland, Margitics Andor, Papucsek Barna, Vaszicsku Gergő, Czirjék Zoltán, Farkas Norbert, Nagy Zsolt, Somodi Bence és Gajdos Zsolt is rendszeresen pályára lép. A kerethez tartozik még a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is, aki ebben a szezonban makacs sérüléssel bajlódik, és csak egy meccsen tudott pályára lépni.

Olvasói sztorik