NB II

Egy hullámhosszon vannak

Polonkai Attila szerint a játékosok és az edzői stáb hozzáállása is figyelemreméltó.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Veretlenül zárta az őszi szezont az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Puskás Akadémia FC. A felcsúti együttes 12 győzelmet és három döntetlent számlált, ezzel hat ponttal vezeti a tabellát a második helyezett Ajka előtt. A PFLA csapatkapitánya Polonkai Attila, aki korábban a REAC, az Újpest és a Vasas csapatában is megfordult. A középpályás a Rangadó.hu érdeklődésére értékelte a remekül sikerült őszi szezont.

– Szerencsére jól szerepelt a csapat – kezdte a 33 éves Polonkai Attila. – Úgy érzem, hogy nagyszerű a szakvezetés, tehát nagyon jó edzői stábunk van, illetve a gárdában remekül ötvöződik a sok-sok fiatal, tehetséges játékos, és a két-három rutinos labdarúgó. Ami örömteli számomra, hogy kiegyensúlyozott játékot mutattunk, nem voltak hullámvölgyek, mindig hoztunk egy jó átlagot. A csapat védekezését emelném még ki, kilenc gólt kaptunk, de úgy gondolom, hogy talán egy kidolgozott helyzete sem volt egyik ellenfelünknek sem.

– Mi a titkuk, miben rejlik a Puskás Akadémia ereje?
– Úgy érzem, hogy a játékosok és az edzők is egy hullámhosszon vannak. Rengeteg fiatal focista van a gárdánál, akik ráadásul nagyon tehetségesek is. Nem mellékesen pedig a hozzáállásuk is figyelemreméltó. A néhány rutinos, idősebb játékos is azt nyújtja, amit elvár a vezetés.

– Hogyan került nyáron az együtteshez?
– A nyár folyamán felajánlották a lehetőséget, hogy itt Felcsúton csapatkapitányként számítanának rám. Közölték, hogy új edző lesz, és szeretnék, ha segíteném a munkáját. Örömmel vállaltam a feladatot, és így utólag mondhatom, nagyon örülök, hogy így tettem, elégedett vagyok a mögöttünk álló félévvel. Remek edzői stáb keze alatt dolgozhatok, és mindezt nagyon jó felfogású, nagyszerű társakkal tehetem.

– Biztosan jó érzéssel tölti el, hogy ön lehet csapatkapitányként a fiatalok vezére, példaképe…
– Nagyon jól érzem magam. Korábban talán egyszer-kétszer voltam csapatkapitány, de igazából soha nem voltak ilyen ambícióim. Ennél a gárdánál azonban öröm kapitánynak lenni, és megtiszteltetés is számomra, hiszen nagyon jó társaság jött össze.

– Mit szól a Videoton Európa Liga-szerepléséhez?
– Csak pozitívan tudok róla beszélni. Amit eddig elértek a nemzetközi porondon, szerintem az is kimagasló, kiemelkedő eredmény, a magyar labdarúgásnak egy óriási reklám, a Videotonnak pedig természetesen egy hatalmas lehetőség. A csütörtöki mérkőzésen sok fog múlni, az eddig mutatott játék alapján szerintem minden esélye megvan a csapatnak arra, hogy továbbjusson a csoportkörből.

– Mit vár a tavaszi szezontól?
– A tavasztól ugyanazt várom, mint az őszi szezontól. Ugyanúgy készülünk, bízom benne, hogy mindenki ugyanígy fog hozzáállni. Remélem, hogy ugyanez a gárda marad. Mint ahogy ősszel is tettük, mindig a következő mérkőzésre fogunk koncentrálni, minden találkozót szeretnénk megnyerni. A többit pedig majd meglátjuk.

Olvasói sztorik