NB II

Ki marad, és ki távozik Felcsútról?

Elek Ákos, Szakály Dénes, Polonkai Attila és Jeff Silva is az NB II-es csapattal készül.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Puskás Akadémia FC hétfői edzésén a Videoton FC több futballistája részt vett. Elek Ákos, Szakály Dénes, Polonkai Attila és Jeff Silva is bekapcsolódott a munkába, de szintén megjelent Zsolnai Róbert (Szolnok) és Tóth II Balázs (Vasas) is.

Az NB II-es csapat Puskás Akadémia (edző: Benczés Miklós), az NB III-as együttes pedig Videoton (edző: Komjáti András) néven indul a bajnokságban. Utóbbiban főleg az U19-es kiemelt bajnokságot megnyert csapat játékosai juthatnak főszerephez. Egyébként mindkét csapat Felcsúton rendezi majd a bajnoki mérkőzéseit – írja a Fejér megyei Hírlap.

Benczés biztosan számít Polonkai Attilára, ám az egyelőre nem tudni, mit hoz a jövő Elek Ákos, Szakály Dénes és Jeff Silva számára. Elek Diósgyőrben, Szakály Debrecenben szeretné folytatni a játékot, s remélik, hogy az ügyükben rövid időn belül döntenek a vezetők.

Olvasói sztorik