NB II

„Őrült bajnokságban játszunk”

Az NB II-ben veretlen csapat edzője, Németh Zoltán úgy véli, nagy lehetőséget szalasztottak el a kupában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az FC Ajka csapatának tizenegy forduló után 23 pontja van. Ezzel a bakonyiak hárompontos előnnyel vezetnék a másodosztály Keleti-csoportjának tabelláját. Igen ám, de ez a tény a közismert földrajzi okokból indifferens. Maradjunk az ország nyugati felénél, ahol a hat győzelmet és öt döntetlent számláló, tehát a szezon első harmada után is veretlen bakonyiak a harmadik helyen tanyáznak, ráadásul az egész NB II-t tekintve a legkevesebb (6) gólt kapták. Az eddigi remek szereplés, illetve a szintén másodvonalbeli Vasas egyre jobb eredményei miatt fokozott érdeklődéssel várta a közönség a két együttes szerda délutáni Magyar Kupa-mérkőzését, amelyet azonban a házigazda angyalföldiek simán megnyertek (3-0).

A lefújás után az Ajka vezetőedzője, Németh Zoltán a Rangadó.hu érdeklődésére kijelentette, nagy lehetőséget szalasztottak el a kupában, de vasárnap, a Haladás II otthonában sorra kerülő bajnoki meccsen mindenképpen helyt kell állniuk, hiszen az átszervezés miatt őrült bajnokságban szerepelnek, amelyen mindem mérkőzés élet-halál kérdés.

– Miért nem a lehető legjobb, legerősebb összeállításban játszott a csapat?
– Ezt nem a kényszer szülte, így állapodtunk meg, ez a koncepciónk, hogy a Magyar Kupában azok fognak játszani, akik a bajnokságban kevesebb lehetőséget kapnak – nyilatkozta Németh Zoltán. – Mindig az a csapat a legjobb, amelyik pályára lép. A mai mérkőzésen a Vasas megérdemelten jutott tovább, úgy láttam, a hazaiak egy kicsit élesebbek voltak, mint mi. Mi is tovább szerettünk volna jutni, hiszen nagyon nagy lehetőség most a Magyar Kupa, hiszen számos NB I-es csapat kiesett. Nagy lehetőséget szalasztottunk el.

– Evezzünk pozitívabb vizekre: a bajnokságban továbbra is veretlen az Ajka, minek köszönhető ez a bravúros szereplés?
– Nagyon pozitívnak értékelem az eddigi bajnoki szereplésünket. Nagy dolog, hogy tizenegy forduló alatt nem találtunk legyőzőre, ez a csapat erejét bizonyítja. Próbálunk szervezetten játszani, és ebből támadásokat vezetni, ez sikerült is. Ezen az úton szeretnénk tovább haladni, hiszen egy őrült bajnokságban játszunk. Az ötben kell lenni, és erre az öt helyre már kilenc csapat bejelentkezett, úgyhogy itt élet-halál harc lesz a végsőkig.

– A Haladás II otthonába látogatnak hétvégén. Elvileg mindenki harcra kész?
– Eltiltottunk most nincs, hiszen Gunther Zsolt büntetése letelt. Sérültünk sincs jelen pillanatban, bár Subicz Gábornak volt egy kisebb betegsége, azért nem játszott a Vasas ellen. Megyünk a Haladáshoz, ami nagyon nagy meccs lesz, hiszen a szombathelyi csapat is a bajnokság üde színfoltja. Helyt kell állnunk, mert minden mérkőzés számít, minden mérkőzés rangadó.

– Idén nyáron, amikor edzőt keresett a klub, arról volt szó, hogy olyan szellemiségű, olyan jellegű szakembert keresnek, aki továbbviszi az Artner Tamás- és Jákli Péter-féle vonalat. Ön mennyiben tér el, illetve mennyiben maradt hű az ajkai hagyományokhoz?
– A csapat gerince megmaradt, ismertem őket régebbről is, hiszen Szombathelyen több emberrel is együtt dolgoztam. A játékrendszeren egy kicsit módosítottam, a biztos labdatartásra törekszünk, és abból támadásokat felépíteni. Az edzésmódszereken is változtattam, újat tudtam hozni, remélem, ez is hozzájárul az eddigi pozitív szerepléshez.

– Mindenki kíváncsi volt, hogy a korábbi stabil NB I-es játékosok, Kanta Szabolcs és Thomas Sowunmi hogyan fog beilleszkedni a remek ajkai csapategységbe, de a játékukat látva minden arra utal, hogy remekül sikerült.
– Így van, nagyon jó a csapategység, együtt van a társaság. Természetesen ezt a jó szereplés is generálta, hiszen a győzelmek erősítik a csapaegységet, a vereségek viszont gyengítik. Nagyon oda kell figyelni. Mindkét említett játékos profi, úgy érzem, sikerült a beilleszkedésük. NB I-es labdarúgók, élvonalbeli szintet képviselnek, de ezt minden meccsen bizonyítaniuk kell, minden meccsen meg kell szakadniuk. Ők is tudják, hogy ingyen a mai világban semmit nem adnak, tehát az nem elég, hogy csak a nevemet kiviszem, mert én vagyok ez és ez, kőkemény teljesítmény is kell.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik