NB II

Sowunmi: „Jól döntöttem”

Thomas Sowunmi örül, hogy jól szerepel csapata, de a helyzetkihasználásukon javítaniuk kell.

Kapcsolódó cikkek

Mint ismert, a 34 éves, nigériai születésű Thomas Sowunmi a nyáron egy évre az NB II Nyugati-csoportjában szereplő FC Ajkához igazolt. A volt válogatott csatárral megerősített bakonyiak nagyszerűen szerepelnek, veretlenül állnak a tabella harmadik helyén. Sowunmi a Rangado.hu érdeklődésére arról is mesélt, miért éppen az Ajka csapatát választotta.

– Siófokon csak csereként számítottak volna rám, így igazából értelmetlen lett volna ott maradnom – kezdte Sowunmi, aki öt tétmeccsen három gólt lőtt jelenlegi együttesében. – Megkerestek a Vasastól is, de Kanta Szabolcs meggyőzött, hogy az Ajka valószínűleg jobb választás lenne, és úgy érzem, jól is döntöttem, hogy ide igazoltam. Nem új számomra a másodosztály közege, szerepeltem már az NB II-ben a Siófokkal és a Dunaújvárossal is, tehát nem újdonság számomra ez a dolog. Nincsenek rossz tapasztalataim, jól érzem magam az Ajka csapatánál. Itt játszhatok, szerencsére jól is megy a játék, és ami még fontosabb, az együttesünk is jól szerepel a bajnokságban.

Minek köszönhető az Ajka eddigi kiváló szereplése?
– Semmi meglepő nincs abban, hogy jól teljesít a csapat, az Ajka eddig is jó eredményeket tudott felmutatni. Hozzáteszem, hogy lehetne több pontunk is, mint amennyivel jelenleg rendelkezünk, mivel rengeteg helyzetet elpuskázunk, ezen még javítanunk kell a jövőben. Véleményem szerint nagyrészt a védelmünknek köszönhető, hogy az élmezőnyben tartózkodhatunk.

– A következő fordulóban a listavezető Puskás Akadémia csapatát fogadják, mit vár a találkozótól?
– Egy jó iramú mérkőzést várok. Biztos vagyok benne, hogy mindkét együttes győzni szeretne, ez nem titok. Ők az első hely megtartásáért fognak küzdeni, mi pedig azért, hogy még feljebb kerüljünk a tabellán. A dobogós helyezések valamelyikére pályázunk, ennek érdekében meg fogunk tenni mindent. Minden meccsen győzni akarunk, ezúttal sem lehet más célunk, mint a három pont megszerzése.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik