NB II

Még akadozik egy kicsit

Nagyjából véglegesnek tekinthető az NB II-es bakonyiak játékoskerete.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Siófok–Ajka felkészülési mérkőzést rendeztek szerda délután. A párosítás pikáns, hiszen öt és fél év után éppen a vendégekhez igazolt Kanta Szabolcs, aki sokáig csapatkapitány is volt Siófokon, és továbbra is a Balaton-parti városban él. A hazaiak másodedzője ifj. Mihalecz István, öccse, Péter pedig a bakonyiak játékosa. Ezúttal azonban nem a rutinos támadó, hanem a rögzített helyzeteknél mindig életveszélyes védő, Subicz Gábor volt a főszereplő, legalábbis az első félidőben. Bravúros megoldással juttatta vezetéshez az ajkaiakat, akiknek egyébként is több formás támadásuk, tervszerűséget, tudatosságot feltételező akciójuk, kezdeményezésük volt, s ez a helyzetek számában is jól megmutatkozott.

A szünetben sort cserélt Horváth Károly, a siófokiak mestere, s ez szemmel láthatóan jót tett együttesének. Az MTK-tól érkezett próbajátékos, Molnár Marcell bombagólja az egyenlítést, az Újpesttől kölcsönvett Egerszegi Tamás közeli találata pedig a győzelmet jelentette a hazaiaknak (2-1). Tegyük hozzá, a döntetlen talán igazságosabb lett volna… Az Ajka a megyei rivális Veszprém elleni 0-1 után tehát második edzőmeccsét is elvesztette, pedig az első félidőben tudatosan, pontosan játszott. Mindez persze nem csoda, hiszen az előző szezon kezdőcsapatához képest nem történtek jelentős változások idén nyáron. Az új vezetőedző, Németh Zoltán a mérkőzés után a Rangadó.hu érdeklődésére elárulta, egy státuszt, és a Haladás-kölcsönjátékosok kérdését kivéve nagyjából teljesnek tekinthető együttese kerete.

– A felkészülés eltérő szakaszában van a két csapat, hogy áll a munka az Ajkánál?
– Ez volt a második edzőmérkőzésünk, az első félidőben elég jól játszottunk. Most vagyunk a munka közepében, ezek után jön majd a frissítő jellegű időszak – mondta Németh Zoltán, az Ajka edzője. – Úgy érzem, az első meccsünkön sem volt probléma az akarattal, a hozzáállással, de a játékunk még akadozik egy kicsit. Bízom benne, hogy a bajnoki rajt közeledtével egyre jobbak leszünk. Ami a felkészülési meccseket illeti, maradunk a szerda-szombat ritmusnál, nem készülünk külön a mérkőzésekre. Emellett mindig edzünk, valamikor napi kettőt, aztán majd az első bajnoki meccset megelőzően visszaveszünk a terhelésből.

– Kanta Szabolcs megszerzése nagy fegyvertény, jelentős erősítés?
– Természetesen, azért is akartuk, hogy hazajöjjön, hiszen ő ajkai. Mindenféleképpen a segítségünkre lesz, és komoly feladata van a csapatban. Jelentősen már nem fog változni a keretünk, egy helyünk még van, annak a betöltésével egyelőre várunk, hiszen még van időnk az átigazolási periódus végéig. Sajnos az már biztos, hogy a tervezett szombathelyi kölcsönjátékosok nem kerülnek hozzánk, ha a Haladás kettő elindulhat az NB II-ben.

Felkészülési mérkőzés

FGSZ Siófok – FC Ajka 2-1 (0-1)
Siófok, 100 néző. Játékvezető: Varga Z.
Siófok: Heinrich – Kiss Zs., Nyári, Fehér Zs., Pécseli – Pál Sz., Gál A., Kecskés, Melczer – Bajner, Eszlátyi. Cserék: Kis T. (kapus), Mogyorósi, Lengyel D., Gadó, Egerszegi, Windecker, Horváth B., Kiss M., Nagy T., Molnár M. Edző: Horváth Károly
Ajka: Jánosa – Sallér, Pákai, Subicz, Domján – Nagy B., Horváth A. – Czanik, Kanta Sz., Szabó P. – Major. Cserék: Balogh M. (kapus), Kovács Sz., Kovács Zs., Szalai, Pavliczki, Mihalecz P., Bartók. Edző: Németh Zoltán
Gólszerzők: Molnár M., Egerszegi, illetve Subicz

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik