NB II

Túl jól ismerik egymást

Rangadó
Rangadó

2012. 08. 24. 13:48

Németh Zoltán számára furcsa volt ellenfélként találkozni régi kollégájával.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Döntetlennel mutatkozott be a Duna FC Tatabánya elleni mérkőzésen az NB II Nyugati-csoportjában szereplő FC Ajka új vezetőedzője, Németh Zoltán. A korábban hosszú évekig másodedzőként dolgozó szakember együttese rögtön volt kollégája, Csertői Aurél csapatával mérethette össze tudását.

A bemutatkozás nem sikerült rosszul, hazai pályán döntetlent ért el az ajkai csapat a nyáron alaposan megerősített vendégekkel szemben. Németh Zoltán a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, nagyon nehéz dolguk lesz a biztos bennmaradás kiharcolásáért, de nincs olyan csapat az NB II-ben, akit erősebbnek tartana a sajátjánál, így jó esélyekkel vágnak neki az idei szezonnak.

– Megmondom őszintén, elsőre furcsa volt ellenfélként találkozni Csertői Auréllal – emlékezett vissza a korábban hosszú éveken keresztül Csertői mellett dolgozó szakember, Németh Zoltán. – A meccs előtt összeültünk egy baráti beszélgetés erejéig, de a mérkőzés szóba sem jött, inkább magánjellegű dolgok kerültek előtérbe. A meccs után is találkoztunk, gratuláltunk egymásnak, és nosztalgiáztunk kicsit az elmúlt évek emlékeiből.

– Mennyire kellemetlen ellenfél a Csertői-csapat?
– Auréllal ismerjük egymás taktikai elképzeléseit. Észrevehető volt mindkét csapaton, hogy igyekeztünk meglepni a másikat, nagy taktikai harc zajlott a pályán és a pálya mellett is. Az eredményen azonban látszik, hogy ez nem sikerült, túl jól ismerjük egymást ahhoz, hogy meglepetést okozzunk egymásnak. A helyzetek alapján talán kicsit mi álltunk közelebb a győzelemhez, de összességében elmondható, hogy egy jól felkészített, erős csapat ellen értünk el igazságos döntetlent.

– Jó kezdésnek tartja a hazai pontosztozkodást?
– Értékes lehet ez a döntetlen, ha a következő bajnokinkat – szintén hazai pályán – behúzzuk a Szigetszentmiklós ellen. Nem lesz könnyű dolgunk régi játékostársam, Horváth Ferenc együttese ellen sem, hiszen, hasonlóan a Tatabányához, az SzTK is egy jó erőkből áll. A hazai pálya előnye viszont mellettünk szól, így nem lennék elégedett egy döntetlennel.

– Hosszabb távon milyen eredményre számít a csapatától? Illetve mely együtteseket tartja erősebbnek sajátjánál?
– Előírás Ajkán, hogy az első ötben végezzen a csapat. Az átszervezések miatt csak így harcolhatjuk ki a biztos bennmaradást. A bajnokságban több gárda is megerősödött, ők is ugyanezért a célért küzdenek, erre az öt helyre most körülbelül tíz csapat pályázik reális eséllyel. Végig koncentrálnunk kell, kiélezett, a tartalékcsapatok miatt – akiknél nem tudhatjuk, mikor játszanak vissza az NB I-es játékosok – eléggé kiszámíthatatlan bajnokságra számíthatunk. Egyetlen ellenfelünket sem tartom erősebbnek, minden meccsre úgy megyünk ki, hogy nekünk kell megnyerni az adott találkozót.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.