eto

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Három mesterhármas egy meccsen? Ez bizony meglehetősen ritka, pláne tétmérkőzésen. Pedig a keddi Babót SE – Győri ETO FC Magyar Kupa-találkozón ez is összejött. Igazi futballünnep volt a kistelepülésen, ahol a helyi csapat hetedszer játszott otthon a kupasorozatban. Tizenegyesekkel búcsúztatták a Fertőendréd, a Fertőd, majd a Bősárkány csapatát, majd gólt sem kaptak a Felpéc, a Bajcs és a Rápapaty együttesétől. Hetedszerre pedig egy igazi nagy hal, az NB I listavezetője került az útjukba, a megye első számú együttese, amely garantálta a nézőcsúcsot. A délutáni kezdés és a kellemes idő is segített ebben, így több, mint ezren látták, hogy az ETO nem becsüli le idei első kupaellenfelét, illetve hogy a babótiak mindent megtesznek, hogy megnehezítsék vendégük dolgát. Persze, magabiztos győzelmet arattak a győriek a 32 közé jutásért vívott mérkőzésen. Mindkét félidőben hat-hat gólt szereztek a vendégek, akiknél két fiatal, Németh László és Kozma Máté is pályára lépett. A találkozón három csatár is triplázott, előbb Andrics, majd Dudás, végül Alekszidze szerzett mesterhármast, de Dina, Völgyi és Nicorec is betalált.
2012. 09. 26. 10:21
Hétfőn este a 15. fordulóból előrehozott mérkőzésen fogadta a Csömör gárdáját a Rába ETO a teremlabdarúgó NB I-ben.
2012. 09. 25. 10:29
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Győri ETO FC vezeti az OTP Bank Liga tabelláját, miután a nyolcadik fordulóban 1-0-ra nyert a Videoton otthonában. A mérkőzést a kisalföldiek kezdték jobban, és Kronaveter révén már a negyedik percben megszerezhették volna a vezetést, de a helyzet kimaradt. A félidő közepén a házigazda átvette a játék irányítását, majd a szünet után még nagyobb nyomást gyakorolt ellenfele kapujára, de aztán egy remek kontra végén Koltai Tamás góljával vezetéshez jutott az ETO. A győriek ezután növelhették volna az előnyüket, Alekszidze hagyott ki egy hatalmas ziccert, Takács Ákos pedig óriásit mentett a védelem egyetlen megingásakor. A sérülések miatt több játékosát is nélkülöző ETO összességében megérdemelten nyert. A vendégcsapat tíz év után győzött Székesfehérváron, és átvette a vezetést a tabellán.
2012. 09. 24. 08:26
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Győr 1-0-s győzelmet aratott a Videoton otthonában az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának vasárnapi rangadóján. Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője csapata csütörtöki Európa Liga debütálása után a rotáció mellett döntött, több játékosát is pihentette. A találkozó elején nem találta a ritmust a hazai együttes, amely sok hibával játszott, de a felforgatott védelemmel futballozó ETO sem jelentett komoly veszélyt a kapura. A 20. perctől aztán megnyugodtak a fehérváriak, egyre nagyobb iramot diktáltak, ráadásul körbelőtték a győri kaput, azonban Stevanovics kapust nem dolgoztatták meg túlságosan. A második félidő nagy részében jóformán egyetlen ETO-játékos sem lépte át a felezővonalat, teljes csapatával védekezett a Győr, és sokáig ez eredményes is volt, mert a Videoton hiába mozgatta a vendégvédelmet, csak nagy ritkán tudta áttörni. A játékrész derekán aztán Koltai révén a semmiből szerzett vezetést a Győr, amire a hazaiak támadó cserékkel reagáltak. A kapura azonban így sem lett veszélyesebb a fehérváriak játéka, és egy büntető gyanús esetnél Fábián játékvezető sem segítette a Videotont. A Győri ETO FC erősen defenzív játékával mindhárom pontot elvitte Székesfehérvárról. A találkozó végén Torghelle kiállítása paprikázta a hangulatot, amit aztán a lefújást követően a két csapat kakaskodása még inkább fokozott. A legutóbb bronzérmes kisalföldiek sorozatban hatodik bajnoki mérkőzésüket nyerték meg, mostani sikerükkel egyben a tabella élére ugrottak.
2012. 09. 23. 20:15
Olvasói sztorik