Nemzetközi foci

Péntek délelőtt a szlovák Dunaszerdahely csapatával csapott össze edzőmeccsen a bajnoki címvédő Videoton FC. A székesfehérváriak kispadján ezen a meccsen debütált a hét elején kinevezett vezetőedző, Horváth Ferenc. A találkozó első félidejében a DAC szerzett vezetést, a hajrára azonban megrázta magát a teljes sort cserélő Videoton: Soumah egalizált a 72. percben, és bár nem sokkal később az ellenfél ismét betalált, erre a gólra Heffler Tibornak volt válasza – a vége 2-2 lett, számolt be a Vidi.hu.
2015. 10. 09. 12:58
Csütörtök este vált hivatalossá, amit Brendan Rodgers távozása óta előrevetített a nemzetközi sportsajtó. Jürgen Kloppot hivatalosan is bejelentette a Liverpool FC. A német szakember a Vörösök történetének 20. menedzsere. It's official – Jürgen Klopp is the new manager of Liverpool Football Club #KloppLFC pic.twitter.com/QfAxM9sT97— Liverpool FC (@LFC) 2015. október 8.
2015. 10. 08. 22:10
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője a Bild című német lapnak adott interjúban elmondta, hogy a jövőben szívesen irányítaná ismét a magyar labdarúgó-válogatottat. A Bundesliga eddigi nyolc fordulója során a berliniek négyszer nyertek, két döntetlent játszottak és két vereséget szenvedtek, ezzel a tabella negyedik helyén állnak. Az elmúlt 15 évben egyszer sem kezdte jól az idényt a csapat, a Bild ebből az alkalomból közölt kétrészes beszélgetést a februárban kinevezett, majd májusban véglegesített vezetőedzővel. A jelenlegi helyezése alapján Bajnokok Ligája-selejtezőt játszhatna a Hertha, és a tréner elmondta, hogy három éven belül a tervek között szerepel a csoportkörbe kerülés a két európai kupasorozat valamelyikében. - A futballt nem lehet megváltoztatni, de vannak szabályok. Ha azt akarom, hogy egy adott játékrendszert alkalmazzunk, az ahhoz megfelelő típusú játékosokra van szükségünk, és én meg is kaptam őket. Jelenleg nem valami gyors a csapatunk, de a játékosok sokat futnak, és képesek gyorsan cselekedni. Sokáig tartott, amíg a felkészülés során megalapoztuk mindezt, de most már látható az eredménye - fejtegette Dárdai, aki hozzátette: olyan játékosokra van szüksége, akik soha nem elégedettek. Ha valakin mégis ezt látja, azonnal cselekedni fog. - Nagyon kellemetlen ember is tudok lenni, ha szükség van rá. Vannak, akik azt hiszik, hogy jól ismernek, mert eddig nem volt szükségem ilyesfajta fegyelmezésre, hiszen a csapat nagyon jól teljesít, és dicséretet érdemel." Dárdai minden téren képesnek tartja további fejlődésre a csapatát, mert meglátása szerint a játékosok még mindig messze vannak képességeik határaitól. Az edző a távlati terveiről is beszélt az interjú végén. - A magyar válogatott szövetségi kapitánya voltam, most pedig a Herthát irányíthatom. Korábban mindkettőről álmodoztam. Edzőként csak hat hétre tervezek, de ha egyszer már nem leszek a Hertha vezetőedzője, szeretném újra átvenni a magyar válogatottat. Az nagyon jó lenne - árulta el Dárdai.
2015. 10. 08. 18:33
A korábbi hírekkel ellentétben Lionel Messi ellen mégsem szüntette meg az eljárását a spanyol ügyészség, így az FC Barcelona argentin futballistájának továbbra is vádlottként kell megjelennie a bíróságon adócsalási ügyében. Kedden még úgy tűnt, hogy ugyan az adócsaláshoz vezető szerződéseket Lionel Messi írta alá, az ügyészség megítélése szerint azonban ezt apja tanácsára tette, és ő maga mit sem tudott a bűncselekményről, éppen ezért indítványozták, hogy szüntessék meg a futballistával szemben az eljárást. Ennek ellenére csütörtökön a spanyol ügyészség bejelentette, olyan dokumentumok jutottak birtokukba, amelyek ez nem teszi lehetővé. A négyszeres aranylabdás, vb-ezüstérmes Messi és apja ellen több mint két éve indították meg hivatalosan a nyomozást adócsalás ügyében. A játékos végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. A vád szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül - Uruguayban, Belizében, Svájcban és Nagy-Britanniában - bejegyzett cégek kezelték. Jorge Horacio Messi azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén.
2015. 10. 08. 18:19
A keddi 2-0-ás siker után csütörtökön 3–1-re győzött Dániában a magyar U16-os válogatott felkészülési mérkőzésen. U16-os válogatott felkészülési mérkőzés: Dánia–Magyarország 1–3 (1–1) A magyar gólszerzők: Bencze, Horváth O., Szerető
2015. 10. 08. 14:36
Remek formában kezdte az új szezont a Real Madrid francia csatára, Karim Benzema, aki eddig nyolc tétmérkőzésen hét gólt szerzett. Ennek ellenére a madridiak vezetőedzője, Rafa Benítez eddig a bajnokságban csupán egyszer, a Malaga ellen nem cserélte le a kiváló támadót. - Az edző dolga eldönteni a cseréket, az én dolgom pedig, hogy segítsem a csapatot, de való igaz, hogy elegem van a lecserélésekből - nyilatkozta Benzema az As-nek. - Dolgozom tovább, hogy ne cseréljenek állandóan le. Mindig a kilences mezszámot mutatja az elektronikus tábla, Benítezt kérdezzék, miért – zárta szavait. Az angol sajtónak nem is kellett több, ismét szóba hozták az Arsenalt, hiszen az Ágyúsok egész nyáron meg akarták szerezni a 27 éves csatárt, aki azonban maradt a királyi gárdánál. Természetesen Rafa Benítez is reagált a támadó szavaira. Szerinte ő is mérges lenne, ha az edzője mindig lecserélné, de erre úgy válaszolna, hogy két gólt rúg.
2015. 10. 08. 10:05
A klubhoz közel álló forrásokra hivatkozva a főbb spanyol lapok egybehangzóan arról számolnak be, hogy az FC Barcelona megpróbál kicsikarni a FIFA-ból egy határozott választ Arda Turan ügyében, egyéb esetben pedig a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé fogja vinni az esetet - írja az eurobarca.hu Rafinha sérülése után már szóba került ez a lehetőség, és a korábbi elnökjelölt Toni Freixa érvei nem csak logikusak voltak, de tényekkel és a hatályos paragrafusok megemlítésével is alátámasztotta azokat. Azóta annyi a fejlemény, hogy a FIFA jelezte a Spanyol Labdarúgó-szövetségnek, hogy a szabályozása, mely alapján Turant valóban be lehetne nevezni a hosszú időre kidőlt Rafinha helyére, ellentétben állhat a FIFA szabályaival, így nem javasolja a török regisztrációjának az engedélyezését. A katalán egyesület erre - bár kissé megkésve - reagál most, és a hírek szerint végleges választ akar kicsikarni a nemzetközi futballt irányító szervezettől. Amennyiben ez a válasz nem érkezik meg, vagy ha ez a válasz elutasító, úgy a klub a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elé viszi az ügyet. Ha a CAS pozitív döntést hozna a katalán egyesület számára, és engedélyezné Turan regisztrációját, úgy a török középpályás legkorábban vélhetően november végén léphetne pályára a Barcelonában.
2015. 10. 07. 12:11
Olvasói sztorik