Nemzetközi foci

A cserékkel döntően fordult a játék

Kereki Zoltán szerint az osztrák játékvezető egy picit besegített a magyar válogatottnak Feröer ellen.

Kapcsolódó cikkek

A magyar válogatott Böde Dániel második félidei duplájával 2-1-re legyőzte a Groupama Arénában a Feröer-szigetek csapatát, így továbbra is versenyben van az Európa-bajnoki részvételért. A találkozót a Rangadó.hu állandó szakértője, Kereki Zoltán értékelte.

– Könnyebb mérkőzésre számítottam, nem gondoltam volna, hogy az utolsó percekben is lerágjuk a körmünket – kezdte Kereki Zoltán. – Az első félidő hagyott némi kívánnivalót maga után. Az egycsatáros felállás egyébként lehet ugyanolyan támadó, mint a többcsatáros, és így is óriási mezőnyfölényben voltunk. Utólag könnyű okoskodni, de be kell látni, hogy ide egy erőcsatár kellett. Böde és Nikolics más szellemű játékosok. Ha Németh Krisztiánt nem csatárként, hanem szélső középpályásként használjuk, akkor én mindenképp a kezdőbe tettem volna. A feröeriek tipikus kontrajátékra rendezkedtek be, a gólt pedig egy védőharmadon belül eladott labdából kaptuk, de ettől függetlenül a vendégek játékosa nagyszerűen megoldotta a helyzetet.

– A második félidőben döntően fordult a játék a két cserével – folytatta értékelését a korábbi válogatott védő. – Néhány játékost még utánpótlás-válogatott korából ismerek, és már akkor is be lehetett mérni, hogy ki milyen képességű. Itt azért előfordul, hogy az egyik egyértelműen jobb, mint a másik. Nem akarok senkit megsérteni, de nem tudom, hogy egy ilyen formában lévő Bödét ki szabadott volna-e hagyni a kezdőből. Kulcsfontosságú momentum volt a meccsen Guzmics kérdéses szerelése, úgy érzem, hogy az tizenegyes volt. Ha Bödét a tizenhatoson belül így szerelik, akkor a magyarok száz százaléka azt mondja, hogy tizenegyes volt. Azt éreztem, hogy itt picit besegített az osztrák játékvezető. Érdekes a futball, hiszen egy percre rá Böde ezzel az óriási góllal eldöntötte a meccset. Egy-egy ilyen lélektani pillanat kihasználásán múlnak a mérkőzések. Gratulálok a magyar válogatottnak, összességében megérdemelten nyertek, hiszen rendkívül lelkesen, odaadóan játszottak.

Olvasói sztorik