Nemzetközi foci

Már megszokhattuk, hogy rendszeresen posztol fantasztikus fotókat a világ legszebb helyeiről a Kínában futballozó olasz sztárcsatár, Graziano Pellé magyar párja, Varga Viktória. A győri származású szőke szépség most éppen Dubajban pihen, és a közel-Keletről jelentkezett legfrissebb szexi képeivel. Mutatjuk VIKTORIA VARGA (@vikyvarga) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 25., 06:08 PDT VIKTORIA VARGA (@vikyvarga) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 24., 07:41 PDT
2017. 04. 27. 09:00
Az angol szövetség másfél évre eltiltotta Joey Bartont, a Premier League-ben szereplő Burnley futballistáját, mivel éveken át fogadásokat kötött mérkőzésekre. Az egyszeres angol válogatott középpályás a vádak szerint 2006. március 26. és 2016. május 13. között 1260 meccsre tett fel pénzt, amit tilt a szövetség szabályzata. Harmincszor fogadott saját csapata mérkőzésére, ebből tizenötször magukra, tizenötször maguk ellen. A harmincból háromszor nyert. Amikor magukra tett, többször pályára is lépett, amikor viszont maguk ellen, sosem játszott, még a cserék között sem volt. Ezt hangsúlyozta is a tárgyaláson védekezésképp. A botrányairól is hírhedt - börtönviselt - futballista elismerte tettét, mint jelezte, vállalja a felelősséget, ugyanakkor a büntetése mértékét túlzónak érzi, ezért fellebbez ellene. Az FA közleménye szerint a 34 éves középpályást a 18 hónapos eltiltás mellett 30 ezer font megfizetésére is kötelezték. A korábban a Manchester Citynél és a Newcastle Unitednél is szerepelt Barton tavaly a Burnley egyik legjobbja volt, így főszerepet vállalt az együttes élvonalba jutásában, majd nyáron a Glasgow Rangershez igazolt. Skóciából novemberben távozott, miután a csapat Celtic elleni súlyos veresége után tettlegességig fajuló vitába keveredett edzőjével és egyik csapattársával. Ráadásul nem ez volt az egyetlen bűne, ugyanis 2016. július 1. és szeptember 15. között 44 meccsre fogadott, márpedig a skót szövetség szabályzata is szigorúan tiltja ezt. Hathetes eltiltást kapott. A Burnleyhez januárban tért vissza, tavasszal 13 PL-meccsen egy gólja van a csapatban. Bartont óriási tehetségnek tartották, de magatartásbeli problémái miatt nem tudta befutni a számára jósolt nagy karriert. 2008-ban 77 napot töltött börtönben, mivel Liverpoolban verekedésbe keveredett. Mostani büntetése után legkorábban jövő október végén térhet vissza a pályára, akkor már 36 éves lesz.
2017. 04. 27. 08:43
A spanyol bajnokság 34. fordulójában a Barcelona 7-1-re verte hazai pályán az Osasunát. A katalánoknál Lionel Messi parádézott, két szép gólt lőtt, André Gomes és Paco Alcácer is duplázott, míg Mascherano hétéves barcelonai karrierje első találatát szerezte 11-esből. A Barcelona három pont előnnyel vezeti a tabellát a később pályára lépő Real Madrid előtt.
2017. 04. 26. 21:18
A Hertha BSC hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a klub szerződést hosszabbított Thomas Krafttal. A kapus 2011-ben került a berliniekhez, a megállapodás értelmében 2019 júniusáig köti szerződés a Herthához. – Thomas igazi profi, aki edzéseken is százszázalékos teljesítményt akar nyújtani nap mint nap. Boldogok vagyunk, hogy velünk képzeli el a folytatás – így Michael Preetz, a klub sportigazgatója. – Már hat évet lehúztam a Herthánál, és nem csak a klubnál, de a városban is otthonra leltem. Örülök, hogy a klub folyamatos fejlődésének részese lehetek – nyilatkozta Kraft. A játékos 2011-ben a Bayern Münchentől igazolt a fővárosiakhoz, az idei szezonban azonban csupán egy El-mérkőzésen kapott lehetőséget. Thomas Kraft bleibt Herthaner #hahohe pic.twitter.com/hlGFWbHEiW— Michael Preetz (@michaelpreetz) 2017. április 26.
2017. 04. 26. 16:44
Szigetországi sajtóhírek szerint a Tottenham Hotspurs szakvezetője, Mauricio Pochettino megdöbbent Xavi néhány nappal ezelőtti nyilatkozatán. A Barcelona korábbi klasszisa így nyilatkozott Dele Alli helyzetéről. – Beszéltem Peppel (Pep Guardiola – Manchester City szakvezetője), és tudom, fontos számára, hogy angol játékosokkal erősítsék meg keretüket. Biztos vagyok abban, hogy nyáron Európa-szerte körbenéznek, és tovább erősítik keretüket. Jelen pillanatban a legjobb angol játékos nem más, mint Dele Alli, aki Európában is az egyik legjobb formát mutatja. Igazán kivételes tehetség. Olyan típusú játékos, akiket Pep különösen kedvel, jól is illeszkedne a City játékába. Pochettino korábban az Espanyol mestere is volt, a városi rivális FC Barcelona között pedig évtizedek óta köztudottan nagyon komoly a rivalizálás; Xavi hosszú éveket húzott le a katalánoknál. Az argentin mester szerint a középpályás ezért is próbál borsot törni az orra alá. – Xavi az ellenségem, és próbál tönkretenni minket és megakadályozni abban, hogy a győzelmekre tudjunk koncentrálni. Talán már a Manchester Citynek dolgozik, és próbálja segíteni Pep Guardiola munkáját. Tudom, hogy Xavi utál engem, hiszen Barca-játékos volt és a mai napig rajong a klubért. Jól ismerem őt…
2017. 04. 26. 13:35
Olvasói sztorik