Nemzetközi foci

Darabokra szedték a BL csodacsapatát – VIDEÓ

Esélye sem volt a Monacónak a PSG ellen.

A döntőbe jutásért csapott össze szerda este a címvédő PSG és a Monaco a Francia Kupa elődöntőjében. A bajnokságban is hatalmas versenyt futó két klub csatája izgalmasnak ígérkezett – ám a várakozásokkal ellentétben végül meglehetősen egyoldalúan alakult.

A meccs kezdetétől óriási fölényben játszó párizsiak az első félidő derekán De Sanctis kapus hatalmas hibájának és Cavani szemfülességének köszönhetően szerezték meg a vezetést Draxler révén, majd öt perccel később ismét az uruguayi csatár villant: zseniális mozdulattal, sarokkal továbbította a labdát a Monaco kapujába.

A második félidő elején aztán két perc leforgása alatt bebiztosította továbbjutását a PSG: először Mbae öngólja, két perc múlva pedig Matuidi találata növelte a két csapat közti különbséget. A mérkőzés utolsó percében még Marquinhos is feliratkozott a góllövők közé, a címvédő így 5-0-s eredménnyel jutott a sorozat döntőjébe – ahol az Angers együttesével küzdhetnek majd meg Verratiék.

De Sanctis hibájából született az első

Cavani sarokkal szerzett gólt

Mbae saját kapuját vette célba

Matuidi szállította a negyediket

Marquinhos tette fel az i-re a pontot

Francia Kupa, elődöntő

PSG – Monaco 5-0 (2-0)

Korábban:

Angers – Guingamp 2-0

Olvasói sztorik