Nemzetközi foci

A Real Madrid nyerte meg, vagy a Barcelona bukta el a bajnoki címet?

A Real Madrid csütörtök este 2-1-re legyőzte hazai pályán a Villarrealt a La Liga 37. fordulójában, ezzel 2017 után újra bajnoki címet ünnepelhetett. Ez volt a klub 34. aranyérme a spanyol élvonalban és a második, melyet Zinédine Zidane irányításával nyert.

Sorozatban tizedik meccsét is megnyerte, bajnok a Real Madrid
Ramos és Benzema megpróbált egy legurítós tizenegyest 1-0-nál, de nekik nem jött össze az, ami anno Messinek és Suáreznek igen.

A koronavírus-járvány miatti szünettől rekord hosszúságúvá váló idényben sokáig a Barcelonával haladt fej fej mellett a Real, de a katalánok gyenge tavaszi szereplése apránként megbosszulta magát. Egy kérdés foglalkoztat most mindenkit: a Barca bénázta el az előnyt, vagy a Real Madrid volt ennyivel erősebb?

Túlzás lenne azt állítani, hogy a szünetet követően hengerelt volna a Real Madrid, ugyanakkor tagadhatatlan: mind a tíz bajnokiját megnyerte a három hónapig tartó leállást követően. Azt még a tavaly márciusban visszatérő Zinédine Zidane is elismerte, hogy nem működik túl jól a csapat támadójátéka, de nem is elsősorban azzal nyert most a Real, amely mindössze három gólt kapott ez alatt a tíz bajnoki alatt, ez pedig kulcsfontosságúnak bizonyult. A francia ugyanis felismerte, mi volt korábban a csapat legnagyobb gyengesége, és bár szinte ugyanaz volt a keret, mint egy éve, mégis sokkal kompaktabb volt a Real.

A bajnokságban 37 forduló alatt mindösszesen 23 gólt kapott a Real, ez meccsenként 0,62-es átlag, ami a legjobb mutató Európa topbajnokságaiban – az Atlético Madrid, a Reims, a Liverpool és a Rennes szerepel még az első ötben.

Áldás vagy átok a zárt kapu?

Bár a zárt kapus mérkőzések mindenhol megosztották az embereket, a spanyolországi vírushelyzet miatt nem volt kérdés, hogy nézők nélkül folytatódhat csak a bajnokság. Furcsán hangzik, de lehet, hogy az üres lelátók enyhítették a nyomást a Real Madridon, emlékezhetünk rá az elmúlt évekből, hogy a Santiago Bernabéu Stadion közönsége nem túl elnéző saját játékosaival szemben. A júliusi, Getafe elleni mérkőzésen például csak a 79. percben tudott gólt szerezni a csapat, addigra a tapasztalatok alapján már rég elfogyott volna a közönség türelme, aminek hangot is szokott adni.

A saját szurkolók helyett az ellenfelek próbáltak meg nyomást helyezni a Real Madridra a bajnoki hajrában, a Mallorca, a Valencia és a Real Sociedad is arra panaszkodott, hogy a játékvezetők és a videobírók is a Real Madridot segítik döntéseikkel, tett rá utalást Gerard Piqué is, és a Villarreal ellen befújt tizenegyest is sokan megkérdőjelezik.

Ez elfogadhatatlan, könnyű dumálni és vitatémákat adni, de ez futball és mi szenzációsan játszunk. Több tiszteletet érdemel a Madrid, a játékosaim mindent megtesznek a sikerért

– mondta Zidane.

Kiakasztották az újságírók Zidane-t a Real győzelme után
Befogták a Barcá a tabella élén, de erről senki sem beszél, ez pedig nagyon bosszantja a francia vezetőedzőt.

Az újraindulás megmutatta azt is, kik a Real Madrid kulcsjátékosai: a tíz siker során Karim Benzema 7 gólt és 2 gólpasszt termelt, miközben Sergio Ramos parádés szabadrúgás gólt lőtt a Mallorca ellen, belső védőként óriási sprintet kivágva fejezett be egy kontrát az Eibar ellen, mellette pedig három tizenegyest is bevágott. A megbízhatóan érkező gólok és a fegyelmezett, egységes védekezés pedig elegendőnek bizonyult az ősi rivális Barca előzéséhez.

Évek óta érlelődő problémák

Miközben a Real Madrid sorra nyerte a meccseit, a Barcelona is kilenc meccsen át veretlen maradt a La Ligában, ezalatt viszont háromszor is döntetlent játszott aktuális ellenfelével. Az Atlético Madrid elleni 2-2 ugyan nem rossz eredmény, de a Celta Vigo és a Sevilla ellen is fontos pontokat szórt el a Barca, Luis Suárez szerint előbbi döntötte el a bajnoki címet.

Beszédes kép, szomorú arccal bandukolnak a Barca játékosai. Fotó: Xavier Bonilla/NurPhoto via Getty Images

A botladozás az évek óta a klubnál zajló zűrzavar következménye.

  • A menesztett Ernesto Valverde helyére januárban kinevezett Quique Setién vezetésével sem javult a játék, ráadásul akkor még azonos pontszámmal állt a Barca a Real Madriddal, mostanra viszont már hétpontosra nőtt a két csapat közti különbség.
  • Az új vezetőedző egyáltalán nem tartja kezében az irányítást, hetek óta másról sem hallani, mint hogy levegőben lóg a menesztése, miközben a Celta Vigo elleni meccs végén parázs vita alakult ki az öltözőben, majd egy edzésen Lionel Messi és Antoine Griezmann is egymásnak ugrott,
  • Messi annyira elégedetlen, hogy nem hajlandó hosszabbítani a csapatnál, miközben hat vezetőségi tag lemondott, a korábbi alelnököt pedig beperelte a Barcelona, a jelenlegi elnök pedig állítólag azért fizet embereket, hogy kommentben szidják focistáit.

Ilyen körülmények között az is csoda, hogy csak az utolsó előtti fordulóban dőlt el a bajnoki cím.

A barcelonai kártyavár csak most kezd ugyan összedőlni, de a folyamat már 2015-ben elindult. A Barca öt éve vette meg Arda Turant és Aleix Vidalt, a két érkező viszont annyira nem vált be, hogy a klubelnök, Josep Maria Bartomeu kirúgta Andoni Zubizarreta sportigazgatót.

Az Athletic beszámolója szerint Bartomeu azt remélte, hogy Carles Puyol veszi majd át a posztot, ám a katalánok legendája a kirúgott kollégája mellé állt és távozott a csapattól. Innentől indult a fejetlenség, mivel a futballhoz kevésbé értő üzletemberek hoztak döntést átigazolások kapcsán, nem pedig Zubizarreta az aktuális vezetőedzővel – az Athletic szerint Ernesto Valverdének semmilyen beleszólása nem volt a transzferekbe, ahogyan Setiénnek sincs.

Az pedig látható, az így meghozott döntések pocsékul sültek el, Setiént a szurkolók lassan kikezdik már, a jó nevű focisták ész nélküli szerződtetése pedig olyan fiaskókhoz vezet, mint Philippe Coutinho esete, akitől már megszabadulni sem tud a Barca.

Már csak kolonc a Barca nyakán a legdrágább játékosa
Nagy reményekkel és rengeteg pénzért érkezett a Barcelonához Philippe Coutinho 2018 januárjában. Két és fél évvel később azonban a Barcánál már alig várják, hogy megszabaduljanak a brazil játékostól.

Neymar pótlását sem tudta az elkötött euró százmilliók ellenére megoldani a Barcelona, miközben a jelenlegi játékosállomány húzóemberei már mind harminc éven fölüliek, úgyhogy az idő egyre inkább sürgeti a vezetőséget.

A véget nem érő belviszályok a klub belső széteséséhez vezethetnek, mára érezhetően gyengült a Barca ereje a futballvilágban, a Real pedig két nagyon simán elveszített bajnoki cím után most surranópályán előzött, köszönhetően annak is, hogy mindenki besorolt Zidane mögé és a klubon belül mindenki egyfelé húz.

La Liga, 37. forduló:

Athletic Bilbao – Leganés 0-2 (0-0)
FC Barcelona – Osasuna 1-2 (0-1)
Real Betis – Alavés 1-2 (0-0)
Celta Vigo – Levante 2-3 (2-2)
Getafe – Atlético Madrid 0-2 (0-0)
Real Mallorca – Granada 1-2 (1-1)
Real Madrid – Villarreal 2-1 (1-0)
Real Sociedad – Sevilla 0-0
Valencia – Espanyol 1-0 (1-0)
Eibar-Valladolid 3-1 (2-0)

 

A tabella:
1. Real Madrid 37 68-23 86 pont – már bajnok
2. FC Barcelona 37 81-38  79 – már BL-induló
3. Atlético Madrid 37 50-26 69 – már BL-induló
4. Sevilla 37 53-34 67 – már BL-induló
5. Villarreal 37 59-49 57 – már El-induló
6. Real Sociedad  37 55-47 55
7. Getafe 37 43-36 54
8. Valencia 37 46-52 53
9. Granada 37 48-45 53
10. Athletic Bilbao 37 41-34 51
11. Osasuna 37 44-52 51
12. Levante 37 46-53 46
13. Eibar 37 39-52 42
14. Real Betis 37 48-58 41
15. Alavés 37 34-54 39
16. Valladolid 37 30-43 39
17. Celta Vigo 37 37-49 36
18. Leganés 37 28-49 35
19. Real Mallorca 37 38-63 32 – már kiesett
20. Espanyol 37 27-58 24 – már kiesett

Kiemelt kép: Denis Doyle/Getty Images

Olvasói sztorik